Tour de France;

2018-07-29 20:02:14

Új győztes a Tour de France-on

A brit Geraint Thomas nyerte meg a 105. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt. A Sky 32 esztendős brit kerekese pályafutása első háromhetes viadalán diadalmaskodott. Mögötte összetettben másodikként a holland Tom Dumoulin, míg harmadikként csapattársa, a címvédő, szintén brit Chris Froome zárt.

A 3351 kilométer össztávú Tour pontversenyét a szlovák Peter Sagan, míg hegyi pontversenyét a francia Julian Alaphilippe nyerte. A legjobb fiatal a saját közönség előtt szereplő Pierre Latour lett, a legjobb csapat díját pedig a Movistar érdemelte ki.

A vasárnapi záróetapon – amelyen szokás szerint már csak „ünnepeltek” a versenyzők – a norvég Alexander Kristoff bizonyult leggyorsabbnak a sprintbefutóban.

A Tour de France-ot rendező Amaury Sport Organisation (ASO) a Tour de Hongrie szervezőbizottságának kiemelt együttműködő partnere. A záró etapra az ASO a helyszínre hívott egy 12 fős küldöttséget, benne a magyar viadal főszervezőjét és versenyigazgatóját, Eisenkrammer Károlyt és Szilasi Lászlót, valamint Révész Máriuszt, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost és Princzinger Pétert, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökét is – tudatta az augusztus 14-én rajtoló Tour de Hongrie honlapja.