Bartus Miklós;

2018-08-03 14:23:47

Elhunyt Bartus Miklós

A 19-szeres magyar bajnok síző hetvenkilenc éves korában halt meg.

A Budapesti Honvéd korábbi versenyzője sportolói pályafutása után oktatóként és edzőként dolgozott. 1978 és 1984 között a női alpesi válogatott technikai edzőjeként tevékenykedett, 1989-tól pedig a Síoktatók Országos Szövetségének vezető oktatója volt.

Az éveken át szakkommentátorként is foglalkoztatott Bartus Miklós 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét „a sísport és síturizmus népszerűsítésében és a hazai síoktatásban végzett kiemelkedő munkájáért”.