Mi a teendő, ha valaki természetvédelmi területre szeretne behajtani? Mindenképpen jól teszi, ha engedélyt kér az illetékes hivataltól, és – mint alábbi történetünkből látszik – még úgy is nagy bajba kerülhet.
István a barátaival tavaly ősszel határozta el, hogy a védett Bükk-fennsíkon szeretne körülnézni, méghozzá autóval. Megkereste tehát az arrafelé futó utak kezelőjét, az Északerdő Zrt-t, majd (az utóbb nekünk is elküldött hivatalos úthasználati engedélyek birtokában, amelyeket személyesen írt alá az említett állami erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese) a barátaival el is mentek az autós kirándulásra. Ezek után meglepődött, amikor a jól sikerült túra után egy máig (vagyis sok hónapja) tartó jogi eljárásban találta magát, amelynek tétje, hogy autónként (vezetőnként) 125 ezer forintos bírságot kíván kifizettetni velük a Heves megyei kormányhivatal „védett természeti területen engedély nélkül történő közlekedés miatt”. Mint az iratokból kiderül, maga a hivatal is tisztában van vele, hogy az érintettek rendelkeztek a konkrét gépjárművekre illetve rendszámokra szóló úthasználati engedéllyel. A bírságot ennek ellenére első fokon mégis kiszabták, arra hivatkozva, hogy egyrészt a behajtáshoz a természetvédelmi hatóság engedélyére is szükség lett volna, másrészt pedig tiltott helyen, a fokozottan védett Zsidó-réten parkoltak.
Tény, hogy a természetvédelemről szóló törvény kimondja: „aki természetvédelmi hatóság engedélyéhez, hozzájárulásához kötött tevékenységet engedély, hozzájárulás nélkül, vagy attól eltérően végez, természetvédelmi bírságot köteles fizetni (és az engedélyezendő tevékenységek között a védett területre történő behajtást is felsorolja a jogszabály). Csakhogy – és ezt a kérdést István nekünk is föltette – nem egyértelmű, jogosan várjuk-e el egy amúgy jogtisztelő állampolgártól, hogy tisztában legyen vele: a védett területet kezelő erdészet nem hatóság. Ráadásul ma sem tudni pontosan, megvalósult-e valóban a tiltott helyen történő parkolás.
A szóban forgó Zsidó-rétre nem vezet közforgalmú út, amire tábla is felhívja a figyelmet, márpedig a baráti társaság autói egy „közérdekű bejelentő” szerint az említett réten, vagyis tilosban parkoltak. Tiszta ügy – gondolhatnánk, István fellebbezett, és az általa beadott iratból több, látszólag őt igazoló körülmény is kiderül. Például az, hogy nem tért le az útról (a kocsik az útpadkán parkoltak), és nem ment olyan területre, amit tábla tilt (azt pedig szintén a természetvédelmi törvény rögzíti, hogy a védett terület határát táblával kell jelölni, fölsorolva rajta a főbb korlátozó rendelkezéseket). Meg az is, hogy a hatóság többszöri kérése ellenére sem határozta meg, hol vannak a Zsidó-rét határai, vagyis semmilyen módon nem igazolták, hogy valóban fokozottan védett zónában állították le az autókat. És van még valami, ami akár perdöntő is lehet: a kormányhivatalnak István (és ügyvédje) álláspontja szerint nem lett volna joga eljárnia hatósági engedély nélküli közlekedés miatt, arra ugyanis csak a rendőrség jogosult. Mindehhez képest tényleg apróság csupán, hogy magába az eljárásba is hiba csúszhatott, Istvánt ugyanis az elsőfokú szakaszban nyilatkozattételre szólították fel, ám határidőn belül beadott, érdemi nyilatkozatát nem vették figyelembe, már előtte meghozták az ügydöntő határozatot.
Úgy tűnik, a hatáskör hiánya – talán a fellebbezés miatt – egy esetben a hivatalnak is feltűnt, így a napokban végzést hozott arról, hogy az iratanyagot „további ügyintézés céljából” átteszi a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányságra. Ahogyan István a Népszavának elmondta, jelenleg hat ember ellen folyik eljárás, egymástól függetlenül, és az ügyek különböző fázisban vannak. Az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezésére mostanáig, azaz több mint két hónapja semmiféle válasz nem érkezett. A társaság azon tagjának esetében, akinek az ügyét hatáskör hiányában tették át a rendőrséghez, időközben befutott az eljárást megszüntető határozat. Az autós kirándulás egy másik résztvevőjét viszont közben arról értesítette az egri hatóság, hogy ellene is elindítja a saját eljárását, végképp kilátástalanná téve a történet (jog)értelmezését (hiszen ha korábban hiányzott az illetékesség, akkor nyilván most is hasonló a helyzet).
Az immár sokadik hónapja tartó aktatologatási és bizonyítási procedúra élőmunkában számolva biztosan többe került már, mint amennyi bírságbevétel az eset lezárása után remélhető. Ennél is zavaróbb azonban, hogy egy állami hivatal egy kérdéses megalapozottságú eljárásban olyan állampolgárokat csuklóztat immár fél éve, akik jogkövető magatartást tanúsítottak, a jóhiszeműségükhöz sem férhet kétség, és a végén – az elvesztegetett időn, az ügyvédi költségeken és az illetékeken túl - mégis jelentős büntetés megfizetésére kényszerülhetnek.
A cikkel kapcsolatos kérdéseinket a természetvédelemért felelős tárcának is elküldtük, ám az elmúlt egy hét nem bizonyult elegendőnek a válaszhoz.
