A magyar blues megújítói

Publikálás dátuma
2018.07.25. 19:34
Régi-új zenekar: Jumping Matt and this Combo
Fotó: The Fusion
The Pontiac, Jumping Matt & His Combo, Little G. Weevil. A magyar blues fiatal és középnemzedékének kiválóságai lépnek színpadra csütörtök este az óbudai Kobuci kertben, egy nemzetközi fesztivál keretében.
A The Pontiac a legfiatalabb generációt képviseli; a kvartett 2017 tavaszán alakult, a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult muzsikusokból. Példaképeik között John Mayer, Bruce Springsteen, a Dave Matthews Band és a Pearl Jam is felbukkan, de saját dalokat írnak – szabadjára engedve zenei fantáziájukat. „Ez már a hatodik Óbudai Blues Fesztivál, és – a közönséget vonzó, jól ismert hazai és külföldi előadók mellett – minden évben szeretnék bemutatni ifjú tehetségeket is, akik új színekkel, új nyelvezettel gazdagítják ezt az alapvetően tradicionális műfajt” – mondja Podlovics Péter, a fesztivál főszervezője. „A The Pontiac frontemberét, énekes-gitárosát, Nagy Barnit már ismertem korábbról, és a demófelvételek alapján tetszett a zenéjük. Aztán a Kuplungban rendeztünk egy koncertet, ahol Ripoff Raskolnikovval együtt muzsikáltak, s ez igazán meggyőző volt. Bluesos gyökerű, de egyáltalán nem hagyományos zenét, hanem eredeti, izgalmas kortárs blues-rockot játszanak.”
A Jumping Matt and his Combo csak elnevezésében új: vezetője, a 44 éves szájharmonikás-zeneszerző, Pribojszki Mátyás több mint két évtizede – az 1997-es németországi szájharmonika világbajnokságon elért sikere óta – koncertezik itthon és külföldön. „Egyike azon kevés magyar muzsikusoknak, akik igazán jól és egyéni módon szájharmonikáznak. Nemcsak új színt és megszólalást hozott a hazai blueséletbe, de zenéjével azokat is képes megszólaltatni, akiket amúgy ez a műfaj elvétve kavar fel” – vélekedik róla Jávorszky Béla Szilárd szakíró. 2003-tól vezeti a Pribojszki Mátyás Bandet, eddig öt stúdiólemezük jelent meg, majd idén februárban elhatározta, hogy – a rendszeres külföldi turnék és nehezen kiejthető családneve miatt – a régi tagokkal, de új néven folytatja. A Jumping Matt nemcsak a zenekarvezető beceneve, de utal az általuk képviselt stílusra is, mely Pribojszki szerint „szűk műfaji keretek közé nehezen szorítható, alapvetően vidám, improvizációkkal teli blues zene, boogie-woogie, rock and roll.”
A fél együttes: Pribojszki Mátyás szájharmonikán, Szász Ferenc gitáron játszik
Fotó: The Fusion
Az estet záró Little G Weevil (Szűcs Gábor) 2004-ben költözött az Egyesült Államokba, s az elmúlt tizennégy évben a műfaj őshazájában is komoly sikereket ért el. Az Atlantában élő, de Európában is rendszeresen koncertező, 41 éves énekes-gitáros a tengerentúlon számos zenekarban játszott, majd 2009-ben jelent meg első szólóalbuma, a Southern Experience, amit három további szólólemez követett. A 2010-es években több szakmai díjra is jelölt Little G. tavaly ősszel adta ki a Something Popping című albumot, amelyet pályafutása eddigi legkreatívabb munkájának nevez. „Az 1969 és ’74 közötti afro-amerikai zenékből indultam ki – ezekben az években élte fénykorát a soul és a rhythm and blues, de még nem kezdődött el a kommersz diszkódivat. Elsősorban az akkori filmek atmoszférája ihlette saját dalaimat, amelyeket egy feldolgozás (Curtis Mayfieldtől a Pusherman) egészít ki” – mondta a Népszavának Little G, aki néhány nappal később (duó-felállásban) a székesfehérvári Alba Regia Feszten is színpadra lép.

A fáradhatatlan Török Ádám

A magyar blues „nagy generációjának” meghatározó alakja, Török Ádám idén hetvenéves, és éppen fél évszázada szerepel színpadon. Az énekes-fuvolista és zenekara, a Mini egész nyáron koncertezik: Budapesten az Ellátóházban (augusztus 2.) és az A38 hajón (augusztus 9.) lesznek hallhatók. A Mini jelenlegi felállásában Török két régi zenésztársa – a billentyűs Németh Károly és a basszusgitáros Nagy István mellett – Tóth Dénes dobol, de a hajón Kézdy Luca hegedűs is vendégük lesz.  

Szerző
Témák
blues Jazz

"Nem beszélünk a dolgokról, hanem megmutatjuk"

Publikálás dátuma
2018.07.25. 15:15

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Klasszikus háború előtti épület, mely csaknem kihalt – nem véletlen, hiszen nyári szünet lévén az iskolát épp itt-ott felújítgatják, de ez nem zavarja az egyik legújabb inkubátoros film forgatását: a Senki nem megy sehova forgatási munkálatait az elsőfilmes Hartung Attila dirigálja.
A Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programja sikeresnek mondható. Kezdő titánok kapnak itt lehetőséget, hogy szűkös anyagi keretek között (62 millió forintos támogatással), de teljes alkotói szabadsággal létrehozhassák első egészestés alkotásukat. A Hartung Attila rendezte Senki nem megy sehova is ilyen produkció, a Filmteam gondozásában készül. Az alkotók szinopszisa szerint ez a mű lesz az első hazánkban, amely kifejezetten a Z generáció életét mutatja be, mindemellett olyan képet kapunk a budapesti éjszakai életről, őszinte és nyers korlenyomat lesz. Izgalmas terv, így szívesen látogattuk meg a stábot a BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolában tartott forgatási napon.  Iványi Petra producer elmondta, hogy a tervek szerint huszonnégy napot forgatnak, abból tizenkilencet éjjel. Azaz voltam olyan mázlista, hogy a ritka nappali szcénák egyikét kaptam el, ahol a felnőttek sztorijának egyik mellékszálát veszik fel. Mielőtt azonban betekinthettem volna a jelenetbe, a producertől megtudtam, hogy az éjszakai jelenetek elsősorban „szakadt” belvárosi kocsmákban fognak játszódni, köztük sok legendás helyen – például a nemrég bezárt Wichmann is kinyit a stáb kedvéért. Egyszóval, a film már most várostörténeti jelentőségű.  A konkrét cselekményből annyi biztos, hogy a központi karakter, Gergő érettségi után egy amerikai egyetemre megy továbbtanulni, ám előtte még bulizik egy nagyot legjobb barátaival, Ábrissal, Bandival és Patrikkal. A banda provokatív videókat készít a netre, versengésszerű kihívásokkal próbál minél nagyobb nézettséget elérni. A határaikat feszegetik. Egy házibulin a fiúk túl messzire mennek: Gergő fogadásból lefekszik egy lánnyal, Lillával. A buliról készült felvételek botránnyá fajulnak a közösségi médiában, Lilla pedig eltűnik. A bűntudattól gyötört Gergő beleveti magát a budapesti éjszakába barátaival, hogy megtalálja a lányt és megpróbálja tisztázni a történeteket. Arra a kérdésünkre, hogy a film mennyire lesz „belemenős”, Hartung Attila rendező úgy reagált, hogy ebben a produkcióban nem beszélni fognak a dolgokról, hanem megmutatják azokat.  A rendező – aki Kerékgyártó Yvonne-al együtt jegyzi a forgatókönyvet – szavai szerint a Senki nem megy sehova elsősorban azt vizsgálja, hogyan lehetséges kezelni egy kibeszéltelen témát, ami újabb és újabb gátlásokat szül, illetve, hogy milyen pozitív végkimenetele lehet egy ilyen történetnek. A film képi világa igencsak játékos lesz, mivel hagyományos filmkamerával rögzített képsorokat kiegészítik majd a fiatalok által okostelefonnal rögzített, kissé roncsolt képi világú alternatív jelenetsorok, melyek dramaturgiai szempontból is jelentősek lesznek. A konkrét szcéna, amelybe az egyébként ájulásközeli nyári hőségben betekinthettünk, egy klasszikus szocreál tanári szoba, ahol egy tanár aggódik a Lillát ábrázoló videók miatt, míg az igazgatónő inkább eltussolná a dolgot. Lám, a mutyi már ezen a szinten is tetten érhető. A legkomolyabb drámai ív a gyerekszeplőket érinti – hangsúlyozta Hartung Attila, hozzátéve: mindenki a saját érdekei szerint kezeli a szituációt. Kérdés, hogy az adott karakter képes-e tükörbe nézni. A rendező szerint a film a folyamatos felelősségvállalás témakörét járja körbe, különböző - gyerekek és felnőttek - szempontokból. Az autentikusság okán a filmben a főszerepeket valóban fiatalok játsszák: például Yorgosz Goletsas amatőr színész (mert az alkotók szerint ebben a korban még mindenki az), a Deep Glaze zenekar frontembere alakítja Gergőt, valamint Sipőcz András ‘Csipesz’ népszerű vlogger, youtuber is jelentős szerepet kapott. A filmben Lillát László Panna, László Zsolt színművész lánya alakítja, akinek korábban már volt egy kisfilmes megjelenése. Hartung szerint igen felszabadító ilyen fiatalokkal dolgozni, mivel amikor ráéreznek a karakter lényegére elképesztő az a művészi szabadság, ami meg tud közöttük születni.  
Témák
film Inkubátor

Szavak az örökkévalónak – Johnny Cash emlékalbum

Publikálás dátuma
2018.07.24. 21:57

Fotó: AFP
Zenésztársak, családtagok dolgozták fel Johnny Cash kiadatlan dalszövegeit és töredékeit. Az eredmény meglepő és izgalmas.
A 2003-ban elhunyt Johnny Cash nem csupán igazodási pontja a zenetörténetnek, de az úgynevezett dalszerző-énekes egyik tökéletes megtestesülése is. Különös és egyben végtelenül izgalmas próbálkozás, hogy ez utóbbi alapvetésen, Cash leglényegén túllépve kiragadjuk az életmű szeletének egy apró töredékét, és abból hozunk létre valami újat. Jelesül: a közmegegyezés szerint szorosan egybetartozó zene és szöveg közül csupán az egyiket használjuk fel, ráadásul nem is teljes dalszövegeket, hanem verstöredékeket, feljegyzéseket. Erre vállalkozott mintegy kéttucat zenész Elvis Costellótól Kris Kristoffersonig a Words Forever című albumon. Cash halála után hatalmas mennyiségű iratot rendszereztek, köztük rengeteg dalkezdeményt, töredéket, vagy akár kész, de soha fel nem vett dalszöveget – és verseket. A gyűjtésből kötet is született – ezekből a szövegekből keltettek életre most tizenhatot a legkülönfélébb művészek.
A fő kritérium alapján a közreműködő zenészeknek valamilyen módon – zeneileg, művészileg vagy személyesen – kötődniük kellett Johnny Cash-hez és annak életművéhez. A bluegrasstől a gospelig meglehetősen széles skálán mozognak az elkészült dalok. Van itt lágy, blues-os értelmezés és klasszikus, édes-bús country-dal is, megannyi hang és stílus, még a hangszerelés is kifejezetten sokszínű. Elvis Costello kamarazenekarral és zongorával köszön be, még rézfúvósokat is kapunk, mások meg maradnak a hegedűnél meg a bendzsónál. Az összkép – furcsa módon – mégis koherens: tökéletesen megmutatja Cash szerteágazó zsenialitását. A jó dalszöveg akármilyen környezetben ugyanúgy megél és működik: R’n’B-s-popos köntösbe bújtatva (Robert Glasper, Ro james és Anu Sun: Goin’, Goin’, Gone) és a legklasszikusabb, végletekig letisztult bluegrass-hangszerelésben is (I’m With Her: Chinky Pin Hill). Noha az előadók egy része idehaza talán kevésbé ismert, az album remek szolgálatot tehet azoknak, akik nyitottak a Cash-életművön túl a kapcsolódó stílusok megismerésére: a nevekre rákeresve új stílus-univerzumokra bukkanhatunk a YouTube-on vagy a Spotifyon. Itt van a tengerentúlon legendának számító Alison Krauss, akinél csupán Sir Solti György nyert több Grammy-díjat, és a huszonéves country-rajongók fiatal üdvöskéje, Kacey Musgraves is. Hallhatjuk Johnny Cash feleségének és alkotótársa, June Carter első házasságából született lányát, Carlene Cartert, amint az édesanyjához írt, szívszaggatóan szép balladát énekli. Rosanne Cash, Johnny Cash első feleségével közös legidősebb lánya a The Walking Wounded című folkrock-dalban mondja el, hogyan élhetünk (és élhetünk túl) a lelki sérüléseink ellenére. És akad a lemezen egy dal, amelyet ma már képtelenség megindultság nélkül meghallgatni. Chris Cornell, az Audioslave és a Soundgarden egykori énekese az album legszomorúbb dalszövegét választotta, és írt belőle hátborzongatóan szép dalt. A You Never Knew My Mind (nyersfordításban: sosem tudtad, mi zajlik bennem – a fenti videóban pont ez hallható) búcsúlevélszerű lemondása egyenesen döbbenetes annak tükrében, hogy Cornell a dal felvétele után nem sokkal öngyilkos lett.
Témák
zene dal sláger album
Frissítve: 2018.07.25. 16:30