képviselők;bér;

2018-07-13 09:22:20

Százezrekkel nőhet a képviselők bére

Körülbelül 200 ezer forinttal kereshetnek többet havonta a parlamenti képviselők, így módosítanák a törvényt a parlament törvényalkotási bizottságához benyújtott kormánypárti javaslat értelmében - írja az Index.

Eszerint a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék, vagyis az eddigi 748 ezer forintos tiszteletdíjuk, a jövőben 948 ezer forintra nőne. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezető helyettesei valamivel több mint a másfélszeresét keresnék a javaslat szerint megállapított képviselői alapfizetésnek.

Azonban ha egy képviselő bizottsági tag, akkor a nagyjából bruttó egymillió forintos alapbére 1,2-szeresét keresné, de ha más bizottságban is benne van, akkor még ennél is több pénz járna neki.

Mivel a törvény szerint a lakhatási támogatás is a tiszteletdíjhoz igazodik (annak 25 százaléka), így erre is több pénzt vehetnek majd fel a képviselők. A javaslatban indoklásként a fővárosi albérletárak elmúlt öt-hat évi megduplázódását jelölték meg. 

Ha mindez még nem elég a képviselők havi keretét is alaposan megemelik. Aki listán került be, annak a fizetésével megegyező összegű keret áll majd a rendelkezésére, aki egyéniben jutott be, az a duplája felett rendelkezhet a törvénytervezet szerint.