Oktatás és innováció

Az a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a ma iskolája határozza meg a holnapot, igaz. Mielőtt elkezdünk tehát gondolkozni az oktatás tartalmán, el kell döntenünk, milyen Magyarországot szeretnénk a jövőben Ebben a kérdésben az állampolgárok túlnyomó többségének akarata egyértelmű: olyan jólétben kíván élni - belátható időn belül -, mint szerencsésebb embertársai a legfejlettebb nyugati országokban. (Ezért váltott rendszert, ezért cserélgeti - hiábavalóan - a kormányokat.) Olyan oktatást kell teremteni, amely biztosítja a kívánt ütemű felzárkózáshoz szükséges fenntartható fejlődést.
A rendszerváltás óta - amikor megszűnt a KGST - Magyarország más kelet-közép-európai, dél-európai országokhoz hasonlóan passzív fejlődési stratégiát követ, amely az olcsó munkaerő kínálatával, az infrastruktúra fejlesztésével, adó- és más kedvezményekkel becsábított külföldi működő tőkétől remél előrelépést. Az így elérhető lassú és ellentmondásos fejlődés nem képes lépést tartani a társadalom ellenállhatatlanul feltörő igényeivel a jobb életre. Kedvező változást csak egy aktív fejlődési stratégiára való áttérés hozhat, amely az innovációra épül. 
A mai magyar oktatás deklaráltan munkaerőt képez, másra nem is alkalmas. A munkaerő a legrosszabb feltételekkel eladható áru, amelynek értékesítési lehetőségei az automatizáció, robotizáció térhódításával rohamosan csökkennek. Csak a fiatalok vállalkozói, innovációs potenciáljának fejlesztése és mozgásba hozása biztosíthatja az ország állampolgárai által elvárt ütemű fenntartható fejlődését. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy képesek legyünk piacképes termékek, ezáltal fenntartható munkahelyek létrehozására. Ennek megfelelően az oktatás középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztését kell állítani. Ha valaki számára nem lenne világos az összefüggés ezen képességek, s az innováció között, gondolja át Oláh György szavait: - "Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít". 
Ehhez képest az Unió által fejlesztendőként megjelölt - s Magyarország által is elfogadott - nyolc kulcskompetencia között nem szerepel a kreativitás, nem szerepel a gondolkozás, és bár a vállalkozói kompetencia igen, fejlesztésével nemigen törődnek. (Ez az oka a közösség gyengélkedésének, rossz innovációs teljesítményének.) Az idáig érvényben lévő Nemzeti Alaptantervek nálunk sem tartották külön figyelmet érdemlőnek a kreativitás, avagy a gondolkozás fejlesztését, hanem azt az egyes tantárgyak keretében vélték megvalósulni. Ez fatális tévedés! A meglévő tantárgyak alapvetően másra, különböző ismeretek átadására szolgálnak. Azt állítani, hogy ezek oktatása közben egyúttal megtörténhet például az alkotóképesség megfelelő fejlesztése, ugyanolyan képtelenség, mint kijelenteni, hogy nincs szükség testnevelésre, mert a gyerekek cipelik a táskáikat, emelgetik a kezüket, és néha még a tábláig is elsétálnak. Az alkotóképesség magától értetődően az alkotó tevékenység gyakorlásával fejleszthető, amelynek a mostani oktatás nem biztosítja sem a kereteit, sem a személyi feltételeit.
A vállalkozói kompetencia viszont egyike a nyolc kulcskompetenciának, mégse tettek egy lépést sem fejlesztése érdekében az ezidáig kormányon lévők. A jelenlegi a pénzügyi képzés beindításától várja a vállalkozói aktivitás növekedését. Eredetileg ezt a pénzügyi tudatosság erősítésére szánták - s főleg a hitelproblémákkal indokolták -, de hazai és összehasonlító nemzetközi kutatások szerint a lakosság pénzügyi alapismeretei nem maradnak el a nemzetközi átlagtól. A kutatási eredmények viszont azt is mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni. A pénzügyi képzés tehát a vállalkozói aktivitás erősítésére is alkalmatlan. Egy 2011-es adat szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett hallgatónak mindössze 1 százaléka indított saját vállalkozást. Abszurd az a feltételezés, hogy egy lényegesen felületesebb képzés jobb eredménnyel járna. A fiatalok vállalkozói aktivitásának növekedését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani (ezt uniós felmérés bizonyítja, mely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít).
Az új követelmények teljesüléséhez meg kell teremteni a tevékenység alapú oktatást. Az iskolákban helyet kell kapniuk mindazoknak a fontos tevékenységi formáknak - kicsiben és leegyszerűsítve -, amelyek az életben várják a fiatalokat, s ezekhez kell kapcsolódnia minél több ismeret elsajátításának. A művészeti oktatás fejlesztésével, bővítésével, egy új tantárgy, a "forma és konstrukció" bevezetésével biztosítható lenne a kreativitás fejlesztése, a gyakorlati vállalkozói képzés általánossá tételével a vállalkozói kompetenciáké. A különböző tevékenységek gyakorlása során adódó problémák megoldása fejlesztené a diákok gondolkozását, rászoktatná őket a fejük használatára. Ezek a változtatások alapvető feltételei az innováció erősítésének, egy széles, rátermett, produktív vállalkozói réteg létrehozásának, amely biztosítani tudja az állampolgárok által elvárt fejlődést.
Szerző
Garamvölgyi Zsolt

Már megint szobrozunk

Az idézet így szól: „A sajtóból értesültem arról, hogy a mártírhalált halt Nagy Imre szobrát át kívánják helyezni a Vértanúk teréről. A rendszerváltás után szomorúan állapítottuk meg üzlettársaimmal, Sarlós Andrással és Fejér Bélával, hogy sem az MDF-, sem a szocialista kormány nem állít szobrot Nagy Imrének. Úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a szobor teljes költségét és felállítását Magyarországnak. A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. Ifj. Varga Imre (helyesen: Varga Tamás – d.f.) alkotása ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor. Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon.” 
Ezek a sorok ma is íródhattak volna, de a fenti levelet hat évvel ezelőtt Demján Sándor – a VOSZ örökös elnöke, Budapest díszpolgára – írta Tarlós Istvánnak, a főváros akkori és mostani főpolgármesterének. Akkor azt hittem, hogy az egyértelmű és bátor demjáni fellépéssel végérvényesen sikerül megmenteni a Vértanúk terén álló szimbolikus jelentőségű alakot. A szobor felállítását támogató kiváló üzletemberek már nincsenek közöttünk, viszont a műalkotás áthelyezése ismét napirendre került. Vajon, lesz-e még valaki, aki határozottan és hatékonyan fellép majd a szobor helyszínen maradása érdekében? Vagy Nagy Imre emléke és köztéri alakja tényleg csak addig kellett, amíg a különféle politikai áramlatok képviselői – meghivatkozva és kihasználva a kivégzett miniszterelnök hősies kiállását – bevackolják magukat a hatalmi-ellenzéki állásaikba?!    
A „szobortalanítási” szándék természetesen nemcsak ideológiai alapú, hanem a ma élő állampolgároknak is szóló világos üzenet. Nincs kegyelem, nincs kegyelet, nincs kímélet még azoknak sem, akik példamutató magatartásukért az életükkel fizettek. 1988-ban Párizsban még jelképes síremléket avattak a kivégzettek tiszteletére, egy évvel később pedig a Hősök terén Nagy Imrére és mártírtársaira több százezer ember –közöttük e sorok írója is - megrendüléssel emlékezett. 2018. nyarán viszont a „szobormozgató” mozgalom - politológus-történelem tanári képesítésű (!) - egyik szószólója (Szávay István jobbikos képviselő) már szimplán moszkovita gazembernek nevezi a tragikus sorsú egykori kormányfőt. 
”Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt” – ezek voltak egy 26 éves jogász 1989. június 16-i beszédének záró gondolatai, amelyeket ma már sokan el akarnak felejteni, vagy nem akarnak megérteni.  
Az akkori ifjú szónok ma miniszterelnök. 2018. június 25-én így szólt a Parlamentben Nagy Imréről: „megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét.” Amit súlytalan és stílustalan politikai figurák soha nem érvényteleníthetnek.
A „szobortalanítási” szándék nemcsak ideológiai alapú, hanem világos üzenet

Szerző
Dr. Dávid Ferenc, közgazdász

Szerintem

Patyi, a bírságbajnok 
A történet még a tavaszi országgyűlési választások előtti napokra datálódik, de a jövőre nézve válik igazán „érdekessé”, felháborítóvá, mi több, aggasztóvá. A választásokban érintett pártok által ideiglenesen delegált tagokkal kibővített Nemzeti Választási Bizottság – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – kénytelen volt megbírságolni a tiltott, szabálytalan módon, óvodában kisgyermekekkel kampányoló miniszterelnököt, 345 ezer forintra. Az eset után később a nyilvánosság is megismerhette a Fidesz vezető politikusainak körében lezajlott bizarr diskurzust, melynek részese volt Patyi András is. „Olvasom az újságban, hogy a Patyi megbírságolt engem.” – mondja Orbán Viktor. „Nagyon sajnálom, miniszterelnök úr…” – szólal meg reszketeg, bocsánatkérő hangon Patyi András. „Tóni (Rogán)! Lehet, hogy rosszul tudjuk, hogy a Patyi bírságolt meg engem a Választási Bizottságban? Nem így van?” – kérdezi Orbán Viktor. „Ééén?” – vág közbe szabadkozó mentegetőzéssel Patyi András. Aztán egy kalandpark kifeszített acélsodronya mellett elhaladva így szól: „Én félek ott fönn egyébként, egy szál dróton lógni.” S már jön is a gúnyos, megalázó, nevetségessé tévő megjegyzés Orbán Viktor szájából: „Nem is neked csinálták! Bírságbajnok!” Ez a fajta stílus, szóhasználat és beszédmód egy kocsmában kvaterkázó haveri társaság esetében, néhány pohár bor után teljesen természetes. Itt azonban Magyarország miniszterelnöke viselkedett így a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, aki akkor még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is volt. Mindez azért nagyon aggasztó, mert ez a Patyi András a „titkos várományosa” a közeljövőben létrehozandó új, közigazgatási felsőbíróság elnöki posztjának, mely bíróság arra lesz hivatott, hogy a kormányzat „érzékeny, kényes” ügyeiben hozzon pártatlan ítéleteket… Vajon mire számíthatunk? Milyen döntések születnek majd?
Komáromi Attila 
Matematika 
A nálunk fejlettebb országokkal való összehasonlítást gyakran úgy kommentálja a politikai hatalom, hogy mi milyen jók vagyunk. Nálunk nagyobb mértékű a fejlődés GDP-ben, versenyképességben, bérekben, életszínvonalban stb. Ezt a bázishoz mért százalékban fejezik ki . A bázis gyakran nálunk olyan alacsony, hogy a bázishoz mért magasabb százalék is sokszor további lemaradást takar. Például: egy nálunk180 százalékkal magasabb szinten (bázison) teljesítő ország 2 százalékos éves javulását a magyar felülmúlja a maga 3 százalékával, ami remek eredményként kerül a propagandába. Valójában azonban ez további lemaradást jelent: 180 x 1,02 =183,6 százalék, míg 100 x 1,03 = 103 százalék, tehát a különbség nem csökkent, hanem 0,6 százalékal nőtt. Mégis ennek ellenkezőjét halljuk! Persze, ahol a tudomány fellegvárát vezető világhírű magyar matematikusra sem hallgatnak, ott aligha várható el e szerény matematikai összefüggés egzakt ismerete. 
Kurusa László
Szerző
Témák
olvasói levél