A szakképzés mélyrepülésbe kezdett az elmúlt közel 30 évben. Felelősebben politizáló országokban (pl. Svájcban tapasztaltam ilyet a 90-es években) évekig készítették elő a szakképzési törvényt. Az állam, a munkaadók és a munkavállalók szakértői nem levelezgettek egymással, nem véleményeztek (egy-két napos határidőkkel) véglegesnek szánt szövegeket, hanem egy hozzáértők által elkészített tervezetet mind a három oldal képviselői pontról pontra, betűről-betűre átrágtak és átfogalmaztak, addig folytatva a vitát, amíg konszenzus nem alakult ki közöttük.
A szakképzés nyilvánvaló célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati tudást adjon a benne résztvevőknek, amellyel nemcsak el tudnak helyezkedni végzés után, hanem teljesítményképes munkát is tudnak végezni, azonnal. Továbbá olyan tudással és képességekkel vérteződnek fel, amelyek alkalmassá teszik őket a rendszeres át- és továbbképzésre. Ezen kívül olyan tudást kell szerezniük a reál tárgyak területén, amely bizonyos effektív, tantárgyi tudáson felül (számolási készség, fénytani és elektromos ismeretek, az emberi test és szervezet ismerete, haszon- és egyéb állatok, növények, gyakorlati kémiai ismeretek) nagymértékben fejlesztik az árnyalt gondolkodás képességét (logika, absztrakciós készség).
De igen fontosak a humán tantárgyak is. A nyelvtudást nem is kell indokolni, az irodalom, a történelem és a művészetek története pedig elengedhetetlenül fontos az emberek hazafias, humánus, morális neveléséhez. Arról nem beszélve, hogy a felsoroltak közül jó néhány egyben szórakoztató is.... Természetesen ennyi óra a Naprendszerben sincsen, de hogy ebből mennyit terhelünk az iskolára, mennyit a szabadidőre az egy másik kérdés. (Saját példám: hídépítéstan tanítása közben, amikor szerkezetet rajzoltak a tanulók, háttérként komoly zenét játszottam nekik.)
Azt is sokat emlegetik manapság, hogy kevesebb memorizálandó tananyag és több más (pl. kreativitás fejlesztése, csoportmunka etc.) kellene a tanítás folyamatában. Kérdés egyrészt, hogy tényleg ugyanolyan kreatívnak kell lennie egy sminkesnek vagy ruhatervezőnek, mint egy vasutasnak vagy egy rendőrnek; ráadásul a kreativitás erőltetése nem szerencsés azoknál az embereknél, akiknél ez a képesség és igény eleve gyenge. Általános tanulság, hogy nincsenek általános receptek, mindig az adott közösségre kell szabni a módszereket. A csoportmunka erőltetése nem mindenáron szükséges, mert vannak kimondottan egyedül, "zárkózottan" tevékenykedő emberek. Mi több, akinél a szereplési vágy gyenge vagy korlátozott, annak szinte büntetés akárcsak az osztály előtt is szerepelni.
Másrészt komoly szakmai megfontolás tárgya, hogy miből mennyit memorizáltassunk. Bár nagyon ritkán emlegetik, de a memóriát (aminek van rövid-közép és hosszú távú változata) csak memoriterekkel lehet fejleszteni. S miközben sok konkrét dolog látszólag kiesik a tudatunkból, a tudatalattinkban tovább él, és meghatározza a gondolatainkat és a cselekedeteinket.