LMP;Hadházy Ákos;Sallai R Benedek;

Ütőképes ellenzékről beszélt Sallai Róbert Benedek

A visszatérő politikus arról írt, hogy egyelőre nincs ütőképes ellenzéki erő a a közéletben, így nem lát jobb esélyt az LMP erősítésénél. Áprilisban ő lökte fel székestől Hadházy Ákost, a párt korábbi társelnökét.

Nem a legszerencsésebb megfogalmazást választotta Sallai Róbert Benedek, amikor csütörtöki Facebook-bejegyzésében az LMP-be való visszatéréséről írt:

 „Addig, ameddig egy ütőképes ellenzéki politikai erő nem jelenik meg a közéleti palettán, továbbra sem látok jobb esélyt az LMP megerősítésénél, ezért úgy érzem, hogy az LMP-t kellene erősíteni azoknak, akik érdemi változást akarnak” - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Sallait azért zárták ki fegyelmi eljárás során a pártból, mert április 14-én, a párt belső fórumán egy vita hevében székestől falnak lökte Hadházy Ákost, az LMP akkori társelnökét (ma független képviselőt), Hadházy pedig úgy beütötte fejét, hogy saját bevallása szerint egy pillanatra eszméletét is elvesztette.

A párt etikai bizottsága azonban enyhítette a büntetést az ügy másodfokú tárgyalása során –  Sallai R. Benedek újra a párt tagja lehet, csak a pártpozíciók viselésétől tiltották el egy időre.

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, a bizottság drasztikus lépésekről döntött a politikus visszafogadása mellett: három évre eltiltották társelnök Szél Bernadettet mindenféle párttisztség viselésétől, illetve kizárta a választások véghajrájában visszalépő Kassai Dánielt.  Mindez azt jelenti, hogy Szél nem tud részt venni a párt másfél évente sorra kerülő tisztújításán sem, bár mandátumát megtarthatja. Jelen helyzetben az sem egyértelmű, hogy Szél továbbra is a párt társelnöke lehet, vagy a jobbra nyitási terveiről ismert Keresztes László marad az egyedüli vezető. 

A kizárást és lefokozást Sallai Róbert Benedek is kommentálta: „Az utóbbi azért jelentős hír szerintem, mert az LMP azt bizonyítja vele: lehet úgy működni, hogy azt ne a következmények nélküliség jellemezze. Ennek ellenére a történtek után, szerintem ez egy enyhe szankció Dettivel szemben.”