Kína;Dél-Afrika;Hszi Csin-ping;Cyril Ramaphosa;

2018-07-28 19:27:20

Afrikában érdemes keresni Kína új barátait

Peking besegít Dél-Afrika halódó gazdaságának újraélesztésében. Hogy Kína számára megéri-e, ez egyelőre kérdés.

Pretoriában fejezte be többnapos afrikai körútját Hszi Csin-ping. A kínai elnök vizitjével jelezte: hazája továbbra is szívén viseli az afrikai kontinens sorsát. Néhány évvel korábban még aligha gondolta volna bárki is, hogy az Európához sok szállal kötődő Dél-Afrika számára is Kína válik a legfontosabb partnerré. A két ország közötti kereskedelem értéke már eléri a 39 milliárd dollárt, ami húszszorosa kilencvenes évekbelinek.

A pretoriai kormány számára azonban most minden korábbinál fontosabbá vált a kínai kapcsolat. A gazdaság ugyanis aggasztó jeleket mutat. A GDP 2,2 százalékkal csökkent a második negyedévben, miközben eredetileg fél százalékos visszaesésre számítottak. A befektetőket nem vonzza a dél-afrikai piac, kivált azóta, hogy a kormány, engedve a szélsőbaloldal nyomásának, bejelentette: mindenfajta kártérítés nélkül sajátíthatja ki a fehérek földterületeit.

A gazdasági nehézségek a nemzeti valuta, a rand árfolyamán is tetten érhetőek: az eltelt hetekben 20 százalékot vesztett értékéből, így tovatűnt az az erősödés, amit az új elnök, Cyril Ramaphosa 2018 februári beiktatása után mutatott. Az országnak tehát új forrásokra van szüksége, magától értetődő volt Pretoria számára, hogy a kontinensen amúgy is kivételes aktivitást mutató Peking segítségére próbál támaszkodni. A Cape Times című lap például úgy ünnepelte Hszi Csin-ping érkezését, „látogatása óriási lehetőség az ország számára, hogy elmélyítse együttműködését a világ második legnagyobb gazdaságával”.

A dél-afrikai vendéglátóknak nem is kellett csalódniuk a kínai vendégben. Hszi Csin-ping ugyanis a héten bejelentette, hogy hazája összesen 14,7 milliárd dollárt tervez befektetni az országba. Mindemellett az ország 90 százalékát elektromos árammal ellátó Eskom nevű, súlyos pénzügyi helyzetbe került vállalatot 2,8 milliárd dolláros kínai hitellel segítik. Mindez azt is jelenti, hogy Dél-Afrika számára fontosabbá vált a keleti vonal, mint például a G7-ek, amelyben Kína még csak nem is képviselteti magát. Bár a néhány nappal korábban Dél-Afrikában járt Barack Obama volt amerikai elnök figyelmeztetett a kínai emberi jogok siralmas állapotára, ez azonban aligha befolyásolja Pretoriát. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a helyi Business Day című lapot idéztem amely szerint e tekintetben „pragmatizmusra” van szükség.

Hogy Kína számára megéri-e a jelentős dél-afrikai befektetés, ez egyelőre kérdés. Tavaly például a kínai fejlesztési bank már 2,5 milliárd dollárt folyósított az Eskom számára, amely így is 171 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el. A cég siralmas állapotát jelzi, hogy ma már kevesebb áramot termel, mint tíz évvel korábban, miközben költségei a háromszorosára emelkedtek. A kínaiak bőkezűsége azonban más vállalatra is kiterjed: 300 millió dollár hitelt adnak a Transnet nevű állami vállalatnak, amely vasúthálózatot, olajvezetéket, kikötőket működtet.