Átalakuló Honvéd kezd az Európa-ligában

Publikálás dátuma
2018.07.11. 11:00

Fotó: Illyés Tibor / MTI
A gólerős, rutinos játékosok továbbálltak, Supka Attila vezetőedző mégis bizakodó a macedón Rabotnicki elleni párharc előtt.
A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kedden egy luxemburgi 1-1-es döntetlennel bemutatkozó Mol Vidi FC után szerdán második magyar csapatként megkezdi nemzetközi szereplését az Európa-liga kvalifikációjának hasonló szakaszában bemutatkozó Budapest Honvéd is. Az egy éve még a BL-ben szerencsét próbáló kispestiek játékoskerete a tavaszihoz képest átalakult, s még nem is végleges, Supka Attila vezetőedző azonban bizakodó a macedón Rabotnicki elleni párharc előtt. 
„Jó kérdés, ezt majd meglátjuk a bajnokság közben és a kupafordulók után” – felelte a tréner a Népszava azon kérdésére, hogy vajon erősödött vagy gyengült-e a Honvéd azt követően, hogy bár hat futballistát szerződtettek, az előző két idény gólkirálya, Eppel Márton és Davide Lanzafame eligazolt. – Szerintem a védelmünk erősödött, bízom abban, hogy akiket ide hoztunk, tudnak nekünk segíteni. A középpályán Vadócz Krisztián személyében magyar válogatott játékossal erősítettünk, hiszem, hogy az ő rutinja, higgadtság nagyon sokat fog számítani a csapatnak.”
Eppel és Lanzafame kiválásával – ha csak az előző szezont vesszük alapul – nem csupán 32 találat, hanem a rutin is továbbállt: a támadószekcióban jelenleg Danilo az, akitől várhatják a gólokat a szurkolók. A Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway elmondta, két csatárt még mindenképpen szeretnének szerződtetni, elképzelhető azonban, hogy erre csak augusztusban kerül sor. 
„Elég nehéz ez a szituáció, hiszen mivel tudtuk a tavasszal is, hogy két meghatározó támadónk valószínűleg távozni fog, már akkor elkezdtünk keresni játékosokat, viszont elég sok befolyásoló tényező felmerült: gondolok itt elsősorban arra, hogy mi az, amit a klub büdzséje megenged. Rengeteg játékost megnéztünk, de egyelőre nem találtunk olyat, aki megfelel a költségvetésünknek vagy azoknak a kritériumoknak, amiket támasztunk egy támadó elé” – mondta el ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre Supka Attila.
A Honvédnál 2006 óta harmadszor, aktuálisan 2018 tavasza óta tevékenykedő edző a szerdai, Rabotnicki elleni idegenbeli kupaselejtező (17.30, tv: Duna World) előtt egyébként bizakodó. „Ha meg tudjuk valósítani a pályán azokat a dolgokat, amiket eddig gyakorolunk, akkor van sanszunk arra, hogy továbbjussunk” – jelentette ki. 
További két élvonalbeli gárda – az Újpest és a Ferencváros – csütörtökön kezd az Európa-ligában.
Szerző
Frissítve: 2018.07.11. 14:06

Csak az idény végéig marad a MASZ sportigazgatója

Publikálás dátuma
2018.07.10. 21:11

Fotó: Facebook / Magyar Atlétikai Szövetség
Távozik posztjáról Spiriev Attila.
A sportvezető hat év után hagyja el a MASZ-t, írja az MTI a szervezet közleménye alapján.
"Sok új elemmel gazdagodott, szélesedett az elmúlt években a sportág. Nagyszerű eredményeket produkáltak évről évre a magyar atléták, javult a megbecsülése sportolóinknak, edzőinknek"

- fogalmazott Spiriev.

Hozzátette: "számos ifjú tehetségből lett nemzetközi szintű atléta, és ígéretes generáció kezd hozzájuk felnőni. Ha lesz kellő türelem és kitartás a rendszerben, hogy végig menjen a lefektetett úton, akkor hosszú ideig sikeres lehet a magyar atlétika".
Szerző

Serena már a négy között

Publikálás dátuma
2018.07.10. 18:33

Fotó: Oli SCARFF / AFP
Kialakult a legjobb négy mezőnye a wimbledoni teniszbajnokság női versenyében.
A 11. helyen rangsorolt Angelique Kerber a 14. kiemelt orosz Darja Kaszatkinát győzte le két szettben a keddi negyeddöntőben, míg a tavalyi Roland Garros győztese, Jelena Ostapenko a szlovák Dominika Cibulkova felett diadalmaskodott. A német és lett teniszező egymással meccselhet majd a döntőbe jutásért.
Az alsó ágon mindkét negyeddöntő döntő szettben dőlt el: a hétszeres wimbledoni bajnok Serena Williams döcögős kezdés után jutott túl az olasz Camila Giorgin, míg a német Julia Görges a holland Kiki Bertenst verte.
A férfiaknál az olimpiai ezüstérmes argentin Juan Martin del Potro biztosította utolsóként helyét a legjobb nyolc között, miután négy szettben verte a francia Giles Simont.
Babos Tímea és Kristiana Mladenovic pedig szerdán lép pályára a női páros negyeddöntőjében: a magyar-francia duó az Alicja Rosolska, Abigail Spears lengyel-amerikai kettőssel méri össze erejét.

Negyeddöntők

Nők:
Kerber (német, 11.)-Kaszatkina (orosz, 14.) 6:3, 7:5
Ostapenko (lett, 12.)-Cibulkova (szlovák) 7:5, 6:4
Bertens (holland, 20.)-Görges (német, 13.) 6:3, 5:7, 1:6
S. Williams (amerikai, 25.)-Giorgi (olasz) 3:6, 6:3, 6:4
A férfiak szerdai párosítása:
Federer (svájci, 1.)-Anderson (dél-afrikai, 8.)
Raonic (kanadai, 13.)-Isner (amerikai, 9.)
Djokovic (szerb, 12.)-Nisikori (japán, 24.)
Nadal (spanyol, 2.)-Del Potro (argentin, 5.)

Szerző
Témák
tenisz Wimbledon