Megérkezett a kultúrpénzharc

Publikálás dátuma
2018.08.04 13:00
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: MTI/ KOSZTICSÁK SZILÁRD
Elmúlt nyolc év, mire a fideszes kultúrpolitikusnak is feltűnt, hogy valami nagyon nem stimmel.
„A Magyar Idők és más fórumok hasábjain az állami kulturális források elosztásáról zajló késhegyre menő viták szereplői sajnos nem látják a fától az erdőt: a tao-támogatás tavalyi 37 milliárdjával szemben a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA) kevesebb mint 800 millió forintot osztottak szét a nagyszámú színházi, zenei és táncos pályázó között.” L. Simon László a kormánylap hasábjain ekként dorgálta meg egy héttel ezelőtt az orgánum „liberális kultúrterrorról, kifizetőhelyekről” értekező és B-listázó munkatársait. A sajtóban a kulturális tao már évek óta, sokszor ismertetett anomáliáit vette sorra L. Simon László cikke, amely hangsúlyos jelzés is: mintegy két év vezeklés után az országgyűlés kulturális bizottságának egyik alelnökeként visszatért a kultúrpolitika küzdőterére. L. Simon szerint a tavalyi 37 milliárd forint kulturális tao-támogatásnak „még a fele sem jutott minőségi, értékteremtő műhelyekhez.” Olvasóival megosztotta azt a pletykát is, hogy ebből 37 milliárd forintból 7 milliárd kézen-közön eltűnt. L. Simon megszüntetné a kulturális tao-támogatásokat, az előadó-művészeti szervezetek hasonló összegű támogatását a kulturális államtitkárság bízná, amelynek költségvetését plusz 40 milliárddal bővítené. Már csak az hiányzott a cikkéből, hogy Fekete Péter helyett szívesen lenne ő a kulturális államtitkár. A kulturális tao megszüntetéssel „mindössze” annyi a baj, hogy a fenntartói – az önkormányzati, illetve állami – támogatás, valamint a jegyeladások mellett a tao a színházak, zenekarok, táncegyüttesek harmadik legfontosabb bevételi forrása: a kedvezmény eltörlésével nem csak az ügyeskedők járnának rosszul, számos minőségi társulat is. A kulturális tao-támogatás körüli anomáliák ráadásul már egy évtizede ismertek, felvetik az eddigi összes kulturális államtitkár, így L. Simon felelősségét is.  A 2010-es évek elején bukkantak fel nagyobb számban a „világturnékra” szakosodott haknitársulatok, amelyek Azerbajdzsántól Mexikóig „világsikereket arattak” – amit az Előadó-művészeti Iroda nehézkesen tudott ellenőrizni, ám kénytelen volt nekik a több százmilliós tao-támogatásra jogosító igazolást kiadni. Egészen 2013 májusáig: egy törvénymódosításnak köszönhetően azóta csak az európai gazdasági térség országaiban folyik a tao-turné. A kulturális szférában 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is az Experidance tánctársulat lett a tao-győztes 2,4 milliárd, 1,9 milliárd, illetve 3 milliárd forinttal. A tao-ban arató együttes kapcsán már 2014-ben felvetette a Magyar Narancs: hogyan képes egy 38 fős társulat évi 1200 előadást tartani? A válasz pofonegyszerű: nemzetközi koprodukcióval. Ha például Román Sándor egy német lovas revühöz koreografál, s az Európa több országában turnézó előadás táncosai az „Experidance nemzetközi tánckarából” kerülnek ki, máris megtöbbszörözte az együttes európai jelenlétét.

Két tábor

A Trafó − Kortárs Művészetek Háza művészeti vezetője, Szabó György szerint a kulturális tao két táborra osztotta az előadó-művészeket. − Az egyik tábort egyfajta szolgáltatói szemlélet jellemzi. Ők abban érdekeltek, hogy minél nagyobb közönségszámot felmutatva, szakmai kontroll és minősítés nélkül jussanak minél nagyobb tao-pénzekhez. E téren sajnos tapasztalhatók visszaélések, ami fokozottabb kontrollal megakadályozható volna. A másik tábor inkább a társulatok finanszírozásának technikai elemeként tekint a taóra, miután a tao-pénzek növekedésével csökkent az önkormányzati, állami támogatásuk. A független társulatok, amelyek nem közönségsikerre hajtanak, hanem az elmélyült, újdonságok után kutató előadások megvalósítására, egyáltalán nem tao-vezéreltek. Számukra nagyobb segítség a közvetlen támogatás növelése – véli Szabó György. A függetlenek tao-pénzeinek nagyobb hányada egyébként a játszóhelyek büdzséjébe folyik be.   

A visszaélés egy másik lehetséges formája, a „visszaosztás” – egy ilyen megvesztegetési kísérletről idén februárban a Népszavának adott interjújában számolt be a Nemzeti Színház vezetője. Vidnyánszky Attila frissen kinevezett igazgató volt, mikor felkereste egy bank képviselője azzal az ajánlattal, hogy feltölti a Nemzeti tao-keretét, ha visszaad neki húsz százalékot. − A Magyar Teátrumi Társaság vezetőjeként már 2008-ban én mondtam a leghangosabban, hogy a tao-törvényt ne fogadják el a rendszerben rejlő visszaélési lehetőségek miatt – mondta el lapunk megkeresésére. – Most, tíz évvel később pedig világosan látszik, az előadó-művészeti szervezetek nagy része a tao manipulációjára jött létre. Ez szégyen. (2010-ben 126 regisztrált előadó-művészeti szervezet 6,5 milliárdos tao-támogatást kapott, 2017-ben 315 szervezet 37,5 milliárdot – a szerk.) − Bár a tao-törvényt többször is módosították, még így is kijátszható maradt – mondja Vidnyánszky. − A kormány például hozott egy olyan határozatot, hogy egy előadó-művészeti szervezet maximum másfél milliárd forint tao-támogatást igényelhet. Az Experidance erre válaszul már nem egy, hanem két céggel igényelt tao-támogatást. Ha rajtam múlt volna, ez a rendszer már rég megszűnt volna. A szakma persze évek óta azon töri a fejét, ha megszüntetni nem is lehet, hogyan lehet úgy megváltoztatni a tao-rendszert, hogy valamilyen szinten a gazemberséget csökkentsük: a Magyar Színházi Társaság, a teátrumi társaság és az alternatív színházak képviselői legközelebb hétfőn itt, a Nemzeti Színházban ezért jönnek össze, már sokadszorra. Ha nem találunk ki valamit, végül mindnyájan bűnhődni fogunk: azok is, akik tisztességesek maradtak, jutalékot nem fizettek, hazug együttműködéseket, fals programokat, valódi előadásnak nem nevezhető, mégis előadásként elszámolt attrakciókat nem csináltak.  Vidnyánszky Attila arra a felvetésünkre, hogy a taóval ügyeskedőknek esetleg erősebb a politikai lobbiereje, mint a színházi szakmának, kételyének adott hangot. –Már 2010 előtt is rengeteg anomália volt, ez egy politikai erőtereken is átívelő szenny. – Arra a kérdésünkre, hogy Fekete Péter kulturális államtitkár, akivel sokáig munkakapcsolatban volt, és jelenleg is baráti viszonyt ápol, mit tervez a tao-rendszerrel, úgy válaszolt: az államtitkár inkább a rendszer szigorításának, nem pedig a megszüntetésének híve – egy hónappal ezelőtt a színházi szakma tao-megbeszélésén, amelyen Fekete Péter részt vett, legalábbis ez derült ki. (Lapunk megkereste Fekete Péter államtitkárt is, hiába.) L. Simon a cikkében egy megjegyzésével egyébként odaszúrt a korábbi kulturális államtitkárnak, Hoppál Péternek, aki szintén az országgyűlés kulturális bizottságának egyik alelnöki posztját tölti be. L. Simon szerint ugyanis, ha a kulturális tao-pénzeket becsatornázzák az államtitkárság költségvetésébe, azzal megoldható volna a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók béremelése is – ennek elmaradását Hoppál politikai fiaskójának tartják, annak ellenére, hogy a probléma már egy évtizedes. A bérrendezés egyébként a központi költségvetés feladata volna. Varga László szocialista képviselő egyébként februárban tett javaslatot arra, hogy a tao-támogatást terjesszék ki a kórházakra, oktatási intézményekre, de a kormánypártok a javaslatot lesöpörték az asztalról.

A taoisták

A tao-rendszert eredetileg a színházak, táncegyüttesek, zenekarok (az előadó-művészeti szervezetek) kiegészítő támogatására találták ki. A 2008 végén megszületett előadó-művészeti törvény a társaságiadó-törvényt is módosította: 2009 novemberétől az előadó-művészeti szervezet részére adott támogatással – ha arról az adózó támogatási igazolással rendelkezik – a támogatónak nem kell növelnie az adózás előtti eredményét, a támogatás adókedvezményként is igénybe vehető. A támogatási igazolást az Előadó-művészeti Iroda állítja ki, az igazolás a támogatott előadó-művészeti szervezet tárgyévi jegybevétele 80 százalékáig terjedhet. A tao-kedvezményt 2011 júliusában terjesztették ki öt látványsportágra, a labdarúgásra, a kézilabdára, a vízilabdára, a kosárlabdára és a jégkorongra, ami az előzetes félelmekkel ellentétben a művészeti szcéna tao-bevételét nem csökkentette. Igaz, a társulatok önkormányzati, illetve állami támogatása a növekvő tao-bevételekre hivatkozva mégiscsak csökkent. A tao-kedvezmény 2017-től az örökségvédelemre is kiterjed: százmillió euró, azaz mintegy 31 milliárd forint összegig a társaságiadó-alapból levonható a műemléki épületek felújításának költsége. A kedvezmény igénybe vételéhez nem szükséges, hogy a kedvezményezett vállalkozás az épület tulajdonosa is legyen, elegendő hozzá, ha a kincstári vagy önkormányzati épület vagyonkezelője, illetve bérlője. A műemléki felújítások költsége már 2010 óta adóalap-csökkentő tételként vehető figyelembe, ám a tao-kedvezménnyel még előnyösebb helyzetbe juthattak az olyan vállalkozások, mint például a jegybanki alapítványok műemléki ingatlanvásárlásai, vagy a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető kastélyvásárlások.  

Frissítve: 2018.08.04 13:01

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:06

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.
Néhány éve Eötvös Péter úgy gondolta megoldani azt a problémát, hogy A kékszakállú herceg vára mellett a műsorban kell, hogy legyen valami, hogy komponált egy operát, amely szorosan kapcsolódik Bartók művéhez. A dolog azért nem olyan súlyos, hogy ilyen radikális módon lehessen csak megoldani. Mint a Fesztiválzenekar hangversenyének Várkonyi Tamás által írt, kivételesen hasznos információkat közlő műsorfüzetének egyik képmellékletéből – amelyen az ősbemutató plakátja látható – is tudható, az operaházi, 1918-as ősbemutatón A fából faragott királyfi követte az operát. Most pedig népzenei feldolgozásokat hallottunk előtte, az első részben.
Bartók maga – és ez is tudható a műsorfüzetből – jobban szerette, pontosabbnak tartotta a parasztzene kifejezést a népzenénél, de ez a lényegen nem változtat. Miután népdalok, néptáncok százait gyűjtötte össze ő és Kodály, ki kellett dolgozniuk azokat a műzenei formákat is, amelyek révén az általuk felbecsülhetetlen értékűnek tartott kincs eljuthat a zeneértő városi polgárokhoz. Ilyen volt például az a fajta zenekari feldolgozás, ami a Román népi táncok és a Magyar parasztdalok sajátja, gyakorlatilag egy az egyben hangzanak el a dallamok a kor zenekari stílusában meghangszerelve, és persze a bartóki zsenialitással megfejelve.

Olyan műsort már hallottam – az Óbudai Danubia Zenekar és a Muzsikás együttes játszott –, amelyben a Román népi táncokban szereplő dallamokat eredeti formában hegedű-brácsa-bőgő felállású népiegyüttes mutatta be a feldolgozott változat előtt. Akkor azonban azt kellett gondolnom – a dolog minden jó szándéka ellenére is –, hogy tévedés az eredeti bármilyen hűnek is tűnő másolatát ősforrásként bemutatni. A Fesztiválzenekar variációja annyival tetszett jobban, hogy a „népzenészek” a zenekar tagjai voltak, és utána beültek megfelelő helyükre a zenekarba Bartók művét is eljátszani. Már az eredetit megszólaltató játékukon is érezhető volt ez a fajta kettősség, a népzenész és a diplomás zeneművész – micsoda ellentmondás! – jótékony együttműködése, ami kiszabadította az elgondolást az előbb említett csapdából, adott egy ki csavart az egésznek.
A Magyar parasztdalok forrásainak megszólaltatójaként Sebestyén Márta magabiztosan hozta azokat a manírjait, amiket vagy szeretünk, vagy nem, de évtizedek óta sajátjai, azonban produkciójának nyilvánvalóan nem lehetett része az említett kétértelműség. Bartók csak feldolgozásaiban használt kifejezetten népzenét, azonban más – sokkal nagyobb számú és jelentősebb – alkotásait is rengeteg olyan megoldás szövi át, amelyekhez az ihletést onnan kapta. A zenekar Kékszakállú-játékában amely a részletek hatalmas gazdagságát tárta fel, ezekre is rácsodálkozhattunk. És most végre elmaradt az utóbbi évek Müpa-előadásait jellemző koncepció, a félszcenizálás. A nagyon nagy zenekar teljesen betöltötte a színpadot, nem az árokban ültek a zenészek, az énekesek jól láthatóan, hallhatóan az előtérben álltak, és nem volt feliratozás sem, figyelni csak kés kizárólag a zenére, a szereplőkre kellett, ami nem vált az előadás kárára. Alapként a zenekari szövet minden nüansza jól hallható volt, önmagában is szinte hiánytalanul illusztrálta a drámát.

Vizin Viktória egészen kiváló Judit volt, hősnő a szó valódi értelmében, aki énekesnő mivoltában is az est hősévé tudott válni. A mély hangjait tekintve kissé korlátosabb Cser Krisztián éppen megfelelő társa volt, az ötödik ajtó kinyitásakor nagyon is meggyőző erővel tudott megszólalni, a zenekari háttér hangtömege előtt: „Lásd ez az én birodalmam…”. De nem csak a Kékszakállú, Bartók birodalma is feltárult ezen az estén.
Infó: Bartók Román népi táncok Magyar népdalok Bartók Magyar parasztdalok Bartók A kékszakállú herceg vára Sebestyén Márta ének Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népi hangszerek Vizin Viktória mezzoszoprán Cser Krisztián basszus Budapesti Fesztiválzenekar, karmester: Fischer Iván Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 21.

Másfél óra Mahler egy perc unalom nélkül

Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.
Három olyan zenekarunk biztosan van – a Fesztiválzenekart is ide értve –, amely bizonyítottan magas színvonalú Mahler-előadásokra képes, ez akár nem mindennapinak is mondható egyetlen város esetében. De nem is a számháború a lényeg, hanem ami mögötte van: a hangszeres – például zongorista, hegedűs, csellós – és énekes szólistákat is beleértve országunknak olyan elit zenészcsapata van, amire joggal lehetünk büszkék. Most a Magyar Rádió művészeti együttesei bizonyítottak Vajda Gergely vezényletével.
Mahler maga mondta, hogy műveiben mindig van valami triviális, de a Harmadik szimfóniában túlmegy minden határon. Ugyanakkor mindig találhatunk nála földöntúlian szép részleteket (minden további jelző nélkül), a nagyjából százperces műben gyakran váltogatják egymást hol a harsányan szóló részletek – nyolc kürt fortissimójával kezdődik a mű –, hol pedig – főleg a vonósok által megszólaltatott –, nyugalmat sugárzó részleteket, mint a hatodik tétel kezdetén. És lehetnek ezek a szólamok tudatosan vállaltan földhözragadtak, lehetnek éteri tisztaságúak és persze kétértelműek, kétélűek is. Ez a sűrű változatosság is lehet az oka, amiért sokan idegenkedhetnek a Mahler zenéjétől. De nem a mi dolgunk, hogy Mahler titkait most itt megfejtsük, jobb, ha azt a zenészekre, karmesterekre bízzuk.
A Rádiózenekar és Vajda Gergely mindenesetre mindent megtett, hogy olyan előadását nyújtsa a műnek, amelyben minden részlet a maga jelentőségének megfelelően szólaljon meg. Említettük a kürtöket, beleértve a többi rézfúvóst is, ha kellett nagyon félelmetesek voltak, említettük a vonósokat, akik végig nagyon szépen, egységes hangzással szóltak, az itt sokszor különösen fontos ütősök is meghatározó jelentőségüknek megfelelően peregtek, dobbantottak, csaptak le, és a fafúvósok is remekeltek, és az elsők között köszönhette meg a tapsot a színpad elejére kijőve a harmadik tétel kitűnő szólótrombitása. Wiedemann Bernadett a nietzschei szöveg mélységeire rámutatón énekelt, a felnőtt kórus női kara és a gyerekek szépen, üdén dalolták a Csodakürt-dal naivabb, de bizakodóbb sorait. A szimfónia rendkívül összetett mű, három évig írta Mahler – aki jobbára csak a színháztól megszabadulva a nyári szünetekben tudott dolgozni – a hattételes alkotást, amelyben Nietzsche, és a Fiú csodakürtje gyűjtemény szövegei is felhangzanak. Rendkívüli feladat tehát előadása, annak idején is csak hat évvel megírása után került sor bemutatására 1092-ben.
Vajda Gergely, aki jelenleg amerikai zenekarokkal dolgozik, de volt már a Rádiózenekar élén is, megtalálta a hangot zenészeivel. A szimfónia külsőségeinek megszólaltatása mellett, ami alapfeladatnak sem semmiség, több mint másfél órán keresztül sikerült fenntartania a feszültséget, bemutatnia azt a gondolati gazdagságot, ami Mahler szimfóniájában jelen van, és amit igen, nehéz is lehet követni, de ilyen, az út minden szépségét, különlegességét feltáró kalauzolás ellett érdemes.
Témák
zene
Frissítve: 2019.03.22 12:00