Bármennyire is fájó, Trianon (nemzetközi jogilag) igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. A jogos önkritika azonban sajnálatos módon sokakból mindmáig hiányzik. Kimaradhattunk volna a háborúból, de a nacionalizmus, az irredentizmus, a tekintélyelvűség és a felsőbbrendűség érvényre juttatásának szándéka az akkori politikai vezetésnek fontosabb volt minden más szempontnál. Még az ország érdekénél is. És mindezzel a maiak közül is sokan azonosulni tudnak és képesek, miközben azt nem hajlandóak belátni, hogy amikor Trianon következtében az ország területét szétszabdalták és elcsatolták az anyaországtól, ez egyben válasz volt az akkori elnyomó nemzetiségi politikára is.
Az elszakított területek lakosságának kétharmada nem magyar volt, és azok a nemzetiségek, akik többségben éltek az elcsatolt területeken, boldogok voltak, hogy elszakadhattak Magyarországtól. Ez a tragédia. Az akkori magyar politikai vezetés az erő nyelvén beszélt a kisebbségekkel. Soha nem tekintette egyenlőnek őket. Nem úgy bánt velük, hogy az otthonuknak és hazájuknak érezzék Magyarországot, egyenrangú polgárként élhessenek benne.
Kétségtelen tény, hogy a trianoni diktátum pillanatnyi nagyhatalmi érdekek mentén, példátlanul és indokolatlanul szigorúan bánt a magyarokkal. De mindezért nem a döntést meghozók a felelősök, hanem az akkori magyar arisztokrácia, a magyar nacionalista vezetők, a jobboldali politikusok. Akik belevitték az országot abba a háborúba, amelyben sosem lett volna szabad részt vennünk. És akikre – különösen az időnkénti harci retorikájával - kísértetiesen emlékeztet a mai Fidesz.
Bármilyen fájó a veszteség, a felelősség emiatt leginkább a miénk. Éppen ezért alapjaiban téves az az egyesek által hangoztatott nézet, miszerint Trianon igazságtalan döntés volt velünk szemben. Sőt! Mind az akkori, mind pedig a jelenlegi vezetést a csőlátásmód jellemzi. Egyik sem (volt) képes felismerni, hogy a jövő azoké, akik elismerik az emberi jogokat, és lemondanak a nemzeti fölényről.
Ezért ami a magyaroknak veszteség volt, az a magyarok által elnyomott kisebbségnek felszabadulás. Ez az igazán fájdalmas, és ez az igazi oka Trianonnak. Az eltelt idő alatt ezt kellett volna feldolgozni: megérteni saját felelősségünket, tanulni belőle, és békésen viszonyulni a környező országokhoz, ahol fordult a kocka, és most a magyarok lettek kisebbségben. És nem folytonosan piszkálni a még sajgó sebet.
Ezért a magam részéről elutasítom, hogy a fideszes-jobbikos parlamenti többség – visszaélve a trianoni békeszerződés következtében más államokban kisebbségi helyzetbe került magyarokkal való természetes együttérzéssel – politikai gesztusokkal, az állampolgárság és a választójog határon túliakra való kiterjesztésével, a Jobbik részéről a területi revízió követelésével mérgezi Magyarország és szomszédai, illetve az anyaországi és kisebbségi magyarok kapcsolatát.
És még két szempont mindehhez: az 1920-as Trianoni szerződést nemzetközi jogi értelemben az 1947-es párizsi békeszerződés váltotta fel. Magyarország akkor is a vesztesek oldalán állt, a forgatókönyvet viszont mindig a győztesek írják. Ami pedig az egyre forszírozott megemlékezéseket illeti, azok a rossz oldalon, rossz célok mentén vesztessé vált és az országnak csak kárt okozó elődeinkről szólnak.