Debrecen;BMW;

2018-07-31 10:25:24

BMW-gyár épül Debrecenben

Évi 150 ezer autó készülhet az üzemben, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró. Ugyanazon a gyártósoron készülhetnek az elektromos és hagyományos meghajtású autók.

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő - közölte Szijjártó. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre. 

Harald Krüger, a BMW AG igazgatóságának elnöke a cég honlapján megjelent közleményben azt írta: a BMW Csoport a kínai, mexikói és amerikai fejlesztések után meg kívánja erősíteni európai pozícióit is, kiegyensúlyozni a termelést Amerika, Ázsia és Európa közt. Oliver Zipse, termelésért felelős igazgatósági tag pedig azt hangsúlyozta, a cég az elektromos meghajtású járművek gyártását kívánja felfuttatni Európában, a debreceni, legújabb fejlesztésű gyártósoron pedig mind hagyományos, mind elektromos autók is készülnek majd. 

debreceni BMW-gyár honlapja már elindult, de egyelőre még nem él az állásajánlatokat tartalmazó oldala, és a reménybeli beszállítók is csak egy e-mail címet találnak.

Papp László debreceni polgármester a Facebookon azt írta: „A BMW és Debrecen kapcsolata átírja városunk jövőjével összefüggésben eddig megfogalmazott elképzeléseket. Lehetővé teszi számunkra, hogy mindazt, amit 2050-ig terveztünk megvalósítani már 2030-ra elérjük. Büszke vagyok arra, hogy olyan városban élek, amely képes és alkalmas arra, hogy ilyen sikereket érjen el. A város fejlődése a legfontosabb és legnemesebb cél számunkra, amely minden debreceni közös ügye, közös sikere.” 

Szijjártó Péter szerint a bajor céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként. A VS.hu ugyanakkor már 2015-ben, Angela Merkel kancellár budapesti látogatása után azt írta, hogy magyarországi üzem építését mérlegeli a bajor BMW, de akkor ezt hivatalosan nem erősítette meg sem a kormány, sem az autógyártó konszern.