Miniatúra: Nyers Rezső – remény és veszteség

„Kádár megkedvelte halk, elkötelezett, és napról-napra a feladatokra készülő figuráját. Nyers konszolidációra alkalmas alkat volt, uralkodásra azonban nem készült: Kádár ezt nyilván észrevette, és tetszett neki.”

Nemrég bekövetkezett halála előtt Nyers Rezső évtizedekig remeteéletet élt. Személye egyszerre tiszteletet, bizonytalanságot, néha történelmi feddést vált ki a visszaemlékezőkből. Ez a cikk életének rövidebb, de talán legemlékezetesebb, legtöbb nyomot hagyó részét elemzi. Így aztán nem foglalkozik a többször megírt, megbánt, bevallott ötvenhat utáni időszakkal, a csehszlovák krízist kezelő magyar realpolitik-kal, amely szerint inkább ők, mint mi. Nyers egyike a kor legfeljebb féltucat szereplőjének, akikben erős maradt az önreflexió, a kritikus visszanézés képessége, mindez kiemeli kortársai közül, s ebben az értelemben tükör a ma szereplőinek is. Arról az időszakról sem írok, amikor először az MSZMP, aztán az MSZP elnöke lett, s ott sikertelenül működött, mivel az nem volt neki való helyzet és munka. Alkatilag hiányzott belőle a könyörtelenség és ravaszság, ami némelyekben megvolt, akkortájt elsősorban a győztes Horn Gyulában.

De miért éppen ő? A véletleneket a felkészült közeg jobban fogadja, ez történt Kádár és Nyers kapcsolatában is. Vagyis Kádár választásában, amely megindította Nyers Rezsőt a végül rövid, de annál meredekebben felfelé ívelő pályáján, a szocdem hátteret kisebb jelentőségűnek tartom, mint azt, hogy Kádár megkedvelte halk, elkötelezett, és napról-napra a feladatokra készülő figuráját. Nyers konszolidációra alkalmas alkat volt, uralkodásra azonban nem készült: Kádár ezt nyilván észrevette, és tetszett neki.

Kádár néha kettős csatársorral játszott. A kultúrában ott volt a kezdetben jobban prezentálható Benke Valéria, később Ilku Pál, de nyomot a látszólag másodvonalban működő Aczél hagyott. A gazdasági ügyek távol álltak tőle, arrafelé a vezetők kiválasztása is más módon történt, mint például a kultúrában, vagy a fegyveres erőknél. Nyers Rezső mögött nem volt egy Kádárhoz közelebbi második sor, ezt a szerepet akkor ő töltötte ki.

A pillanat fő mondanivalója azonban mégis az, hogy a krumplileveshez hiányzott a krumpli. Az 1956 utáni konszolidációt élelmiszer-szállítmányokkal és némi készpénzzel támogató szovjetek a hatvanas évek elején már nem tűntek könnyed hitelezőnek. Változás kellett. Lassan jó tapasztalatokat szereznek a háztájival, ez önbizalmat adott, ideje valami nagyobb felújításba is belevágni.

Antos István pénzügyminiszter halála után 1960-ban az ő helyére került Nyers Rezső. Az az év már a tömeges megtorlások lezárásának, a konszolidációnak a kezdete. Lassan nyílnak a börtöncellák, két év múlva pedig: aki nincs ellenünk, az velünk van. Kádár minden bizonnyal megbízott a magához hasonlónak érzett puritán Nyersben, aki a politikai alkalmazkodásban kevésbé hasonlított hozzá. Amikor 1962-ben kinevezték gazdaságpolitikai titkárnak, Kádár - az egyre sikeresebb a háztáji produkció tudatában - készen állt arra a fordulatra, amely egy évtized múlva már megkülönbözteti Magyarországot a keleti szövetségesek többségétől. Ezek az évek indítják útjára a későbbi, a szabadabb, de gazdaságilag omlékony alapzatú jóléti szocializmust, amely előbb Kádár két évtizedes népszerűségét, majd bukását okozza.

Az akkori közgazdászok krémjének támogatásával alapos reformcsomag kidolgozása kezdődött meg, amit Nyers nemcsak hivatalból, az MSZMP gazdaságpolitikai titkári székéből felügyelt, hanem növekvő meggyőződéssel támogatott.

Az 1968. januárjával meginduló reform atyái a névadással (új gazdasági mechanizmus) megosztották az utókorral a változás hivatalos filozófiáját: a gépen csavarokat húzunk meg, javításokat végzünk el, de a nagy egész megmarad, csak a mechnizmus, a gépezet változik. A kötelező központi tervezés megszüntetése valójában a gazdasági uralkodás üzemmódi reformját jelentette. A központi tervmutatók csúcsán trónolt a központi akarat, amely hol több tankot, hol több téglát rendelt, mint amire a gazdaság képes volt. Ha nem teljesült a terv, a fogyasztók még mindig ott voltak puffernek. Árualap híján a több húsexport kevesebb rántanivalót hagyott vasárnapra. A rendszer legvadabb kinövéseit 1954-től, Nagy Imrével kezdődően nyesegették. A működő rendszer azonban rossz volt a fogyasztóknak, márpedig 1956 után erre figyelni kellett. Az új mechnizmusban a vállalatok nagyobb önállóságot kaptak, a központi tervmutatók által szétvágott vállalatközi kapcsolatok kezdtek visszanőni. A reform további részében erősebb piaci eszközök is megjelentek volna, elsősorban az árak és a finanszírozás terén, ez azonban végül nem történt meg. A reform eredeti menetrendjét, gondolatvilágát befolyásolták a korábbi viták, amelynek szereplői fiatalabb korukban láttak kapitalizmust, igazságtalant talán, de működőt. Éppen ezért jobban hajlottak a piaci eszközök bevetésére. Ha nem is mondták ki hangosan, a lényeg azért érthető: túl sokat léptünk az államosítások idején, a rengeteg vagyont nem tudjuk hatékonyan kezelni, és mindennek a tetejében a felkészületlen, de stratégiai pozícióban tartott bürokraták tovább rontanak a helyzeten.

1968-ban a túlzott államosításról már nem volt szó, a szocializmus optimalizálásának szűkített projektje indult el, ami mégis, a gazdasági szereplők önállóságának növekedése folytán, jókora fellendülést indított be. Az 1968-as reform a világ felfényesedésének korszakában indul. Az Aczél György által irányított kultúrpolitika lassan eléri csúcspontját, az ország fogyasztása jelentősen bővül, nyugati könyvek és filmek jelennek meg, a nyarak melegek a Balatonnál, a jazz elképesztő a lengyel tengerparton, szalagos magnóról szól a getnó. Minden javulhat még, a szocializmus emberi változata nem látszott fogalmi zavarnak. Aztán Prága, 1968 augusztusa. Sokak számára itt a szocializmus vége, a remény halála. De az ország mintha nem is venné észre ezt, mintha mást látna, csupán pár helyen érzékelhető ellenállás, tiltakozás.

Az 1968-as gazdasági reformok a világ átalakuló hangulatával is találkoztak, holott a változások nálunk egészen mások voltak, mint Nyugaton, ahol lázadások törtek ki. Szűkre szorított ambícióival egyetemben az 1968-as magyar reformok a gazdaságon túli térhez is illeszkedtek, a kinyíló kulturális világban, ami később soha nem történik meg. A lázadó Liska Tibor filmben mesél az ésszerű gazdaságról, a televízióban Kopátsy Sándor szavaival Doktor Agy magyarázza a mechnizmust. A változások jó ideig bizakodó, sokak támogatását igénylő és megnyerő vállalkozásnak tűntek. Nyers Rezső, volt e bizakodó hangulatú változás egyik fontos vezetője. A változásé, a dolgok jobbra fordulásáé, vagy egyszerűen: a reményé. Nyugodtan ismételjük el: ilyen hangulati háttérrel reform soha többé nem tudott már fellépni.

Kádár talán bizonytalanul érezhette magát a hűséges, hasznos, de túlságosan is eltökélt, mégis tartózkodó embere jelenlétében. Holott Nyers Rezsőnek az alkata lehetett kezdetben az érték Kádár számára, de később ugyanaz vált figyelmeztetéssé. Kádár nem tudott betörni személyes zónájába, mint a legtöbb munkatársa esetében. Nyers kevés esélyt adott az egyénisége feletti uralomra.

1972-es leváltása után ritkán nyilatkozott. A változó tartalmú szocializmus elkötelezett híve maradt. Interjúiban, előadásaiban felismerhetően adta önmagát, a szöveg mindig informatív, lényegre törő, visszafogott, önkritikus. Láttuk, ott állt, még ha mást is tehetett volna. Nem a reform önmagában, hanem a gazdasági racionalitás védelme és a kor gyötrelmei között is a tisztességet képviselő fellépése az, amely nyomot hagy az utókor számára.