A közelgő német ostrom erősen érezteti hatását a párizsi életben. A város jobb módú elemei menekülnek. A polgárság hazafias könnyek hullatása közben, egyszerűen meglóg a szent honfiúi kötelességek teljesítése elől.
A főváros védelmének minden veszedelme és terhe a munkásságra és azokra az elemekre háramlik, akiknek nem áll módjukban, hogy az Azúr-partok valamelyik hoteljének telefonhírmondóján át hallgassák a szörnyű csatazajt. Azok közt, akik természetesen Párizsban maradnak, ott szerepelnek a párizsi újságírók is, akiknek egy részét, részben önként jelentkezésükre, mint a párizsi lapok nagy méltatlankodással közlik, behívtak egészségügyi szolgálatra. Megígérték nekik, hogy ha jól begyakorolták a hordágy kezelését, mindnyájan egészségügyi fölügyelői rangot kapnak. A 70-iki ostrom legforróbb napjaira emlékeztető epizódokat a párizsi sajtó nagyon vegyes érzésekkel tárgyalja. Vannak — és érdekes, ezek voltak nemrégiben a legvéresebb szájú háborús uszítók, akik elkeseredetten tiltakoznak a most már nyilvánvaló katonai diktatúra ellen.
A „Telegraphen-Kompagnie" párizsi jelentése szerint Franciaországban az izgatottság nőttön nő. Az „Echo de Paris" azt írja, hogy a tüzérségi harc a hétfőről keddre virradó éjjelen tiszta időjárás mellett Párisban erősen hallatszott, a magasabban fekvő városrészekben észrevették az égboltozaton az ágyúlövegek tűzfényét.
Népszava 1918. július 18.
