„Listákat nem érdemes tanítani” – van-e hely az orosz irodalomnak az iskolában?

Publikálás dátuma
2018.08.03. 12:45

Fotó: Németh András Péter
Az iskolai kánonban a rendszerváltás után is helye maradt az orosz irodalomnak, de az átalakuló kulturális szokások miatt egyre kevesebb világirodalmi klasszikust tanulnak a középiskolások. Arató László a száz éve született Szolzsenyicin halálának évfordulója apropóján beszélt lapunknak .
Talán nem könnyelmű a feltételezés, hogy sokan nagyjából annyit tudnak a Háború és békéről, mint Woody Allen: az oroszokról szól. Többen ismerik ugyan Tolsztoj, Dosztojevszkij, vagy a száz évvel ezelőtt született Szolzsenyicin nevét, meghatározó műveiket azonban csak töredékük olvasta. Felmerül a kérdés, a terjedelem, az olvasásra fordított idő mennyisége, esetleg az oktatásból való látszólagos egyre nagyobb mértékű kiszorulás lehet ennek az oka?  Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke elmondta, téves az a megközelítés, hogy a rendszerváltás hatására eltűnt az orosz irodalom oktatása az iskolákból, „már a hetvenes-nyolcvanas években is inkább a klasszikus oroszokat tanították, a szovjet irodalomnak nem volt olyan nagy szerepe. Később kiestek olyan szerzők a tankönyvekből, mint, Gorkij, Majakovszkij, Solohov, Csingiz Ajtmatov, akik a nyolcvanas években még előfordulhattak. Az iskolai kánonban helye volt, és helye van Puskinnak, Gogolnak, Tolsztojnak, Dosztojevszkijnek, Csehov egyik drámájának, és a XX. századi irodalomból Bulgakov A Mester és Margaritájának. Ezek tantárgyi súlya nem csökkent jobban az eltelt években, mint más világirodalmi alkotásoké. Azonban mivel a kulturális változások miatt minden klasszikus tanítása időigényesebb lett, az orosz klasszikusok közül is mind kevesebbre kerül sor.” Szolzsenyicin pedig alig, hogy bekerült a tantervbe, ki is került – hangsúlyozta Arató. „A hatvanas években felmerülhetett az Ivan Gyenyiszovics egy napjának tantervbe kerülése, a rendszerváltás után azonban a Gulág jelentősége emelkedett ki, amelynek elsősorban nem irodalmi, hanem politikai és társadalomtörténeti értékei vannak. A szovjet munkatáborok világának igazán nagy és kitűnően tanítható írója, Varlam Salamov pedig fel sem tűnt az iskola horizontján” – hangsúlyozta. 
Varlam Tyihonovics Salamov portréja egy moszkvai házfalon
Fotó: Kirill Kallinikov / AFP
Emellett kiemelte, a magyar irodalomtanítás – más nemzetekéhez viszonyítva – mindig is nyitottabb volt a világirodalomra: a ’78-as tanterv ebből a szempontból párját ritkította, több Thomas Mann vagy Kafka volt nálunk a tankönyvekben, mint a németeknél. Ugyanakkor megismételte, sok idő kell ahhoz, hogy áthidaljuk a távolságot egy klasszikus és a mai diákolvasó között, ez is redukálja a tanítható világirodalmi művek számát. „Az a magyar irodalomban és a köztudatban is benne él, hogy az orosz irodalom tekintélye végtelenül nagy” – hangsúlyozta. A műveltségi kánon azonban sokkal szélesebb, mint az iskolai kánon, az ismertebb szerzők, akiknek a neve a köztudatban is forog, sokkal szűkebb kört jelentenek, és ismeretük nem feltétlenül azt jelenti, hogy olvastak is tőlük az emberek – világított rá. „Azt képzelem, hogy ha a tanárok ötleteket kapnának arra egy élő folyóiratkultúrában és tananyagkínálatban, hogy többektől is merítsenek, ne csak a legnagyobb nevektől, akkor más szerzők is bekerülhetnének az oktatásba” – hangsúlyozta. „Az egyesület azért szokta felemelni a szavát, hogy kevesebb konkrét előírás legyen a nemzeti alaptantervben, szülessenek ajánlott mintatantervek, készüljenek javaslatok a tanárok számára – vélekedik Arató. 

A Gulag írója

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin száz évvel ezelőtt, 1918-ban született. Az egyetemen matematikát, fizikát, majd irodalmat tanult. Részt vett a II. világháború frontharcaiban. Egy Sztálint bíráló levele miatt 1945-ben letartóztatták, majd tizenegy évet töltött börtönökben, munkatáborokban. Saját gulágbeli élményei alapján írta meg műveit, többek között az Ivan Gyenyiszovics egy napja és A GULAG szigetvilág címűeket. 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, amelyet azonban nem vett át, félve, ha elutazik, nem engedik vissza hazájába, ugyanis a Nobel-díj átadását szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak tekintették. 1973-tól az Egyesült Államokban élt, 1994-ben költözött vissza Oroszországba. 2008. augusztus 3-án otthonában halt meg. 

Meglátása szerint azt kellene lehetővé tennie az irodalomtanításnak, hogy az egyes osztályok foglalkozhassanak két hónapig vagy fél évig egy-egy témakörrel. „Több mélyfúrásra, tematikus egységre lenne szükség, akár az életproblémák, a műfajok vagy a nemzeti irodalmak köré szerveződve. Érdekesebb lenne a gyerekeknek, ha elmerülhetnének egy-egy világban, így például két hónapra akár az orosz irodalomban.” – világított rá. Mindemellett kiemelte, nem lehet elvárni, hogy általánosságban halljanak az emberek ezekről a szerzőkről: másfajta ma a kultúra szerkezete, más jellegű az emlékezés, az információkezelés, a műveltség, a tájékozottság. „Az, hogy egy nem bölcsész fejében sok-sok angol, orosz, francia, német regényíró, novellista legyen, nem reális követelmény. Fontosabb az, ha valakinek tíz nagy íróhoz fűződik élménye, mert akkor nagyobb annak az esélye, hogy megismer még harmincat, mint ha negyven íróról van felületes címketudása. Listákat nem érdemes tanítani, a név nem rögzül, ha nincs mögötte élmény.”

Oroszok a magyar színházban is hódítanak

Manapság, és ez így van már egy ideje, bizonyos orosz szerzők darabjai nem tudnak eltűnni a magyar színházak repertoárjáról. Élen jár ebben Csehov. „Olyan mélyre az emberi viszonyokba, a fájdalomba, nevetségessé válásba senki sem ásott le, mint Csehov. Ez pedig egy történet mögötti történetként egy jó előadásban jelenik meg igazán, bár sokat segít Csehov a rendezőknek, mert a dialógusai színpadra komponáltak” - mondta Almási Miklós, filozófus, esztéta, aki a Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? - című tanulmánykötetét 1985-ben írta meg, és a szöveg most újra megjelent a Noran Libro gondozásában. A központi problémája Csehov darabjainak, tette hozzá korábban ezzel kapcsolatban lapunknak Spiró György író, hogy nincs ugyan vallás, de az emberek nem tudnak meglenni nélküle, ezért maguknak építenek fel idolokat, maguknak gyártanak megváltókat a másik emberben, aki nem tud megváltó lenni. Ez rendkívül komikus, de egyúttal tragikus is, mert bele is lehet halni. A hős is bele hal és mi nézők is valamennyire. Szintén kedvelt szerző Dosztojevszkij. A Vígszínházban a Bűn és Bűnhődés megy, a Pesti Színházban pedig A félkegyelmű. Utóbbit négyféle adaptációban is bemutatták magyar színházakban az elmúlt évadban. A Pesti Színházban látható mellett ott a Komáromi Jókai Színház A félkegyelműje, amelyet lapunkban is méltattunk. Zsámbékon pedig a napokban ért véget a Kortársunk Csehov című minifesztivál, melynek keretében több darabot - a Sirálytól a Ványa bácsiig - játszottak a nálunk szinte már „honosítottnak” számító szerzőtől. B.Gy.   

Szerző
Témák
irodalom
Frissítve: 2018.08.04. 16:44

Magu(n)kon röhögve

Publikálás dátuma
2018.08.03. 11:23

Fotó: DON EMMERT / AFP
Az amerikai Pop Art művészeinek kiállítása a fogyasztói társadalom kritikája egy a gazdagságot, fényűzést és eleganciát sugárzó városban.
Könnyed fricskának indult, kulturális mozgalomból a társadalmi ellenállás stílusává, a csalódottság és a lázadás jelképévé lett a múlt század közepének manhattani kultikus figurák által kialakított művészeti stílus, az amerikai pop-art. Andy Warhol, Keith Haring, Robert Indiana, Roy Lichtenstein és Robert Rauschenberg, az irányzat legfontosabb művészeinek alkotásait nézhetik meg a spanyolországi San Sebastian belvárosában bóklászók.  Mint annyi más művészeti stílus, a pop-art is szembenállásból, az üresnek és elitistának bélyegzett expresszionizmus kritikájából indult. A mindennapokat mutatta be, egyszerűen, de nem lebutítva. Az idealizált hollywoodi sztárok, a szupermarketek árui és a televízió tömegkulturális szerepe jelenik meg ezeken az alkotásokon, a legegyszerűbb hétköznapi áruk – Campbell, Heinz vagy Kellogs – költöztek galériafalakra a leginkább Andy Warhol nevével fémjelzett művészeti irányzatnak köszönhetően. A reklámok és a művészeti alkotások már nem váltak élesen el egymástól, bebizonyosodott, hogy képregény és poszter is lehet műalkotás. Terjedt a selyemfestés technikája, a gyorsaság vagy a művek sokaságának elkészítése pedig már nem jelentette feltétlenül gyári tömegtermékek készítését, sokkal inkább az amerikai álom és az igazságos, teljesítményre alapozó piacgazdaság hamis ígéretét leplezte le.  
„Nem akarom, hogy a kép olyan legyen, amilyen nincs. Szerintem a kép valódibb, ha a valós világ részeiből készül.”

Robert Rauschenberg

Roy Lichtenstein 1967-es Aspen Winter Jazz, Andy Warhol 1966-os Campbell Soup Shopping Bag, vagy Keith Haring 1986-os Andy Mouse című alkotása is a maga sajátos módján a fogyasztói társadalom gúnyképe. A türkíz tenger kagyló alakú öböl partján, ott ahol vásárlásra késztetnek az elegáns luxusüzletek, a designboltok és az előkelő kávézók, ahol tucatnyi Michelin csillagos étterem várja a gazdag ínyenceket, az emberek jól öltözöttek, és arcukról hiányzik a Közép-Európában oly ismerős gondokkal teli fásultság. És képesek amerikai/európai áloméletük kinevetésére. 

Kubo Kutxa Galéria

A Zurriola strand mellett található Kursaal épületben 2000 óta működő San Sebastian-i galéria a XX. századi és napjaink művészetek bemutatását tűzte ki céljául, mintegy ezer négyzetméternyi területen prezentálja kortárs alkotók műveit, legyen az a képzőművészet, építészet, deisgn; és kapcsolódva a város legfontosabb, évről évre zajló kulturális eseményéhez, a San Sebastian-i filmfesztiválhoz mozgóképes programokat is kínál. 

Témák
pop-art

Könyvmentés emigráns jeligére

Publikálás dátuma
2018.08.02. 15:35
illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egyetemi oktatók egy csoportja könyvgyűjtő akciót indított, kivándorlók bölcsészeti témájú könyveit őriznék meg letétben.
„Kedves Emigráns! Ön visz magával néhány, magának oly fontos könyvet az újhazába. A többit ne kótyavetyélje el” – e meglehetősen szokatlan felhívást tette közzé Hammer Ferenc, szociológus, az ELTE Média Tanszékének vezetője néhány napja Facebook oldalán. A leírás szerint médiával, kommunikációval, kultúrtörténettel és más bölcsészeti témákkal foglalkozó könyveket várnak, melyeket aztán letétben megőriznek a Mikes Raktárban, és egyetemi diákok használják őket tanulmányaik során. A könyveket vissza is adják a tulajdonosnak, ha az bármikor hazajönne. Hammer Ferenc, az ötletgazda lapunknak elmondta, nem volt hátsó gondolat a felhívást mögött, azt ki-ki saját élethelyzete alapján értelmezheti. Fel lehet fogni kényelmi szolgáltatásként is, ha valaki ösztöndíjra készül, és átmenetileg meg akar szabadulni száz kiváló szakkönyvétől, vagy lehet szívszorító kiáltás is azokért, akik most pakolásszák a könyveiket, és hamarosan végleg elhagyják az országot. Az oktató elmondta, az ötlet saját tapasztalatain alapul: az elmúlt időszakban több embert látott a környezetében, akik költözéskor a könyveiket pakolásszák egyik dobozból a másikba. Akadnak, amelyeket magukkal visznek Berlinbe, Párizsba, Bécsbe, míg más darabok egy rákoskeresztúri tárolóhelyen landolnak. Már többen is jelentkeztek, sokan szeretnék a könyveiket nekik adni, mivel azonban nem mindnek tudják hasznát venni, és tárolási kapacitásuk sem korlátlan, így előbb felmérik, ki mit tudna adni, és utána kezdődik majd meg a tényleges gyűjtés. Az egyetemisták külföldi kivándorlásával kapcsolatban Hammer Ferenc kiemelte, ez az adott szaktól is függ. Saját oktatói tapasztalatai alapján úgy gondolja, a mostani médiaszakosok vagy a tíz éve végzettek jóval kevésbé mennek külföldre, mert a szak nyelvi beágyazottsága miatt olyan tudást szereznek, amit az adott idegennyelvű környezetben kevésbé tudnak hasznosítani, mint egy matematikus, vagy egy orvos. Azonban úgy véli, nem egyértelműen eldönthető miért vándorol ki valaki külföldre.
„Úgy látom, hogy elég sokan vannak, akikre nagy hatást gyakorolt az a fajta értelmiségellenes gyűlöletkampány, ami mostanában a kormánypárti propagandagépezetben folyik. Nem gondolom, hogy csak emiatt mennének el, de ez is fontos argumentum lehet”

– véli Hammer, hozzátéve, mindez nem új jelenség, a XX. századi magyar történelem tele van ilyen történetekkel. Nem csak a ’30-as években, amikor a zsidók próbáltak menekülni, vagy a századforduló után volt hasonló a helyzet. „Az Aczél Györgyhöz köthető kultúrpolitikai kör  is igyekezett megszabadulni az értelmiségiektől, akiket egyszerűen ki akartak rugdosni az országból. Volt, aki emigrált, de sokan nem mentek, Konrád György is egy azok közül, aki itt maradt. Ebben tehát sok újdonság nincs, az azonban mindenképpen új, hogy a rendszerváltás óta nemigen volt ilyenre példa” – hangsúlyozta. Hammer Ferenc kiemelte, többek közt azért is kezdték el ezt a könyvmentő akciót más egyetemi oktatókkal együtt, mert úgy látják, az egyetemeknek nem csupán munkaerőképző intézményként kell működniük: meghatározott értékek megőrzésére is szerződtek. „Olyan értékek felmutatásáról van szó, mint a szabadság vagy a tolerancia, csupa olyan eszmény, amelyeket a kormány ellenségesen és megvetéssel kezel.”

Régiós probléma az elvándorlás

Magyarországról több százezren vándoroltak el uniós csatlakozásunk óta, ugyanis az uniós polgárokat megillető szabadságjogok egyike a munkavállalók szabad mozgása. A kivándorlás különösen 2010 után gyorsult fel. Ám nemcsak Magyarországon jelent komoly gondot az elvándorlás, az egész közép-európai régiót is érzékeny veszteség érte, főként a fiatal diplomások, illetve a szakképzett munkaerő kivándorlása miatt. Tavalyi adatok alapján valószínűsíthető, hogy az öt legnépszerűbbnek tekinthető célországban (Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Svédország és Írország) több mint 3,7 millió kelet-európai (magyar, lengyel, cseh, szlovák és román) élhet, a legtöbben Lengyelországból vándoroltak ki. A valós szám azonban még ennél is magasabb lehet, becslések szerint csak Romániából több mint 3 millióan vándorolhattak el.  

Szerző
Témák
könvy akció