„Listákat nem érdemes tanítani” – van-e hely az orosz irodalomnak az iskolában?

Publikálás dátuma
2018.08.03 12:45

Fotó: / Németh András Péter
Az iskolai kánonban a rendszerváltás után is helye maradt az orosz irodalomnak, de az átalakuló kulturális szokások miatt egyre kevesebb világirodalmi klasszikust tanulnak a középiskolások. Arató László a száz éve született Szolzsenyicin halálának évfordulója apropóján beszélt lapunknak .
Talán nem könnyelmű a feltételezés, hogy sokan nagyjából annyit tudnak a Háború és békéről, mint Woody Allen: az oroszokról szól. Többen ismerik ugyan Tolsztoj, Dosztojevszkij, vagy a száz évvel ezelőtt született Szolzsenyicin nevét, meghatározó műveiket azonban csak töredékük olvasta. Felmerül a kérdés, a terjedelem, az olvasásra fordított idő mennyisége, esetleg az oktatásból való látszólagos egyre nagyobb mértékű kiszorulás lehet ennek az oka?  Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke elmondta, téves az a megközelítés, hogy a rendszerváltás hatására eltűnt az orosz irodalom oktatása az iskolákból, „már a hetvenes-nyolcvanas években is inkább a klasszikus oroszokat tanították, a szovjet irodalomnak nem volt olyan nagy szerepe. Később kiestek olyan szerzők a tankönyvekből, mint, Gorkij, Majakovszkij, Solohov, Csingiz Ajtmatov, akik a nyolcvanas években még előfordulhattak. Az iskolai kánonban helye volt, és helye van Puskinnak, Gogolnak, Tolsztojnak, Dosztojevszkijnek, Csehov egyik drámájának, és a XX. századi irodalomból Bulgakov A Mester és Margaritájának. Ezek tantárgyi súlya nem csökkent jobban az eltelt években, mint más világirodalmi alkotásoké. Azonban mivel a kulturális változások miatt minden klasszikus tanítása időigényesebb lett, az orosz klasszikusok közül is mind kevesebbre kerül sor.” Szolzsenyicin pedig alig, hogy bekerült a tantervbe, ki is került – hangsúlyozta Arató. „A hatvanas években felmerülhetett az Ivan Gyenyiszovics egy napjának tantervbe kerülése, a rendszerváltás után azonban a Gulág jelentősége emelkedett ki, amelynek elsősorban nem irodalmi, hanem politikai és társadalomtörténeti értékei vannak. A szovjet munkatáborok világának igazán nagy és kitűnően tanítható írója, Varlam Salamov pedig fel sem tűnt az iskola horizontján” – hangsúlyozta. 
Emellett kiemelte, a magyar irodalomtanítás – más nemzetekéhez viszonyítva – mindig is nyitottabb volt a világirodalomra: a ’78-as tanterv ebből a szempontból párját ritkította, több Thomas Mann vagy Kafka volt nálunk a tankönyvekben, mint a németeknél. Ugyanakkor megismételte, sok idő kell ahhoz, hogy áthidaljuk a távolságot egy klasszikus és a mai diákolvasó között, ez is redukálja a tanítható világirodalmi művek számát. „Az a magyar irodalomban és a köztudatban is benne él, hogy az orosz irodalom tekintélye végtelenül nagy” – hangsúlyozta. A műveltségi kánon azonban sokkal szélesebb, mint az iskolai kánon, az ismertebb szerzők, akiknek a neve a köztudatban is forog, sokkal szűkebb kört jelentenek, és ismeretük nem feltétlenül azt jelenti, hogy olvastak is tőlük az emberek – világított rá. „Azt képzelem, hogy ha a tanárok ötleteket kapnának arra egy élő folyóiratkultúrában és tananyagkínálatban, hogy többektől is merítsenek, ne csak a legnagyobb nevektől, akkor más szerzők is bekerülhetnének az oktatásba” – hangsúlyozta. „Az egyesület azért szokta felemelni a szavát, hogy kevesebb konkrét előírás legyen a nemzeti alaptantervben, szülessenek ajánlott mintatantervek, készüljenek javaslatok a tanárok számára – vélekedik Arató. 

A Gulag írója

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin száz évvel ezelőtt, 1918-ban született. Az egyetemen matematikát, fizikát, majd irodalmat tanult. Részt vett a II. világháború frontharcaiban. Egy Sztálint bíráló levele miatt 1945-ben letartóztatták, majd tizenegy évet töltött börtönökben, munkatáborokban. Saját gulágbeli élményei alapján írta meg műveit, többek között az Ivan Gyenyiszovics egy napja és A GULAG szigetvilág címűeket. 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, amelyet azonban nem vett át, félve, ha elutazik, nem engedik vissza hazájába, ugyanis a Nobel-díj átadását szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak tekintették. 1973-tól az Egyesült Államokban élt, 1994-ben költözött vissza Oroszországba. 2008. augusztus 3-án otthonában halt meg. 

Meglátása szerint azt kellene lehetővé tennie az irodalomtanításnak, hogy az egyes osztályok foglalkozhassanak két hónapig vagy fél évig egy-egy témakörrel. „Több mélyfúrásra, tematikus egységre lenne szükség, akár az életproblémák, a műfajok vagy a nemzeti irodalmak köré szerveződve. Érdekesebb lenne a gyerekeknek, ha elmerülhetnének egy-egy világban, így például két hónapra akár az orosz irodalomban.” – világított rá. Mindemellett kiemelte, nem lehet elvárni, hogy általánosságban halljanak az emberek ezekről a szerzőkről: másfajta ma a kultúra szerkezete, más jellegű az emlékezés, az információkezelés, a műveltség, a tájékozottság. „Az, hogy egy nem bölcsész fejében sok-sok angol, orosz, francia, német regényíró, novellista legyen, nem reális követelmény. Fontosabb az, ha valakinek tíz nagy íróhoz fűződik élménye, mert akkor nagyobb annak az esélye, hogy megismer még harmincat, mint ha negyven íróról van felületes címketudása. Listákat nem érdemes tanítani, a név nem rögzül, ha nincs mögötte élmény.”

Oroszok a magyar színházban is hódítanak

Manapság, és ez így van már egy ideje, bizonyos orosz szerzők darabjai nem tudnak eltűnni a magyar színházak repertoárjáról. Élen jár ebben Csehov. „Olyan mélyre az emberi viszonyokba, a fájdalomba, nevetségessé válásba senki sem ásott le, mint Csehov. Ez pedig egy történet mögötti történetként egy jó előadásban jelenik meg igazán, bár sokat segít Csehov a rendezőknek, mert a dialógusai színpadra komponáltak” - mondta Almási Miklós, filozófus, esztéta, aki a Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? - című tanulmánykötetét 1985-ben írta meg, és a szöveg most újra megjelent a Noran Libro gondozásában. A központi problémája Csehov darabjainak, tette hozzá korábban ezzel kapcsolatban lapunknak Spiró György író, hogy nincs ugyan vallás, de az emberek nem tudnak meglenni nélküle, ezért maguknak építenek fel idolokat, maguknak gyártanak megváltókat a másik emberben, aki nem tud megváltó lenni. Ez rendkívül komikus, de egyúttal tragikus is, mert bele is lehet halni. A hős is bele hal és mi nézők is valamennyire. Szintén kedvelt szerző Dosztojevszkij. A Vígszínházban a Bűn és Bűnhődés megy, a Pesti Színházban pedig A félkegyelmű. Utóbbit négyféle adaptációban is bemutatták magyar színházakban az elmúlt évadban. A Pesti Színházban látható mellett ott a Komáromi Jókai Színház A félkegyelműje, amelyet lapunkban is méltattunk. Zsámbékon pedig a napokban ért véget a Kortársunk Csehov című minifesztivál, melynek keretében több darabot - a Sirálytól a Ványa bácsiig - játszottak a nálunk szinte már „honosítottnak” számító szerzőtől. B.Gy.   

Témák
irodalom
2018.08.03 12:45
Frissítve: 2018.08.04 16:44

Velencei barokk remekművek Budapesten

Publikálás dátuma
2018.09.18 17:58

Fotó: /
Velencei látképek címmel nyílt időszaki kamaratárlat a Magyar Nemzeti Galériában. A négy festmény - Canaletto: Capriccio gótikus templommal és lagúnával, Francesco Guardi: A Piazza San Marco, San Geminiano felé, Michele Marieschi: A Grand Canale látképe a Rive del Vinnel és a del Carbonnal (képünkön) és Henrik Frans van Lint: La Salute látképe a Punta della Doganával - először látható Magyarországon. Itáliában sok évszázados a mecenatúra hagyománya, amelyet ma is rengeteg magánszemély és cég követ. Így tesz a CIB Bank anyabankja, az Intesa Sanpaoló is, amelynek húszezres műgyűjteményéből különleges XVIII. századi olajképeket mutatnak be utazó kamarakiállításon. A kiállítás október 14-ig látható.  
Témák
Velence
2018.09.18 17:58
Frissítve: 2018.09.18 19:09

Ékszer, performansz, orgazmus

Publikálás dátuma
2018.09.18 14:00

Fotó: / Csortos Szabolcs
Írók alkotásai ihlették a különleges bizsukat, amelyeket Pécsett csodálhatunk meg.
Provokatív és bosszantó a pécsi Ezüstlánc Ékszergaléria egyik vitrinjének szinte valamennyi portékája. Pofátlan, szamárfület mutató, lükét játszó, kifürkészhetetlen. Politikai beállítottságtól függően persze mondhatjuk ezeket az ékszereket gyökértelennek vagy éppen böszmének is. Praktikus kuncsaftként meg funkcionálisan használhatatlannak. Mert - ugye - az ékszert mindig publikumnak szánjuk, de ki tenne társaságban a szájára olyan szájszélformájú … izét (hívjuk szájékszernek), ami nem engedi őt szájnyitni (fecsegni), vagy olyan gyűrűt, ami gyűszűszerű, vagy olyat, amiben egy csavarszög folyamatosan böki az ujjunkat, esetleg olyat, amit fogni kell, mert különben leesik, elgurul, elvész… Amúgy a vitrin tenyérben elférő, néma mutatványosai ahhoz képest, hogy ékszernek mondják magukat, végül is nem drágák, viszont ahhoz képest, hogy nincs bennük se arany, se drágakő, hát… ne tudd meg! Aki szokványos, hordható, megfizethető ékszert akar venni a boltban, az átsétál a szemközi vitrinhez, s ott választhat kedvére valót. A közönség mégis gyakran ennél a vitrinnél időz. Hiába, ilyen az ember: kíváncsi, ábrándozó, bolondos.
Vonzó az is, hogy ezeknek az ékszereknek előélete van. Jelesül az, hogy a bolt gazdája és egyetlen eladója, Bauer Gábor felkért négy írni tudót, Lackfi Jánost, Karafiáth Orsolyát, Darvasi Lászlót és Grecsó Krisztiánt, szüljenek valamit, bármit, akármit, s a szövegeket odaadta 16 menő ékszertervezőnek, hogy az írásoktól ihletetten készítsenek valamit, bármit, akármit, ami ékszer vagy annak hívható. Bauer – aki nem látszik ékszerhajhásznak: mindössze egy négyzetalakú, ébenfa berakásos ezüstgyűrű díszíti bal kezét – nem is várta, hogy köznapi viselésre alkalmas ékszereket küldjenek a felkért művészek.  - Ezek performanszok, polcra tehető kisplasztikák, mindegyiknek üzenete van – mondja ő, de azért meg akar arról győzni, hogy némelyik gyűrű vagy kitűző igenis hordható. Nem vitatkozom vele, hisz például a desszertet meg a muttercsavart formázó gyűrűk – beléjük feccolt üzenet ide vagy oda – gond nélkül ujjra húzhatók.
Egyébként az apró, belvárosi bolt nem először rendez performansz-gondolkodású sztárékszerészeknek eladással egybekötött minitárlatot. Aki nem venni jön ide, az az élményért néz be. Az egyedi dizájnú művekért, a tervezők béklyó nélküliségéért, humoráért, játékosságáért. És az itt összeverődő közösségért. A szemközti kávézóban az ékszerek kapcsán hamarosan újra míting lesz, felolvassák az ékszerkészítőknek ihletet adó írók és költők műveit. Várhatóan elhangzik majd a Szív Ernő álnéven publikáló Darvasi László egyik rövid ékszersztorija: „Egyszer egy amszterdami ékszerüzletbe betipegett egy lány – én -, és kérdezte az öreg, nagyítós kereskedőt – én -, az orgazmus ékszer-e. Igen, lányom, az orgazmus is ékszer.”

Infó:

Ezüstlánc Ékszergaléria Pécs A kiállítás nyitva: október 8-ig 

Arany-ezüst éj

Szeptember 21-én rendezik a kortárs ékszereket bemutató Ékszerek Éjszakáját 110 alkotó 42 helyszín részvételével. Az eseményhez kapcsolódó térképpel délután 4-től éjfélig lehet barangolni, személyesen is megismerkedni az alkotókkal. A sok-sok budapesti helyszín mellett a pécsi Ezüstlánc Ékszergaléria is részt vesz a programban.  

2018.09.18 14:00
Frissítve: 2018.09.18 14:00