Kaszák a fészerben

Hallgatom a zalaszentmártoni bácsikát, aki a Kennedyket felemlegetve, teljes odaadással Soros György likvidálásáról beszél, a paradicsomágyásaikat féltő helyi közmunkásokat, vagy a polgármestert, akit nem zavar, hogy valaki a faluja nevében otromba-rasszista megjegyzéseket írogat, hiszen ő is sokszázmilliós, a kerítésnél toporgó migránshadakat vizionál, miközben Hunyadit és Nándorfehérvárt emlegeti.
Egyszerre támad kedvem üvölteni és hisztérikusan röhögni, megráznám őket, hogy hékás, ébresztő! Ám minél tovább hallgatom őket, annál nyomasztóbb és vérfagyasztóbb: ők ezt teljesen komolyan gondolják, tényleg attól tartanak, hogy a zalai dombok közé ékelődő, hatvanegynéhány fős zsákfaluban megjelennek a menekültek, elfoglalják az üres házakat, ellopják a termést, a kevéske állatot, féltik tőlük asszonyaikat, a kevéske gyereket. Miért ne hinnék, hiszen a tévében mindig erről beszélnek, ezt olvassák a megyei lapban, az óriásplakátokon, erről hallanak a rádióban. Zalaszentmárton nem állatorvosi ló, a falucska maga Magyarország.
Tele előítélettel, feszültséggel, gyűlölettel az idegennel, az ismeretlennel szemben, az imamalom-propaganda termékei, áldozatai. Akik elfelejtik napi gondjaikat, álmaikat, terveiket, felülírja bennük az évek óta sulykolt, gondolatiságában és tartalmában primitíven egyszerű kampány. Mely onnan, fentről, a gépezetet irányítók felől nézve ápol és eltakar. A pillanatnyi, rövid távú érdekeknek megfelelően. Hogy mi lesz öt-tíz év, esetleg emberöltő múlva, láthatóan nem érdekli a működtetőket, nem foglalkoztatja őket, hogy rombolni mindig könnyebb, mint építeni, ahogyan lelkeket megrohasztani is, mint gyógyítani. Pedig észre kellene venni: gyűlöletben fuldoklik az ország, s ez nem holmi kocsmaasztal melletti lázálmos moralizálás, ez maga a valóság. Egyelőre inkább a szavak és gondolatok szintjén, néhanapján elcsattanó pofonokkal, de előbb-utóbb valaki berohan a fészerbe a kiegyenesített kaszáért. Nehéz lesz kicsavarni a kezéből. Vagy lehetetlen.
Szerző
Vas András
Frissítve: 2018.07.12. 08:24

A szultán veje

Megteheti, hát meg is teszi, nem bíbelődik a látszattal. Népszavazással megerősített alkotmánymódosítás tette lehetővé, hogy legálissá váljon a családja és pártja köré épülő állami korrupció, és senki se tudjon belekötni abba, hogy vejét teszi meg kormánya egyik kulcsfigurájává. Fia is van ugyan, kettő is, de a veje ügyesebb, őrá még nem vetült – nyilvánosan és hivatalosan – a korrupció árnyéka, mint vállalkozó fiára, aki miatt a fél ügyészséget és bíróságot le kellett váltania 2013-ban. Szerencsére itt van a vő, tökéletes jelölt arra, hogy az ország pénzügyeit is (családi) kézben tartsa. Teljesen érthetetlen, miért roggyant bele néhány óra alatt a nemzeti valuta. 
Ne tessék rosszra gondolni, nyilván Törökországról van szó, ahol a teljhatalmú elnök, aki most már egyszemélyben miniszterelnök is, Recep Tayyip Erdogan hétfői ünnepélyes beiktatása után bemutatta új kormányát, amelyben a kassza kulcsa vejénél, Berat Albayraknál van. A spórolás is szempont lehetett a kormány összeállításánál, hiszen a korábbi 26 tárcából csak 16 maradt.
Hogy török változatban milyen lesz a kisebb állam, az még a jövő zenéje, de az újdonsült magyar-török barátság láttán elképzelhető, hogy Budapesttől is tanul Ankara.

Mert hogy fontosak vagyunk egymásnak, ahhoz nem fér kétség. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemcsak elsőként gratulált Erdogannak, hanem az első sorból nézhette végig a hétfői ünnepélyes beiktatását. Az Európai Unió vezetői közül csak Bulgária elnökének társaságában. De azért összességében jó társaság gyűlt össze. Putyin ugyan nem ment el a bulira, de miniszterelnökét elküldte, és ott volt a kirgiz, kazah, nigeri, gaboni, szenegáli vezető is.
És ott volt miniszterelnökünk fia is, hogy tanuljon, lásson a politika és államügyek iránt sok érdeklődést nem mutató kölyök. Hátha megjön a kedve hozzá. De ezt a kölköt csak a foci érdekli. Nem lehetett hát itthon hagyni, ha már a papa Ankarából egyenesen az oroszországi foci vb-re repül. Nyilván nem közpénzen, és fiát sem közpénzen röpítette a szultán beiktatási ünnepségére.
Szerző
Gál Mária
Frissítve: 2018.07.11. 08:19

Történelmi tét

Lord Ismay, a NATO első főtitkára szerint az észak-atlanti szervezet értelme az, hogy az Egyesült Államokat bent, a Szovjetuniót kívül, Németországot pedig lent tartsa. A bon-mot még az 50-es években született, de ma időszerűbb, mint valaha. A jelenlegi amerikai elnököt ugyanis nem érdekli a történelem, nem olvas könyveket, és nem hallgat olyanokra, akik gyanúsan sokat tudnak a világról. Túlképzett tanácsadói olyan idegenül érezhetik magukat a Fehér Házban, mint egy szemüveges értelmiségi évszázada a vörös kozákok lovas hadseregében.
Az amerikaiak többszöri csökkentés után még mindig 63400 katonát, 200 harckocsit és 136 vadászbombázót állomásoztatnak Európában. Ez ahhoz kevés, hogy önmagában feltartóztasson egy átfogó orosz támadást, ahhoz viszont elég, hogy "atomernyőt" borítson a kontinens fölé. A potenciális agresszor biztos lehet benne, hogy saját területét is nukleáris csapások fogják érni. 69 éve ez a helyzet, a dolog működött Sztálinnal, Hruscsovval, Brezsnyevvel, és egyelőre működni látszik Putyinnal is. Az európai hídfőállás fenntartása persze sok pénzbe kerül, de eddig egyetlen amerikai kormányzat sem kérdőjelezte meg a kiadás hatékonyságát. A világhatalmi pozíció költségei ugyanis sokszorosan megtérülnek, már csak azért is, mert a stabilizáló szerepet betöltő erőnek és a globális katonai jelenlétnek köszönhetően az amerikai gazdasági érdekek is sokkal hatékonyabban érvényesülnek.
A Szovjetunió megszűntével volt néhány év, maximum másfél évtized, amikor úgy tűnt, hogy többé nem kell tartani Oroszországtól. Nemcsak az agresszív elképzelések kerültek le a napirendről, de a katonai és a gazdasági erő is hiányzott egy ilyen politikához. Egy pillanatra még az is felmerült, hogy Oroszország is beléphetne a NATO-ba, aztán azonban mindkét oldalon meggondolták magukat. Most az a helyzet, hogy Putyin hangzatos fegyverkezési projekteket jelentett be, bár Oroszországot még mindig inkább csak nukleáris arzenálja tartja a nagyhatalmak között. A kaukázusi és ukrajnai agresszió azonban veszélyes precedens: ha az amerikai elnök akár csak közvetve is elismerné például a Krím elcsatolását, azzal halálos veszedelemnek tenné ki a katonailag nehezen védhető balti államokat. A NATO alapszerződése 5. cikkelyére és az érvényesítéséhez szükséges katonai erőre továbbra is szükség van, nehogy a Kreml túl nagynak érezze a kísértést.
A legpikánsabb talán mégis Lord Ismay mondásának harmadik pontja. Németország óriási erőfeszítéseket tett, hogy megszabaduljon a múlt században két világháborút is kirobbantó agresszor imázsától. Ma is ehhez tartja magát, azonban megjósolhatatlan, mit eredményezne az erőszakos érdekérvényesítő német nacionalizmus újraéledése, Angela Merkel és a közép bukása, a radikálisok hatalomra kerülése. Érthető, ha Putyin - és talán Trump is - a NATO gyengítését tűzte ki célul, de emiatt talán még ők is meggondolják, meddig érdemes elmenniük.
A mostani NATO csúcson történelmi a tét. Ezt remélhetőleg az amerikai elnöknek is elmagyarázták, különben nagy baj lesz.
Frissítve: 2018.07.11. 08:19