Ősapánk 4og a sírjában

Az új magyar sportruházat (2rule) elnevezése, írásmódja, logója ihletett meg: mint tudjuk, az ősmagyar mondavilág szerint a honfoglalókat a Kárpát-medencébe irányító turulok jelzik majd a jövőben a hazai gyártású sporttermékek egy részét. A Brehm által sem azonosított, esetenként egyik oldalukon zöld, a másikon piros színű szárnyakkal ékes madarak képének felbukkanása állítólag földrengést okozott a nemzetközi sportpiacon. Az Adidas és a NIKE válságtanácskozások sorozatát tartja; igaz, a PUMA csak mosolyog, mondván, majd meglátjuk, ki eszi meg a másikat. Mindenesetre a hazai bemutatkozás nem volt különösebben sikeres, hisz az új mezekben-nadrágokban pályára lépő csapatok vereséget szenvedtek. Az örök optimista hazai futballfőnökök szerint a sámánok által nemezből készített futballcsukák majd végképp meggyőzik a sok kishitűt… 
Legyünk őszinték! Ideje volt már valami új dologgal előállni, mert az eddigi receptek nem váltak be, és valakinek még az is eszébe juthat, hogy alkalmatlanok az elöljárók. Köztudott, hogy a legénységet, akarom mondani, a szurkolókat folyamatosan foglalkoztatni kell, mert különben fellázadhatnak. Úgy tűnik, az MLSZ, a honi futball kvázi államosítása, politikai megszállása, a bajnokság átszervezése, a szövetségi kapitányok váltogatása, a klubokban külföldi szakemberek alkalmazása jottányit sem vitte előre a magyar labdarúgás ügyét. Miként hatástalannak bizonyult a stadionépítések eszement erőltetése, a költségvetésből „eltaózott” félezer milliárd forint, vagy a klubokban feleslegesen nagy számban foglalkoztatott „hunprofi” labdarúgó és szakember is. A több mint egy évtizede elindított, milliárdokat elégető akadémiai rendszer sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A magyar bajnokság tele van másod-harmad vonalbeli légiósokkal, akadémista a kezdő tizenegyekben mutatóba is alig akad. Klubcsapataink az idei nyáron is hozták, hozzák szokásos formájukat, közelébe se szagolhatnak az érdemi küzdelmeknek. Oda se neki, a tarsolylemez alatt - ha fogyóban is - van még néhány ötlet. Például az NB II-höz fűtött gyepszőnyeg dukál...  
A legutóbbi világbajnokság igencsak feladta a leckét a magyar futball önáltatásban, külső okokra hivatkozásban évtizedek óta páratlan teljesítményt nyújtó szereplőinek. A lakosságszám kipipálva: lásd Izlandot, Horvátországot, kontra Angliát, Franciaországot. Az egy főre eső GDP tekintetében sem tudunk az eredményességgel kapcsolatban összefüggést kimutatni. A labdarúgó infrastruktúra összehasonlítgatása is tévútra visz. Mit nem adna a horvát labdarúgás, ha náluk a mieinkhez hasonló körülmények, feltételek lennének. Ugyanígy az éghajlatra sem mutogathatunk. A politikai-állami-költségvetési törődés, kedvezés tekintetében pedig toronymagasan verjük a világot. 
Akkor hol keressük a bajok gyökerét? Szerintem a szakmában! Nem szembetűnő, hogy az egyetlen Gulácsi (Szalain még vitatkozhatunk) kivételével hosszú évek óta nincs magyar játékos az európai topligák élvonalában? Edzőinkről nem is szólva! Ne „dárdaizzon” senki, ő a német futballkultúra „terméke”. És akkor megint: Horvátország! Nem tudjuk összeszámolni, hány játékosuk és edzőjük szerepel a futball elitben. Törvényszerű, hogy az elavult, kényelmes, provinciális magyar futball langyos vízzel teli beltenyészetéből csak véletlenül kerülhet ki nemzetközi szinten jegyezhető labdarúgó. Elmaradásunk nem csak gyorsaságban, állóképességben, technikai-taktikai téren érhető tetten. Küzdőképességben, győzni akarásban, motivációban is jóval magasabb nívó kellene. Ha ez nem válik vérré gyereklabdarúgóinkban, akkor már késő! 
A megoldás kulcsa tehát mindenképpen az edzőképzésben és a korszerű utánpótlás nevelésben, a teljesítménykényszer kialakításában van, lenne. Amíg itt nem lesz mindent fenekestől felforgató változás, és marad az önelégült, sematikus, avítt szemléletet eltűrő, a megújulást kézzel-lábbal akadályozó attitűd és gyakorlat, a „részteljesítményecskéket” busásan honoráló rendszer, ne is reménykedjünk. A csak állóhelyben, lassú kocogásban, ellenfélmentes területen labdaügyes, a testi ütközésektől irtózó, atlétikusan képzetlen, az ellenfél vezetésétől összeomló játékospalántából nem lesz élvonalbeli futballista még itthon sem. Akkor sem, ha papája rendszeresen kvaterkázik az edzőjével. Persze, abba ne hagyja a futballt, mert az amatőr alapon űzve is nagyszerű szabadidős, egészségmegőrző tevékenység. Ő a sportág alapembere, mert belőle lesz belépőt, bérletet vásárló, értő szurkoló, aki majd leviszi gyermekét a pályára, ahol kiderülhet, hogy az utódban ott lappang a papából hiányzó focitalentum.
Na és persze, ő az is, aki évről-évre új felszerelést vásárol majd szemefényének a kinőtt, rongyosra használt régi helyett. Ha igazi hazafi, akkor a tőről metszett magyar 2rule-t.  
A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke, labdarúgó-szakedző
Szerző
Tibor Tamás
Frissítve: 2018.08.02. 08:23

Tükörtörők

Ha valaki elhízik, viszonylag ritkán hiszi azt, hogy hadjáratot indított ellene a tükör, amelyben kövérnek látszik. Az LMP pár hete mégis azért tartott rendkívüli ülést, mert vezetői úgy vélték: „médiahadjárat” folyik ellenük. Ez ijesztően hasonlít a kormánypárt hosszú évek óta tartó kommunikációjára, amely szerint ők soha nem hibáznak, csak a sajtó tehet mindenről. 
Már ez sem kis kommunikációs bravúr az LMP-től, de mint később kiderült, még ezt a szintet is sikerült megugrania az - állítólag - Lehet Más a Politikának, amikor interjút kértünk Moldován Lászlótól, a párt etikai bizottságának volt vezetőjétől. A most már fővárosi elnökként tevékenykedő politikus megszólalása finoman szólva is indokolt lett volna, hiszen az általa vezetett grémium végigbírságolta a fél pártot – abszurd módon Szél Bernadett jelenlegi társelnököt is eltiltotta a párttisztségektől –, majd mindezek után a főbüntetőt is lapátra tették. A rendre transzparenciát és tiszta viszonyokat hirdető, mit több, követelő párt magával szemben a jelek szerint megengedőbb: azt ugyan nem tiltották meg, hogy interjút készíthessünk a politikussal, de kikötötték, kizárólag fővárősi témákról szabad szót ejteni, a fegyelmi ügyekről még véletlenül sem. 
Talán érezték a pártban is, hogy fideszes tempó előírni, mit lehet kérdezni és mit nem, így hát tűzoltásba kezdtek. Arra jutottak: a volt etikai bizottsági elnök nem beszélhet a etikai ügyekről, de az etikai ügyekben érinthetetlen szóvivő már igen. Készségesen meg is magyarázta, hogy azért nem magyarázhatja meg döntéseit az, aki hozta, mert neki nem a magyarázkodás a feladata. 
Alighanem ez az a pont, amikor homlokráncolás helyett jobb felnevetni, és konstatálni: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt mellett ezerrel elhúzva vált az ország igazi viccpártjává az LMP. Aztán, hogy a tragikomikus „pártéleten” kinevettük magunkat, rögzíthetjük azt is: a nyílt kérdések és válaszok kerülése, a sajtóosztály-kommunikáció meg a médiahibáztatás terén a „lehet más” pártja pontosan azzá kezd válni,  amivel szemben megalakulásakor meghatározta magát.
Szerző
Zoltai Ákos
LMP

A macska és az egerek

Most, hogy Simicska Lajos bedobta a törülközőt, éppen a Hír TV-t cafatolja szét a NER...
A Nemzeti Együttműködés Rendszere úgy rángatja a magyar médiát, mint macska az egeret. Pontosabban: a NER úgy cincálja a hazai nyilvánosságot, ahogyan neki tetszik, mert a nyilvánosság még nem ismerte fel, mennyire fontos neki a szabadság.
Most, hogy Simicska Lajos bedobta a törülközőt, éppen a Hír TV-t cafatolja szét a NER, s céltudatosan egyetlen kormányzati hírtelevíziót gründol. Megteszi, mert megteheti: egy olyan hibrid-országban - ez a legújabb jelzője –, amelyben fellelhetőek még a demokrácia jelei, de már alig felismerhetőek a szabad piac kulisszái, az állam nem szabályozza a szabad piacot, hanem felszámolta azt. Miért volna hát szabad piaca a legveszélyesebb terrénumnak, az eszméknek? Nem a hírpiacról beszélünk, hanem az értelmezés szabad piacáról, ahol a fogyasztó elfogadhatja, vagy elutasíthatja a hírek magyarázatait. Arról az apróságról nem beszélve, hogy mit tartunk hírnek: a herevasalást, a nem létező menekültek szörnytetteit, vagy a hétköznapi magyar valóságot. És akkor még az arányokról nem is szóltunk.
Nem állítjuk, hogy a Hír TV G-nap előtti tevékenysége nekünk rokonszenves lett volna, mint ahogyan sem gondoljuk követendőnek a hirtelen politikai pálfordulásokat sem. Viszont továbbra is mi leszünk az utolsó utániak, akik a másként gondolkodók és a híreket tőlünk eltérően magyarázók száját be akarnánk fogatni. Csak mert a szólásszabadságot és a tájékozódás szabadságát alapvető emberi jognak gondoljuk. Ezért a Népszava munkatársai mindenkivel szolidárisak, akit politikai okból eltávolítanak, vagy aki emiatt távozni kényszerül bármely szerkesztőségből. Ez érvényes a Hír TV-re és minden munkatársára is.
Szabadságra mentem, ne keressenek – üzeni Orbán Viktor a Facebookon. A pihenés joga őt is megilleti. És: meg sem próbáljuk keresni.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2018.08.01. 16:36