labdarúgás;Honvéd;Európa-liga;

2018-08-02 21:17:14

Kínos kispesti búcsú

Gyalázatos teljesítménnyel és hozzáállással a Honvéd 2-0-ás vereséget szenvedett a luxemburgi Progres Niederkorn otthonában a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján és 2-1-es összesítéssel elbúcsúzott a sorozattól.

A magyar klub hivatalos honlapja szerdán arról számolt be, hogy nyers volt a csirke az együttes szállásán, egy játékos viccelődött azzal, hogy még kapirgálni kellett volna hagyni, az nem derült ki a beszámolóból, hogy a kispestiek alázattal, koncentráltan készültek volna a második felvonásra. 

A mérkőzésen az látszott, hogy a Honvéd játékosai nagy mellénnyel léptek pályára, és azon kívül, hogy megpróbálják kapott gól nélkül megúszni a meccset, és őrizni az előnyt, más elképzelésük nem volt. A Honvéd teljesen átengedte az irányítást a luxemburgi csapatnak, a hazaiak két veszélyes helyzetet is kialakítottak a találkozó elején, de ekkor Gróf Dávid még tudott menteni, második alkalommal lábbal. A 21. percben az addig látottak alapján megérdemelten szerzett vezetést a házigazda, Djordje Kamber kifejelt labdáját Mayron de Almeida 20 méterről, kapásból ellőtte.

A labda a menteni akaró Batik Bence fejéről Gróf mellett a kapuba pattant (1-0). Három perccel később kimaradt az első komoly magyar lehetőség: Danilo jó cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, ellenfelét remek csellel ültette le a földre, ám éles szögből a kapufára lőtte a labdát. Supka Attila vezetőedző a 33. percben már cserélt, a tizenkilenc éves Banó-Szabó Bence helyett az első meccs egyetlen gólját szerző Baráth Botond lépett pályára.

A második felvonás elején Holender emelt közelről a kapu fölé, a folytatásban azonban nem derült ki, hogy a magyar csapatnak muszáj gólt szerezni a továbbjutáshoz, a magyarok hozzáállásán az látszott, továbbra sem tudják elképzelni, hogy kieshetnek. A luxemburgiak különösebb erőfeszítés nélkül őrizték előnyüket. A 84. megszületett a második hazai találat: szöglet után a lepattanó labdát Yann Marques továbbította a hálóba (2-0). A Honvéd megérdemelten esett ki.