Már megint szobrozunk

Az idézet így szól: „A sajtóból értesültem arról, hogy a mártírhalált halt Nagy Imre szobrát át kívánják helyezni a Vértanúk teréről. A rendszerváltás után szomorúan állapítottuk meg üzlettársaimmal, Sarlós Andrással és Fejér Bélával, hogy sem az MDF-, sem a szocialista kormány nem állít szobrot Nagy Imrének. Úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a szobor teljes költségét és felállítását Magyarországnak. A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. Ifj. Varga Imre (helyesen: Varga Tamás – d.f.) alkotása ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor. Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon.”

Ezek a sorok ma is íródhattak volna, de a fenti levelet hat évvel ezelőtt Demján Sándor – a VOSZ örökös elnöke, Budapest díszpolgára – írta Tarlós Istvánnak, a főváros akkori és mostani főpolgármesterének. Akkor azt hittem, hogy az egyértelmű és bátor demjáni fellépéssel végérvényesen sikerül megmenteni a Vértanúk terén álló szimbolikus jelentőségű alakot. A szobor felállítását támogató kiváló üzletemberek már nincsenek közöttünk, viszont a műalkotás áthelyezése ismét napirendre került. Vajon, lesz-e még valaki, aki határozottan és hatékonyan fellép majd a szobor helyszínen maradása érdekében? Vagy Nagy Imre emléke és köztéri alakja tényleg csak addig kellett, amíg a különféle politikai áramlatok képviselői – meghivatkozva és kihasználva a kivégzett miniszterelnök hősies kiállását – bevackolják magukat a hatalmi-ellenzéki állásaikba?!

A „szobortalanítási” szándék természetesen nemcsak ideológiai alapú, hanem a ma élő állampolgároknak is szóló világos üzenet. Nincs kegyelem, nincs kegyelet, nincs kímélet még azoknak sem, akik példamutató magatartásukért az életükkel fizettek. 1988-ban Párizsban még jelképes síremléket avattak a kivégzettek tiszteletére, egy évvel később pedig a Hősök terén Nagy Imrére és mártírtársaira több százezer ember –közöttük e sorok írója is - megrendüléssel emlékezett. 2018. nyarán viszont a „szobormozgató” mozgalom - politológus-történelem tanári képesítésű (!) - egyik szószólója (Szávay István jobbikos képviselő) már szimplán moszkovita gazembernek nevezi a tragikus sorsú egykori kormányfőt.

”Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt” – ezek voltak egy 26 éves jogász 1989. június 16-i beszédének záró gondolatai, amelyeket ma már sokan el akarnak felejteni, vagy nem akarnak megérteni.

Az akkori ifjú szónok ma miniszterelnök. 2018. június 25-én így szólt a Parlamentben Nagy Imréről: „megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét.” Amit súlytalan és stílustalan politikai figurák soha nem érvényteleníthetnek.