Fogyasztóvédelmi eljárás pörölyével sújt le a fapadosokra a fővárosi kormányhivatal

Publikálás dátuma
2018.08.02. 17:33

Fotó: Horst Galuschka / AFP
A Ryanair után már a Wizz Air ellen is vizsgálat indult.
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. A Miniszterelnökség szerint a légitársaság tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben "semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait". Ezért az eljárás haladéktalan lefolytatása indokolt - szögezik le.
Az utasfelvétellel kapcsolatos incidensek miatt Gulyás Gergely és Tuzson Bence utasítására indította el a fogyasztóvédelmi vizsgálatot a fővárosi kormányhivatal, és az ügyben eljárást indítottak a légitársasággal szemben - olvasható a közleményben.
A fővárosi kormányhivatal a Wizz Air mellett annak versenytársával, a Ryanairrel szemben is vizsgálatot indított.

György István kormánymegbízott az ír központú diszkont légitársaság poggyászkezelésével kapcsolatos hiányosságok miatt rendelte el két hete a vizsgálat lefolytatását.
Szerző

Elhunyt Egyed Péter

Publikálás dátuma
2018.08.02. 16:39

Fotó: Holaci Horváth László
A kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus hatvannégy éves korában halt meg.
Egyed Péter a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt. Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát. Tanított Temesváron, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt. 1973 óta közölt verset, kritikát, tanulmányt, először többnyire az Echinoxban és a Korunkban. A parton lovashajnal című Forrás-kötetének tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések és a konkrét itt-lét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai a filozófia közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást tükröznek. Egyed Péter Arany János-jutalomban és Méhes György-díjban is részesült, 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. (MTI) 

Néhol még lehet felhőszakadás, de marad a kánikula

Publikálás dátuma
2018.08.02. 15:20
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, 30 fok feletti maximumokat mérhetünk.
Pénteken északkelet felől szárazabb, stabilabb léghullámok érkeznek fölénk, így egyre kevesebb helyen alakulhat ki zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből. Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt, a napi középhőmérséklet 25 fok felett valószínű. Több megyében viszont továbbra is heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt figyelmeztetnek. Napközben elsősorban a Dunántúlon és a déli országrészben számíthatunk további zivatarok, akár heves zivatarok kialakulására. A legjellemzőbb kísérőjelenség egyértelműen a nagy intenzitású eső lesz. Emellett néhol az intenzív csapadékhullás folytán rövid ideig viharossá fokozódhat a szél, illetve kisebb jég is hullhat.
Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ
Nyugaton, délnyugaton is csökken a felhőzet, napközben nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul. Szombaton többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható, legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között várható. A hőség miatt csaknem az egész országra (Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Vasárnap gyengén felhős, napos időre számíthatunk, de az északi megyékben több lehet a gomolyfelhő. Az ország északi felén helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Általában mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között valószínű. A hőség miatt Nógrád megye kivételével az egész országra, felhőszakadás veszélye miatt pedig a fővárosra és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Vas megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. 
Szerző
Témák
időjárás
Frissítve: 2018.08.02. 15:34