Erdogan válságba sodorta Ankarát

Megfenyegette az Egyesült Államokat a török elnök, mint mondta, Washington fontos szövetségest veszíthet. Egyre fagyosabb a két állam viszonya.

Törökországban ugyan véget ért a rendkívüli állapot, Recep Tayyip Erdogan elnöknek azonban esze ágában sincs visszatérni a demokrácia útjára. Jóllehet a gazdasági életet egy személyben irányíthatja, az ország helyzete nem ad okot derűlátásra. Az év első öt hónapjában mindössze 2,1 milliárd dollár értékben fektettek be az országban, ami az utóbbi esztendőkben a legrosszabb adat.

Szakértők szerint a szükségállapot ártott a gazdaságnak, több cég működését nehezítették meg az őrizetbe vételek, az önkényes intézkedések. A befektetői bizalmat nem erősítette az sem, hogy számos, a 2016-os puccskísérlet kitervelésével vádolt prédikátorhoz, Fethullah Gülenez köthető céget államosítottak. A kormányzat 6700 földterületet sajátított ki, 127 magánszemély vagyonát kobozták el – közölte az Arrested Lawyer nevű szervezet. 15 főiskola, 49 kórház, 174 médiaház és több száz iskola is állami ellenőrzés alá került, rosszabb esetben bezárták őket. Az elkobzott vagyon összértékét 100 milliárd török lírára, azaz mintegy 18 milliárd euróra becsülik.

Erdogant nem érdekelték az önkényes intézkedések gazdasági, illetve pénzügyi következményei, a líra értékvesztése. Közgazdászok szerint azonban annyira rossz a helyzet, hogy a következő hetekben összeomlás fenyegeti a török gazdaságot. A nemzeti pénznem képtelen magára találni, mert aki teheti, külföldre menti külföldi valutáját. A kormánypárt, az AKP hívei úgy vélik, nem a kormány politikája mondott csődöt, nem is az Erdogan-klán korrupciója vezetett ide, hanem sötét erőket, spekulánsokat, befolyásos befektetőket kell keresni a háttérben, s minden bizonnyal a nyugat gazdasági puccsot akar végrehajtani Ankarával szemben, ha már két évvel ezelőtt nem sikerült térdre kényszeríteni Erdogan államát. A török politikusok szinte reflexszerűen vádolják ilyenkor az Egyesült Államokat és az Európai Uniót az ország elleni ármánykodással.

Muat Muratoglu közgazdász a Cumhuriyet című ellenzéki lap hasábjain úgy vélte, nem a sötét erők, hanem a siralmas válságkezelés vezetett idáig. A rezsim arra építette stratégiáját, hogy ellenségképeket kreáljon, s azzal áltassa az embereket: ha az elnök a külföldi erők ellen harcol, akkor az országnak is jobban megy majd. Ám a végső győzelemért áldozatot kell hozniuk az. Még akár azt is vállalniuk kell, hogy átmenetileg (?) rosszabbul élnek. A haza védelme ugyanis mindennél fontosabb – mutat rá a szakértő. Nehéz azonban nyomon követni azt, ki az igazi ellenség. Talán Donald Trump? Vagy Emmanuel Macron? Esetleg Angela Merkel? Ez mindig változik. Különösen sajátos, hogy az elnök rendre szívélyes mosollyal fog kezet az egyes bilaterális találkozókon az általa kikiáltott ellenséggel.

Erdogan mindenesetre Trumpban emberére talált. Két hasonló személyiségről van szó, olyanokról, akik fittyet hánynak kijelentéseik esetleges következményeire. Az amerikai elnök a napokban szankciókkal fenyegette meg Ankarát arra az esetre, ha nem bocsátják szabadon Andrew Brunson lelkipásztort. Ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az 50 éves észak-karolinai férfit 2016 nyarán, a török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol egy kicsiny protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolta meg, hogy gülenista, illetve segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), és kémtevékenységet folytatott az Egyesült Államok javára. Erdogant nem hatották meg Trump szavai, a fenyegetésre fenyegetéssel válaszolt. Mint mondta, ha Washington így folytatja, egy hűséges szövetségest veszít.

Erdogant annak a pénzügyi következményei sem érdekelték, hogy az alkotmánymódosítással elérte: ő maga nevezheti ki a jegybank vezetőségét. Ugyan egy ideig a török illetékesek csak legyintettek a líra aggasztó gyengülésére, most már a bankrendszer került veszélybe, s több cég jövője forog kockán. Elsősorban azok a pénzintézetek és vállalatok vannak bajban, amelyek komoly hiteleket vettek fel dollárban. A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén a következő két évben a török vállalatok fele mehet csődbe. A gondokat tetézi, hogy a polgárok egy része súlyosan eladósodott a bankoknál, hitelt már aligha vehetnek fel, így a belső fogyasztás is megrekedt. A líra gyengülése miatt az importcikkekért jóval többet kell fizetni. Az infláció pedig már meghaladja a 15 százalékot. A munkanélküliség amiatt is csökkent, mert több vállalat éhbérért alkalmaz szír menekülteket, így a drágább török munkaerőre sok esetben nincs szükség.

Az az index, amely az inflációt és a munkanélküliség következményeit vizsgálja, 15 év óta nem mutatott ilyen siralmas képet. Még rosszabb a helyzet a túlnyomórészt kurdok által lakott keleti régiókban. Van tartomány Edremit nevű településén például a kormány által kinevezett vezető bezáratta azon polgárok üzleteit, akik nyíltan a HDP kurdbarát parlamenti párt támogatóinak nevezték magukat. Azzal vádolta őket, hogy a Kurd Munkáspárt (PKK) terroristái. A gyatra pénzügyi helyzet miatt a kormány monumentális beruházásait is veszély fenyegeti. A Fekete-tenger és a Márvány-tenger közé 40 kilométeres csatornát építenek 13 milliárd dollárért, szintén csillagászati összegbe kerül az isztambuli repülőtér bővítése. Mindezekkel elsősorban azt kívánja igazolni Erdogan, mennyire megerősödött Törökország. A valóság ehhez képest távolról sem ennyire rózsás, nehéz lesz elkerülni az összeomlást.