Oroszország;USA;Donald Trump;

2018-07-17 16:41:20

Trump „agyalágyult” és „egy zsarnok védelmére kelt” – reakciók Helsinki után

Kétpárti elképedés fogadta az Egyesült Államokban, hogy Donald Trump inkább adott hitelt Vlagyimir Putyin állításának, mint saját hírszerzésének. Még az elnök egyik elszánt híve is úgy véli, most komoly hibát vétett.

Az elnök köntörfalazását mindkét nagy párt elítélte, és Trump elidegenítette magától szövetségeseit is - így összegezte a National Public Radio, vagyis az amerikai közrádió a tegnap Helsinkiben tartott csúcstalálkozó amerikai visszhangjának a lényegét. 

Trump az orosz államfővel lezajlott hétfői helsinki találkozóján felvetette ugyan Putyinnak a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba való orosz beavatkozás ügyét, de – mint azt a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta - az orosz elnök meggyőzte őt, amikor tagadta a feltételezett beavatkozást. 

A múlt héten emeltek vádat távollétükben 12 orosz katonai hírszerző ellen, akik a kampány alatt behatoltak a demokraták kampánystábjának a számítógépes rendszerébe, és onnan tömegesen loptak el adatokat. Nem sokkal korábban a washingtoni szenátus hírszerzési bizottsága arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai hírszerzés helyesen állapította meg: az orosz szolgálatok Putyin utasítására, Trump választási győzelmének elősegítése érdekében – vagyis Hillary Clinton demokrata elnökjelölt ellen – avatkoztak be a választási folyamatba.

Trump a sajtóértekezleten arról beszélt, hogy bizalmat táplál ugyan az amerikai hírszerzés iránt,de „Putyin elnök rendkívül erős és erőteljes volt ma a tagadásban”. Az amerikai elnök elmondása szerint Dan Coats, az amerikai hírszerző közösség igazgatója, valamint mások is azt mondták neki, hogy az oroszok álltak a beavatkozási machinációk hátterében. „De itt van Putyin elnök. Éppen most mondta, hogy nem Oroszország volt az. Én azt mondom: nem látom semmi okát, hogy miért lettek volna ők” - fogalmazott.

Washingtonban nem csupán az ellenzéki demokraták, hanem a kormánypárti republikánusok is szembeszálltak Trump álláspontjával. Az utóbbiak táborából a Trump éles bírálatában máskor gyakran is jeleskedő John McCain arizonai szenátor volt a legszókimondóbb. Szerinte az elnök „tudatosan egy zsarnok védelmére kelt”, és Helsinkiben tett kijelentései „emberemlékezet óta a legszégyenletesebb megnyilvánulás volt amerikai elnök részéről”.   

Még Newt Gingrich, volt képvielőházi elnök is, aki pedig Trump lelkes hívének számít, azt mondta, hogy az elnök elkövette hivatali idejének eddigi legsúlyosabb hibáját, és ezt haladéktalanul orvosolni kell. 

John Brennan, aki a demokrata Barack Obama elnöksége alatt a CIA-t vezette, „agyalágyultnak” nevezte a szerinte „Putyin zsebében” levő Trump kijelentését, és úgy vélekedett, hogy az felért egy árulással. 

Az elnök támogatójának tekintett Fox News hírtévében ugyanakkor Trump utóbb arra panaszkodott, hogy a sajtóértekezleten neki és Putyinnak ezzel a „boszorkányüldözéssel” kellett foglalkoznia, holott csúcstalálkozón olyan fontos kérdéseket igyekeztek megoldani, mint Szíria vagy a nukleáris fegyverek terjedésének a megakadályozása.