Budapest;VII. kerület;

Gázpisztollyal, késsel támadtak a biztonságiakra egy budapesti szórakozóhelyen

Négyen megsérültek, egyikük kezén a kés maradandó fogyatékosságot okozott.

Tizenhárman – egyebek mellett gázpisztollyal és késsel felfegyverkezve – támadtak rá a biztonsági őrökre egy, a főváros VII. kerületében található szórakozóhelyen – derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint még 2015. szeptember 19-én éjjel az egyik vádlottat szóváltást követően egy ismeretlen férfi bántalmazta, ezt követően pedig a biztonsági őrök már egyiküket sem engedték vissza a szórakozóhelyre.

A bántalmazott férfi ezután három társával találkozott, akiknek beszámolt a történtekről. A vád szerint elhatározták, hogy elégtételt vesznek a bántalmazás miatt, ezért – az erő- és számbeli fölényük biztosítása érdekében – további ismerősöket kértek meg arra, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A vádlottak végül összesen tizenhárman gyűltek össze, és több gépkocsival elindultak a szórakozóhelyhez, majd leparkoltak a közelében.

A biztonsági őrök viszont az öltözetükre hivatkozva nem engedték be őket a szórakozóhelyre, egyúttal közölték velük, hogy az általuk keresett férfi már nem tartózkodik bent. A beszélgetés hamarosan szóváltássá alakult, majd a vádlottak a biztonsági őrökre támadtak. A vád szerint közülük heten voltak azok, akik a négy biztonsági őrt tettlegesen is bántalmazták. A támadók közül volt, aki gáz-riasztó fegyvert használt és a verekedés során közvetlen közelről több lövést is leadott a biztonsági őrök irányába, de volt olyan is, aki késsel támadta meg az egyik biztonsági őrt, akit több helyen is megvágott. Társaik ütötték vagy rúgták az őröket, illetve poharat, asztalt, széket hajítottak feléjük.

Ezalatt a többi vádlott is agresszívan viselkedett, az ügyészség szerint az erőfölényüket is kifejezve társaikra bűnsegédként, szándékerősítőleg hatottak.  A bántalmazás során mind a négy őr megsérült, egyiküknél a kés okozta ínsérülés az egyik kezén maradandó fogyatékosságot okozott, valamint több más sérülés mellett az orrcsontja és eltört.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az ügyben maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

2015 szeptemberében egyébként a Fészek Klub nevű szórakozóhely előtt verekedett össze egy csoport.