Rettegés Zalaszentmártonban

Publikálás dátuma
2018.07.11 09:00

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Nincs óvoda, nincs bolt, nincs orvos a faluban, csak közmunka van, mégis a nem létező menekültek miatt aggódik és háborog erősen az apró település polgármestere.
– Nyugodtan hagyja nyitva a kocsiját, nem kell féltenie, itt még nincsenek migránsok! – nyújt kezet Dancs Szilveszter Zoltán, amikor kiszállok az autóból a zalaszentmártoni kultúrház előtt. – Ez egy biztonságos falu – teszi hozzá a falu polgármestere, majd a telefonján megmutatja a nyolc térfigyelő kamera képeit.
– Ezt már veszi, ugye?! – vált ellenségesebb hangnemre, amikor kiderül, honnan és miért érkeztem, s láthatóan meglepődik, hogy csak egy tollat, meg papírt lát a kezemben. – Nem is értem, miért csinálnak belőle ekkora ügyet, az csak egy komment volt.
Aztán legyint, amikor megjegyzem, hogy egy meglehetősen rasszista – azóta törölt – hozzászólás, ráadásul a falu önkormányzata nevében írt komment miatt került reflektorfénybe a település. A 24.hu vette észre a falu nevében a Magyar Hírlap egyik cikkéhez írt hozzászólást, amelyben komoly világösszeesküvés-elméletet fejtegettek, sorosoztak, „alacsony IQ-jú, színesbőrű egyedeket” emlegettek, és szó esett arról, hogy „akár repülőgépekkel is behordják a fekát Afrikából”, a migráció haszonélvezői pedig „80%-ban fiatal kanokat hoznak be”.
Amikor mindezt felidézzük, Dancs Szilveszter Zoltán bólogat, majd megjegyzi, semmi kivetnivalót nem talál benne, hogy a falu nevében jelent meg a komment. Melyet, állította, nem ő írt, de persze tudja ki a szerző, akit viszont még véletlenül sem árulna el.
– Nyugodtan írhatta Zalaszentmárton nevében, mert ebben a faluban mindenki így gondolja – dől hátra később, már a polgármesteri székben. – Nem ez az első eset, hogy kiderül, mi a véleményünk a migránsokról, már tavaly is jeleztük, nem kérünk a bevándorlókból: Esztergályhorváti itt van a domb túloldalán.
A múlt szeptemberi esetre céloz, amikor egy osztrák asszony lehetővé tette, hogy a Migration Aid segélyszervezet menekülteket üdültessen a Kis-Balaton melletti településen, ám az ötlet komoly hisztériát váltott ki nemcsak Esztergályhorvátiban, de a környező falvakban is. Többek között Zalaszentmártonban. Ahol már a 2016-os menekültellenes népszavazáson is igen aktívnak bizonyultak a helyiek, hiszen az 56 voksolásra jogosultból negyvenen urnához járultak, s minden érvényes szavazat elutasította a menekültek esetleges betelepítését.
– Nem arról van szó, hogy ide ne jöjjenek, hanem az országba se! – feleli a polgármester, amikor megkérdem, biztos-e abban, hogy Zalaszentmárton lenne a menekültek egyik célpontja. – A történelemben elég tanulság akad, mit tesznek az idegenek: ezt a vidéket a török már egyszer elpusztította.
Aztán pedig arról kezd beszélni, érthetetlen, miért háborog az ellenzéki sajtó, hiszen szólásszabadság van, melyet ő maximálisan tiszteletben tart, így mindenki nyugodtan kifejtheti a véleményét, még akkor is, ha az például neki nem teszik.
– Én is jobban örülnék, ha arról írna, kellene nyolcvanmillió forint csapadékvíz-elvezető csatornákra – jegyzi meg, amikor megkérdem: Nem zavarja-e a helybélieket, hogy a falu csak a migránsellenességével kerül be az országos hírekbe. Tényleg a menekültkérdés a legégetőbb probléma a településen?
A falu amúgy gyönyörű helyen, a zalai dombok között egy völgybe ékelődve fekszik, nagyjából egyenlő távolságra a Balatontól, Zalaegerszegtől és Nagykanizsától. A zsákfalu előnye egyben hátránya is, hiszen a csend és nyugalom ára, hogy közmunkán kívül semmilyen munkalehetőség nincs a településen. A múlt század hatvanas éveinek elejéig 250-nél is többen laktak Zalaszentmártonban, ám a téeszesítés után egyre többen költöztek el, s ma már hivatalosan csak 75-en vannak bejelentve, de a valóságban csak hatvanegynéhányan élnek a faluban. Több ház már üresen áll, néhányat hollandok, németek vettek meg, akik tavasztól őszig jönnek.
– Velük aztán semmi bajunk sincsen – mondja egy középkorú helybéli asszony, amikor megkérdezem, a nyugat-európai betelepülők ellen miért nem emelik fel a hangjukat. – Ugyanolyan fehérek, mint mi…
– Az afrikaiak meg a szírek nem kellenek! – teszi hozzá egy másik nő, miközben a falu fóliasátrai felé ballagunk, ahol gyönyörűen gondozva érik a paprika és a paradicsom. – Azért dolgozzak, hogy lelopják nekem? Hát egyenek inkább füvet, de azt se itt!
Őket is megkérdezem: tényleg a migránsok a legnagyobb problémái a falunak? Egymásra néznek, aztán az egyikük elismeri, akadnak sokkal fontosabb problémák is. Például, hogy még bolt sincs a településen, a mozgó ABC pedig csak hetente háromszor jön. Kiderül aztán, hiányzik a helyi orvos is, a mostani doktoruk hivatalosan csak hetente egyszer két órát tölt a faluban. Meg aztán, mondják, talán vonzóbb lenne a fiataloknak a község, ha volna legalább bölcsőde, meg óvoda. És munkahely sincs, aki többet szeretne, mint a közmunka, annak legalább Pacsáig, de inkább Zalaegerszegig vagy a Balatonig kell utaznia. De nincs iskola és kocsma sem – utóbbit, mondjuk, nem is hiányolják. Munkanélküliség sincs, legalábbis nyolc éve nem regisztráltak senkit, a közfoglalkoztatás korábban 30-40 embert szívott fel – még a környező falvakból is jöttek dolgozni Szentmártonba –, ma úgy bő tucatnyit.
– Többre lenne szükség, mert a zöldségfeldolgozónk, a savanyítónk és a gyümölcslé-készítő üzemünk nagyobb kapacitással is működhetne, ha lenne még ember – állítja Benczikné Böcskei Éva falugondnok, miközben megmutatja a berendezéseket, melyeket még nagyobb települések is megirigyelhetnének. – Napi másfél tonna gyümölcsöt tudnánk feldolgozni, most jó, ha a harmada megvan.
A fóliasátrakba is kevés dolgos kéz jut, s az is kérdés, ki fogja majd gondozni az elmúlt években telepített gyümölcsöst, ha néhány év múlva termőre fordul. Mert beköltözőből kevés akad, s gyerek is jó, ha egy születik évente.
– Összességében ez egy sikeres falu – magyarázza a polgármester. – Közművesített, a kameráknak hála, hét éve semmilyen bűncselekmény nem akadt nálunk. És azt akarjuk, ez így is maradjon, ezért nem kérünk a migránsokból. Mert milliók jönnének, higgye el, nem véletlenül kiabálják Boszniában az ott feltartóztatottak, hogy Budapest, Budapest!
– Ha a Kennedyket sikerült anno lelőni, miért nem lehet a Sorost is? – teszi fel a kérdést fertályórával később Tollár Tibor. Az idős sírköves hallhatóan nagyon haragszik az amerikai milliárdosra, a miértre pedig a megszokott válasz érkezik: – A tévében rendre bemondják, arra költi a pénzét, hogy migráncsokat hozzon Magyarországra. Én itt születtem, itt is fogok meghalni, de nem négerek között.
Végszónak is megjárja, így elbúcsúzom, s beülök a kocsiba. Hamarost feltűnik a falutábla, s alatta a helyiek üzenete, a tükörből még egy utolsó pillantást vetek rá:

2018.07.11 09:00
Frissítve: 2018.07.13 10:29

Ahmed H.-per - Itt a jogerős ítélet

Publikálás dátuma
2018.09.20 12:48

Fotó: MTI/ Rosta Tibor
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
A táblabíróság a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek másodfokon a Cipruson élő szír férfit. A szabadságvesztés kiszabása mellett a bíróság a vádlottat tíz évre kiutasította Magyarország területéről. A férfi legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Döntésével a táblabíróság enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által kiszabott hét év fegyházbüntetést. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során azt mondta, az ügyben első fokon eljáró törvényszék a tényállást teljes egészében felderítette, döntését pedig példásan indokolta. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetését követően, 2015. szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült - írja tudósításában az MTI. Az indoklás szerint a családjával a lezárt határhoz érkező vádlott elmondta a rendőröknek, hogy Magyarországon keresztül Németországba kívánnak jutni. A férfi a tömeget türelemre intette, de mások határidőt szabtak a rendőröknek az átkelő megnyitására. A rendőrök megdobálásában a vádlott is részt vett, majd az első adandó alkalommal a mások által megrongált kerítésen keresztül átlépett Magyarországra. A bíró közölte: a tömeg - köztük a vádlott - célja az erőszakos fellépéssel az volt, hogy az átkelőt megnyissák, vagy eltűrjék, hogy ők a határt átlépjék. Erről nem a kerítésénél szolgálatot teljesítő rendőrök, hanem feletteseik hozhattak volna döntést. Ez az, ami a különbséget jelenti a hivatalos személy elleni erőszak - mint amilyen egy labdarúgó-mérkőzésen elkövetett rendbontás - és az átkelőnél történt terrorcselekmény bűntette között - fogalmazott. A táblabíróság a törvényszékhez képest további enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott nem beszéli a magyar nyelvet, a családja messze él, velük a kapcsolattartás nehézkes, és a férfi hosszú ideje letartóztatásban van. Az ítélőtábla vizsgálta az ugyanilyen minősítéssel elkövetett bűncselekmények miatt más ügyekben kiszabott büntetéseket is. Ezekkel összevetve a büntetlen előéletű vádlott esetében lehetőséget látott - az enyhítőszakaszt alkalmazva - a legalacsonyabb időtartamú, ötéves szabadságvesztés kiszabására - mondta Mezőlaki Erik.

AI: 5 év egy bűncselekményért, amit nem követett el

"Három rács mögött töltött év után a mai döntés Ahmed H., a felesége és két kislánya számára nem szolgáltat igazságot." – mondta Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője. "Ahmed H. nem követett el terrorcselekményt, ezt a bizonyítékok világosan alátámasztják. Ahogyan ő is elismerte, a zavargás során eldobott pár követ, de ez még nagyon messze a tényleges terrorcselekménytől. Ahmed H. bűncselekményt követett el a határon, de semmiképpen sem terrorista, ahogyan azt a magyar kormány képviselői évek óta szünet nélkül hirdetik." "Ahmed H-t soha nem lett volna szabad terrorcselekmény elkövetésével megvádolni, sajnos ma sem sikerült számára és családja számára igazságot szolgáltatni."

Szerző
2018.09.20 12:48
Frissítve: 2018.09.20 13:05

A közmunkások ott öregszenek meg az árokparton

Publikálás dátuma
2018.09.20 12:00

Fotó: / Radó Ferenc
Sokaknak valódi remény nélküli végállomást jelent a közmunka, a piaci szférába ugyanis csak nagyon kevesen képesek átlépni.
– Ötvenöt éves elmúltam, ki a rossebnek kellenék?! – sóhajtja Tamás. – Két végzettségem is van, teherautót is tudok vezetni, de ennyi idősen már nem vesznek fel sehová. A Kaposvár melletti faluban közfoglalkoztatott férfi a rendszerváltás előtt a megyeszékhely egyik gépgyárában dolgozott lakatosként, aztán utcára került, de betanított munkásként később még el tudott helyezkedni. A gazdasági válság azonban elsodorta a vállalkozást, amelyet eddigi utolsó munkahelyének mondhatott, s immáron kilenc éve, hogy előbb segélyen élt, majd ilyen-olyan közmunkásként foglalkoztatták. És pontosan tudja, nagyjából 150 ezer sorstársához hasonlóan esélye sincsen, hogy valaha is újra állást találjon. Pénteken számolt be a Népszava egy – a lapunk birtokába került – belügyi felmérésről, amely szerint száz közmunkásból 89 bizonyosan nem tud belépni a munkaerőpiacra – csak minden harmincadik próbálkozó sikeres –, s ha nem lenne közfoglalkoztatás, jövedelem nélkül maradnának. Nekik tehát létkérdés az állami program, mert anélkül csatlakozhatnának a regisztrált munkanélküliek negyedmilliós, vagy a rendszeren kívüli állástalanok 125 ezres csoportjához. – Az idén eddig öten vagy hatan mentek el gyárakba betanított munkára – mondja egy a Balaton és a somogyi megyeszékhely között fekvő falu polgármestere. – Megértem őket, fizetik nekik a bejárást, és persze a minimálbér is nagyobb, mint a közmunkásbér, azaz valamivel előrébb jutottak. Ennek azonban a település látja kárát, mert így nem marad normális munkára fogható ember. Pedig egy faluban sem csak árkot kell tisztítani és virágágyást gazolni. Az ügyesebb faluvezetők megpróbálnak úgy sáfárkodni a közmunkás-kerettel, hogy a településük is hasznát lássa.
– Van egy építőbrigádunk, csodájára járnak a környéken: kőműves, burkoló, asztalos akad benne – büszkélkedett az egyik somogyi falu polgármestere. – A piacon is megélnének, de mindegyiküknek jobb így, mert ötven felettiek, a város azért nincs közel, így megelégszenek a közmunkával. Mellette persze mindegyik maszekol a saját szakmájában, illetve ott van nekik a kert, a szőlő. – Hivatalosan őstermelő vagyok – bólogat mosolyogva János –, de van hideg- és melegburkolói végzettségem is. A ház mellett akad egy kis földünk, zöldségféléket termelünk, az asszony bejár a piacra árulni. Nem is akarok már mindennapos állásba kerülni, a közmunka megfelel, mert rugalmas a munkaidő, úgy osztja be az ember a napját, ahogy jónak látja. Persze nem mindenki látja ilyen idillinek a közfoglalkoztatást. A kadarkúti Orsós József például szívesen járna akár több műszakba is dolgozni, de esélye sincs elhelyezkedni. – Hentesnek tanultam, de oda már nem tudnék menni, mert harminc éve nem dolgoztam a szakmámban – magyarázza. – Szalag mellé beállnék, de a környéken harminc kilométeren belül nincs ilyen gyár. Próbálkoztam pedig sok mindennel: vagy azért nem vettek fel, mert messze lakom és drága lenne a bejárás, vagy, mert nem tudtam volna tömegközlekedéssel bemenni az éjszakai műszakra. 
Ágnesnek hasonlóképpen nem sikerül álláshoz jutnia már csaknem tíz éve. Az 54 éves asszony Kaposváron került utcára a gazdasági válság idején, amikor is cégénél leépítették az adminisztrációs részleget. Azóta egyszer talált munkát másfél évre: munkahelyteremtő támogatással portásként dolgozhatott egy iskolában, ám amint megszűnt a kötelező alkalmazási ideje, elküldték. – Van érettségim, gyors- és gépíróim, értek a számítógéphez, persze nem programozói, hanem csak Word-Excel szinten, lehúztam majdnem negyed századot irodistaként, de nem kellek senkinek. Az elején még próbált kiközvetíteni a munkaügyi központ, de a dobozhajtogatást meghagytam a nálam képzetlenebbeknek, aztán évek óta csak legyintenek. Átképzésre sem osztanak be, mert már öreg vagyok hozzá, legalábbis ezt mondta az egyik lány, akinél érdeklődtem, úgyis mindjárt elmehetek nyugdíjba. Most munkavezető vagyok egy csoportnál, semmivel sem kreatívabb, mint a dobozolás, de legalább sokat vagyok levegőn. Még négy és fél évem van a nyugdíjig, fogalmam sincs, hogy bírom ki, bár igazából annyira nem is várom. Pontosan tudom, hogy nem lesz jobb, legalábbis anyagilag, mert éppen a nyugdíj szempontjából legfontosabb években dolgozom éhbérért. Benett számára a nyugdíj beláthatatlan messzeségnek tűnik, a 24 éves férfi vélhetően tudja, ha eljön az ideje, nem sok mindenre számíthat az államtól. – Kimegyek majd Németországba, a tesóm is ott dolgozik egy csomagolóüzemben – magyarázza. Arra nem válaszol, eddig miért nem követte a bátyját, ám csoportvezetője, Ádám felvilágosít: nemcsak a nyelvet nem beszéli, de még egy általános iskola nyolc osztályos végbizonyítványt sem tud felmutatni: tizenhat évesen a hetedik osztály jelentette számára a végállomást. Írni, olvasni elvileg tud, de ennél többre nem nagyon futja, így közmunkásként is csak a levélseprés, hólapátolás marad számára. – Álomvilágban él, a német meló is csak egy ábránd, sohasem fog kijutni – jegyzi meg Ádám. – Mindenki ilyen a telepen, ahonnét bejár dolgozni. Képzelegnek a gazdag jövőről, de egy hivatalos papírt nem tudnának kitölteni, így jó eséllyel ott fognak megöregedni az árokparton vagy a virágágyásban.
Témák
közmunka
2018.09.20 12:00
Frissítve: 2018.09.20 12:38