Miskolc;időközi választás;Rokker Zsolti;

2018-07-10 10:00:00

„Sanyikám, az ilyesmi választási időszakban természetes”

Miskolcon nem lesz Józsefváros – mondta Erdei Sándor, ismertebb nevén „Rokker Zsolti” humorista arra utalva, hogy a múlt hétvégi ellenzéki kudarcok után most vasárnap győzhet a miskolci 12-es választókörzetben kiírt időközi képviselő-választáson. Annak ellenére is bizakodó az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt, hogy erős ellenszélben küzd: „ráindítottak” például egy szintén Erdei Sándor nevű férfit.

- Józsefvárosban vasárnap, 23 százalékos részvétel mellett nagy fölénnyel nyert a fideszes polgármesterjelölt, az V. kerületben hasonló arányú győzelmet könyvelhetett el a kormánypárti induló. Vajon Miskolcon is megismétlődhet ugyanez?

- Abban bízom, hogy nem. Józsefvárosban a részvételi arány döntött, de ha az én körzetemben nagy arányban jönnek el a változást akarók, akkor nem lesz probléma. Persze azok, akik a fideszes vagy munkáspárti indulóra, netán a kamujelöltekre voksolnának, nyugodtan maradjanak otthon meccset nézni, vagy menjenek el a Balatonra. Én nem turista vagy átutazó vagyok, huszonkét éve ebben a városrészben élek, szeretem az itt élőket, és ők is szeretnek engem.

- A szeretet nem feltétlenül elég, ha az ellenfél oldalán az erőt és a hatalmat látják.

- Tény, hogy az eszközökben nem válogatnak a túloldalon. Nem bíztak a saját fideszes jelöltjükben, rám indítottak még két álfüggetlent - az egyiknek a polgári neve egyezik meg az enyémmel, a másiknak a keresztneve hasonló az én művésznevemmel. Az egyik Nyékládházán, a másik Ongán lakik, érdekes lenne, ha megnyernék a miskolci körzetet. De láthatóan nem is ez a céljuk, csak a választók megzavarása, ami miatt egyébként feljelentést is tettem. Az egyik kamujelölt ügybuzgóságáról csak annyit, hogy információink szerint külföldön nyaral, nem is lesz itthon most vasárnap.

- A választók voksolhatnak puszta érdekből is: jobboldali kormány kevéssé csorgat ellenzéki körzetbe...

- A győri-kapui városrészbe eddig se igen csorgattak, a korábbi fideszes képviselőt, aki az ellenzéki megosztottság miatt nevető harmadikként futott be az országgyűlési választásokon, errefelé nemigen látták. Vélhetően így lesz majd az utódjával is, a választók nekik csak addig érdekesek, amíg leadják a szavazatukat. Most, a kampány idején elkezdtek kátyúzgatni, de az emberek vannak annyira okosak, hogy néhány aszfaltdarab nem szédíti meg őket. Sok helyen járda sincs, az egyik játszótéren pedig bugyog fel a szennylé, lenne min javítani.     

- Egy sajtóközleményben azt írta, hogy olyan információk jutottak a birtokába, amelyek alapvetően kérdőjelezik meg az időközi törvényességét. A névdublőrökön túl vesztegetési kísérleteket is említett.

- Jómagam egy közvetítőn keresztül kaptam ajánlatot, egy szabad szemmel is jól látható összegről szólt, ha visszalépnék, mondjuk arra hivatkozva, hogy az anyukám nem pártolja a politikai szereplésemet.

- Tett feljelentést?

- Ez ügyben nem. A dolog természeténél fogva az ilyen ügyek nemigen bizonyíthatók. Mint ahogy az sem, hogy névdublőr ellenfeleim politikai vagy anyagi előnyt kapnának szánalmas szereplésükért. Felszólítottam Nagy Ákos fideszes képviselőjelöltet, hogy ne vállaljon közösséget ezekkel a módszerekkel, lépjen vissza a jelöltségtől, vagy valljon színt jogászként, keresztény emberként arról, hogy mi a véleménye a választók megtévesztéséről.

- A politikai színtér nem az első bálozók parkettája, nem tudta?

- Sokszor megkapom, hogy naiv vagyok és idealista, amikor a tiszta küzdelemről beszélek. Ezt vállalom, még ha teljes döbbenettel állok is fideszes barátaim – mert vannak ilyenek – érvelése előtt, miszerint: „Sanyikám, választási időszakban az ilyesmi természetes”. Hát, én nem fogadom el, hogy ez természetes, nem akarom, hogy a gyerekeink diktatúrában nőjenek fel, s egyszer talán még Orbán Viktor születésnapját is ünnepeljék. Az én elkötelezettségem nem eladó, egy igazi lokálpatriótát nem lehet megvesztegetni.