USA;média;

2018-07-22 20:42:32

Pénzt ígért a magyar sajtónak az amerikai külügy, de most mégsem ad

Még tavaly novemberben írták ki a pályázatot, hogy 700 ezer dollárral támogassák a vidéki, objektív sajtót. Mostanra arra jutottak: inkább „más megközelítést alkalmaznak”.

Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz – nyilatkozta a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja, Richard Damstra a Nyomtass te is! hetilapnak, amikor a korábban meghirdetett, a szabad vidéki sajtót támogató pályázatról érdeklődtek.

Az Index emlékeztetett rá, hogy az „Objektív média támogatása Magyarországon” címmel kiírt 700 ezer dolláros, mintegy 190 millió forintos amerikai külügyminisztériumi pályázat eredményét már rég ki kellett volna hirdetni. Ez az a pályázat, amelynek hírére a magyar külügy tavaly bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt. Nemrég a Népszava is foglalkozott a témával, kérdésünkre akkor a nagykövetség úgy reagált, hogy egyelőre nincs további közlendője. Korábban, május végén azt a választ kaptuk, hogy a washingtoni külügyminisztériumban folyik a pályázatok értékelése, támogatás odaítéléséről szóló döntés még nem született.

Az Index amerikai forrásból úgy tudja, vannak olyan tervek, hogy a 700 ezer dollárt – amit egyes tisztségviselők a külügyi vezetés támogatása nélkül szántak magyar, vidéki sajtóra – valamiféle régiós projekteket támogató alapba csatornáznák át, és azon keresztül egy fokkal indirektebb módon Magyarországra is juthatna a pénzből. Döntés még nincs. A Nyomtass te is!-nek az amerikai sajtóattasé azt mondta: „Folytatjuk a hatékony megoldások felkutatását olyan magánszemélyek és szervezetek támogatására, akik plurális médiakörnyezetet szeretnének Magyarországon és a tágabb régióban. Semmi sem került le a napirendről”.