Tusványos;Orbán Gáspár;Felház;

2018-07-27 21:03:26

Orbán Gáspár találkozott Jézussal, és azóta jobban szereti apját is

A Felház csoportjával lépett fel Orbán Gáspár Tusványoson, hogy hirdesse Isten szeretetét. Szerinte érdekesebb, hogy ő a Teremtő gyermeke, mint a miniszterelnöké, ám mióta találkozott Jézussal megváltozott apjához fűződő viszonya.

Az idei Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök mellett a fia, Orbán Gáspár is a fellépők között volt: a Felház nevű keresztény mozgalmával érkezett, hogy evangelizáljon, és előadást tartson Jézusról, az isteni szeretetről. Benne sok személyes élménnyel. Az előadás végén az Index rövid interjút készített vele, többek között a miniszterelnökkel való viszonyáról.

Orbán Gáspár elmondta, hogy 22 éves koráig csak a szabályokat követve élte meg hitét, nem volt valódi kapcsolata Jézussal, letudta az imát, letudta a napi igét. És miközben a házasság előtti szex tilalmát próbálta betartani, aközben képmutató módon volt, hogy azon versenyeztek barátaival, ki tud több lánnyal kavarni. És eközben elértéktelenedett, aznap este már azt érezte, inkább kevesebb lett - idézi szavait a portál. 

De később megélte, hogy Isten úgy szeret mindenkit, ahogy van. "Amióta tudom, hogy Istennek milyen fontos vagyok, szabadságom van arra, hogy ne szegjem meg a törvényeit Istennek, és örömöm és boldogságom legyen abban, hogy egy tökéletes tervet készített nekem, és nem szabálykövetésből, hanem az ő szeretetéből tapasztalom meg, hogy mit akar az én életemmel".

Orbán Gáspár szerint, amióta megismerte Jézust, jobban tudja szeretni apját is. Arra, hogy a miniszterelnöknek mi a véleménye arról, amit most csinál, kitérően válaszolt: Orbán Viktor véleményét magától Orbán Viktortól kellene megkérdezni.