oktatás;Független Diákparlament;

2018-08-01 14:28:00

Száz javaslattal ment a minisztériumhoz a Független Diákparlament

A diákok mindenekelőtt a terhek csökkentését szeretnék elérni, hogy az oktatási rendszer a mennyiség helyett a minőségre helyezze a hangsúlyt.

Az idei tanév szakmai érdekképviseleti munkájának eredményeként száz pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki a Független Diákparlament (FDP), amelyet szerda délelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériumába (Emmi) is eljuttattak. A pontok között több korábbi, illetve újabb javaslatok is megtalálhatóak. A minisztérium Szalay utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón Kormos Krisztián, az FDP szóvivője elmondta: remélik, hogy az új oktatásirányítástól – a korábbival ellentétben – kapnak válaszokat a javaslataikra, és érdemi, sajtónyilvános egyeztetéseken vitathatják meg azokat.

Minden egyes javaslathoz indoklást, magyarázatot is csatoltak. Kormos Krisztián a legfontosabb pontok között említette a diákok óraszámának csökkentését, amit az FDP középiskolában heti 30 órában, általános iskolában heti 25 órában maximalizálna. A diákszervezet szerint egy középiskolásnak jelenleg több mint 40 órája is lehet hetente, ami az egyéb iskolán kívüli foglalkozásokkal, valamint az otthoni tanulással együttvéve jelentősen meghaladja egy átlagos felnőtt jogszabályban meghatározott 40 órás munkahetét. „A mennyiség helyett a minőségre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a tananyag csökkentésével és átstrukturálásával” - írták.

Kormos reagált az oktatási államtitkár legutóbbi nyilatkozatára is. Bódis József nemrég úgy vélekedett, a diákok túlterheltsége egy „nem alátámasztható sztereotípia”, az egyik legnagyobb kihívást pedig abban látja, hogy az oktatás minden szereplőjével párbeszédet folytassanak. – Mi úgy látjuk, a legnagyobb kihívást nem a párbeszéd jelenti, hanem a kormány hozzáállása a párbeszédhez. Az elmúlt években tudatosan elzárkóztak minden párbeszédtől, tudatosan kerülték az olyan szituációkat, ahol bármiféle ellenvélemény jelenhetett volna meg – mondta az FDP szóvivője, aki szerint a diákok túlterheltségét sztereotípiának nevezni szándékos elbagatellizálása annak a problémának, amivel nap mint nap szembesülnek a diákok.