Történelmi tét

Lord Ismay, a NATO első főtitkára szerint az észak-atlanti szervezet értelme az, hogy az Egyesült Államokat bent, a Szovjetuniót kívül, Németországot pedig lent tartsa. A bon-mot még az 50-es években született, de ma időszerűbb, mint valaha. A jelenlegi amerikai elnököt ugyanis nem érdekli a történelem, nem olvas könyveket, és nem hallgat olyanokra, akik gyanúsan sokat tudnak a világról. Túlképzett tanácsadói olyan idegenül érezhetik magukat a Fehér Házban, mint egy szemüveges értelmiségi évszázada a vörös kozákok lovas hadseregében.
Az amerikaiak többszöri csökkentés után még mindig 63400 katonát, 200 harckocsit és 136 vadászbombázót állomásoztatnak Európában. Ez ahhoz kevés, hogy önmagában feltartóztasson egy átfogó orosz támadást, ahhoz viszont elég, hogy "atomernyőt" borítson a kontinens fölé. A potenciális agresszor biztos lehet benne, hogy saját területét is nukleáris csapások fogják érni. 69 éve ez a helyzet, a dolog működött Sztálinnal, Hruscsovval, Brezsnyevvel, és egyelőre működni látszik Putyinnal is. Az európai hídfőállás fenntartása persze sok pénzbe kerül, de eddig egyetlen amerikai kormányzat sem kérdőjelezte meg a kiadás hatékonyságát. A világhatalmi pozíció költségei ugyanis sokszorosan megtérülnek, már csak azért is, mert a stabilizáló szerepet betöltő erőnek és a globális katonai jelenlétnek köszönhetően az amerikai gazdasági érdekek is sokkal hatékonyabban érvényesülnek.
A Szovjetunió megszűntével volt néhány év, maximum másfél évtized, amikor úgy tűnt, hogy többé nem kell tartani Oroszországtól. Nemcsak az agresszív elképzelések kerültek le a napirendről, de a katonai és a gazdasági erő is hiányzott egy ilyen politikához. Egy pillanatra még az is felmerült, hogy Oroszország is beléphetne a NATO-ba, aztán azonban mindkét oldalon meggondolták magukat. Most az a helyzet, hogy Putyin hangzatos fegyverkezési projekteket jelentett be, bár Oroszországot még mindig inkább csak nukleáris arzenálja tartja a nagyhatalmak között. A kaukázusi és ukrajnai agresszió azonban veszélyes precedens: ha az amerikai elnök akár csak közvetve is elismerné például a Krím elcsatolását, azzal halálos veszedelemnek tenné ki a katonailag nehezen védhető balti államokat. A NATO alapszerződése 5. cikkelyére és az érvényesítéséhez szükséges katonai erőre továbbra is szükség van, nehogy a Kreml túl nagynak érezze a kísértést.
A legpikánsabb talán mégis Lord Ismay mondásának harmadik pontja. Németország óriási erőfeszítéseket tett, hogy megszabaduljon a múlt században két világháborút is kirobbantó agresszor imázsától. Ma is ehhez tartja magát, azonban megjósolhatatlan, mit eredményezne az erőszakos érdekérvényesítő német nacionalizmus újraéledése, Angela Merkel és a közép bukása, a radikálisok hatalomra kerülése. Érthető, ha Putyin - és talán Trump is - a NATO gyengítését tűzte ki célul, de emiatt talán még ők is meggondolják, meddig érdemes elmenniük.
A mostani NATO csúcson történelmi a tét. Ezt remélhetőleg az amerikai elnöknek is elmagyarázták, különben nagy baj lesz.
2018.07.11 00:00
Frissítve: 2018.07.11 08:19

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05