„A Magyar Idők és más fórumok hasábjain az állami kulturális források elosztásáról zajló késhegyre menő viták szereplői sajnos nem látják a fától az erdőt: a tao-támogatás tavalyi 37 milliárdjával szemben a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA) kevesebb mint 800 millió forintot osztottak szét a nagyszámú színházi, zenei és táncos pályázó között.”
L. Simon László a kormánylap hasábjain ekként dorgálta meg egy héttel ezelőtt az orgánum „liberális kultúrterrorról, kifizetőhelyekről” értekező és B-listázó munkatársait. A sajtóban a kulturális tao már évek óta, sokszor ismertetett anomáliáit vette sorra L. Simon László cikke, amely hangsúlyos jelzés is: mintegy két év vezeklés után az országgyűlés kulturális bizottságának egyik alelnökeként visszatért a kultúrpolitika küzdőterére.
L. Simon szerint a tavalyi 37 milliárd forint kulturális tao-támogatásnak „még a fele sem jutott minőségi, értékteremtő műhelyekhez.” Olvasóival megosztotta azt a pletykát is, hogy ebből 37 milliárd forintból 7 milliárd kézen-közön eltűnt. L. Simon megszüntetné a kulturális tao-támogatásokat, az előadó-művészeti szervezetek hasonló összegű támogatását a kulturális államtitkárság bízná, amelynek költségvetését plusz 40 milliárddal bővítené. Már csak az hiányzott a cikkéből, hogy Fekete Péter helyett szívesen lenne ő a kulturális államtitkár.
A kulturális tao megszüntetéssel „mindössze” annyi a baj, hogy a fenntartói – az önkormányzati, illetve állami – támogatás, valamint a jegyeladások mellett a tao a színházak, zenekarok, táncegyüttesek harmadik legfontosabb bevételi forrása: a kedvezmény eltörlésével nem csak az ügyeskedők járnának rosszul, számos minőségi társulat is. A kulturális tao-támogatás körüli anomáliák ráadásul már egy évtizede ismertek, felvetik az eddigi összes kulturális államtitkár, így L. Simon felelősségét is.
A 2010-es évek elején bukkantak fel nagyobb számban a „világturnékra” szakosodott haknitársulatok, amelyek Azerbajdzsántól Mexikóig „világsikereket arattak” – amit az Előadó-művészeti Iroda nehézkesen tudott ellenőrizni, ám kénytelen volt nekik a több százmilliós tao-támogatásra jogosító igazolást kiadni.
Egészen 2013 májusáig: egy törvénymódosításnak köszönhetően azóta csak az európai gazdasági térség országaiban folyik a tao-turné. A kulturális szférában 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is az Experidance tánctársulat lett a tao-győztes 2,4 milliárd, 1,9 milliárd, illetve 3 milliárd forinttal. A tao-ban arató együttes kapcsán már 2014-ben felvetette a Magyar Narancs: hogyan képes egy 38 fős társulat évi 1200 előadást tartani? A válasz pofonegyszerű: nemzetközi koprodukcióval. Ha például Román Sándor egy német lovas revühöz koreografál, s az Európa több országában turnézó előadás táncosai az „Experidance nemzetközi tánckarából” kerülnek ki, máris megtöbbszörözte az együttes európai jelenlétét.
A visszaélés egy másik lehetséges formája, a „visszaosztás” – egy ilyen megvesztegetési kísérletről idén februárban a Népszavának adott interjújában számolt be a Nemzeti Színház vezetője. Vidnyánszky Attila frissen kinevezett igazgató volt, mikor felkereste egy bank képviselője azzal az ajánlattal, hogy feltölti a Nemzeti tao-keretét, ha visszaad neki húsz százalékot. − A Magyar Teátrumi Társaság vezetőjeként már 2008-ban én mondtam a leghangosabban, hogy a tao-törvényt ne fogadják el a rendszerben rejlő visszaélési lehetőségek miatt – mondta el lapunk megkeresésére. – Most, tíz évvel később pedig világosan látszik, az előadó-művészeti szervezetek nagy része a tao manipulációjára jött létre. Ez szégyen. (2010-ben 126 regisztrált előadó-művészeti szervezet 6,5 milliárdos tao-támogatást kapott, 2017-ben 315 szervezet 37,5 milliárdot – a szerk.)
− Bár a tao-törvényt többször is módosították, még így is kijátszható maradt – mondja Vidnyánszky. − A kormány például hozott egy olyan határozatot, hogy egy előadó-művészeti szervezet maximum másfél milliárd forint tao-támogatást igényelhet. Az Experidance erre válaszul már nem egy, hanem két céggel igényelt tao-támogatást. Ha rajtam múlt volna, ez a rendszer már rég megszűnt volna. A szakma persze évek óta azon töri a fejét, ha megszüntetni nem is lehet, hogyan lehet úgy megváltoztatni a tao-rendszert, hogy valamilyen szinten a gazemberséget csökkentsük: a Magyar Színházi Társaság, a teátrumi társaság és az alternatív színházak képviselői legközelebb hétfőn itt, a Nemzeti Színházban ezért jönnek össze, már sokadszorra. Ha nem találunk ki valamit, végül mindnyájan bűnhődni fogunk: azok is, akik tisztességesek maradtak, jutalékot nem fizettek, hazug együttműködéseket, fals programokat, valódi előadásnak nem nevezhető, mégis előadásként elszámolt attrakciókat nem csináltak.
Vidnyánszky Attila arra a felvetésünkre, hogy a taóval ügyeskedőknek esetleg erősebb a politikai lobbiereje, mint a színházi szakmának, kételyének adott hangot. –Már 2010 előtt is rengeteg anomália volt, ez egy politikai erőtereken is átívelő szenny. – Arra a kérdésünkre, hogy Fekete Péter kulturális államtitkár, akivel sokáig munkakapcsolatban volt, és jelenleg is baráti viszonyt ápol, mit tervez a tao-rendszerrel, úgy válaszolt: az államtitkár inkább a rendszer szigorításának, nem pedig a megszüntetésének híve – egy hónappal ezelőtt a színházi szakma tao-megbeszélésén, amelyen Fekete Péter részt vett, legalábbis ez derült ki. (Lapunk megkereste Fekete Péter államtitkárt is, hiába.)
L. Simon a cikkében egy megjegyzésével egyébként odaszúrt a korábbi kulturális államtitkárnak, Hoppál Péternek, aki szintén az országgyűlés kulturális bizottságának egyik alelnöki posztját tölti be. L. Simon szerint ugyanis, ha a kulturális tao-pénzeket becsatornázzák az államtitkárság költségvetésébe, azzal megoldható volna a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók béremelése is – ennek elmaradását Hoppál politikai fiaskójának tartják, annak ellenére, hogy a probléma már egy évtizedes. A bérrendezés egyébként a központi költségvetés feladata volna. Varga László szocialista képviselő egyébként februárban tett javaslatot arra, hogy a tao-támogatást terjesszék ki a kórházakra, oktatási intézményekre, de a kormánypártok a javaslatot lesöpörték az asztalról.
