Petőfi Irodalmi Múzem;

2018-08-03 17:05:24

Prőhle Gergely: a miniszter biztosított, folytathatom, a Demokrata elnézést kért

"Bár a jövőmmel kapcsolatos bizonytalanság természetesen nem esett jól, hittem benne, hogy a leváltásomról szóló hírnek nincs valós alapja."

- Alaptalannak bizonyult a Demokrata információja a menesztésemről, többször is beszéltem Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterrel, aki cáfolta, hogy a leváltásom akárcsak szóba is került volna, s biztosított a bizalmáról – mondta a Népszavának Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM)főigazgatója, akiről csütörtök reggel írta meg a kormányközeli lap, hogy legkésőbb szeptembertől már nem ő irányítja az intézményt.

A Demokrata információként „az érintetthez közelálló forrásra” hivatkozott, sőt, azt is tudni vélte, a miniszter egy, a kormánypárti sajtóban nagy vihart kavart, a Tanácsköztársasággal foglalkozó kiállítást kért számon Prőhlén, aki a tárlat hivatalos kiadványát szerkesztette. A PIM főigazgatója erről úgy nyilatkozott, az ominózus tárlat valóban szóba került a tárcavezetővel folytatott beszélgetésen, és abban maradtak, a kérdést Prőhle – vélhetően egy cikkben – egyértelműsíti-tisztázza.

- Nem tudom, honnan származott a Demokrata információja – jegyezte meg lapunknak a főigazgató, aki hozzátette, felhívta a kormányközeli újság főszerkesztőjét, az éppen Horvátországban nyaraló Bencsik Andrást, aki elnézést kért tőle, s a lap pénteken délelőtt már megjelentette saját korábbi híre cáfolatát. – Bár a jövőmmel kapcsolatos bizonytalanság természetesen nem esett jól, hittem benne, hogy a leváltásomról szóló hírnek nincs valós alapja.

Kérdésünkre, miért került a kormánypárti sajtó egy részének kereszttüzébe – a Demokrata álhíre mellett a Magyar Idők tavaly ősz óta több cikkben, a Kinek a kulturális diktatúrája? cikksorozatban többször is támadta a PIM főigazgatóját, mert szerintük ellenzéki írókat és művészeket támogat, amikor teret ad előadásaiknak, estjeiknek, műveiknek -, Prőhle Gergely nem tudott érdemben válaszolni.

- Azt is próbáltam kideríteni, ki lehetett a menesztésemről szóló hír forrása, de nem sikerült – állította. – Fogalmam sincs, miért támad folyamatosan a Magyar Idők, bár számomra megnyugtató, hogy az Írószövetség vagy éppen a Magyar Művészeti Akadémia is kiállt mellettem. S ezt tette most Kásler Miklós miniszter is, aki biztosított róla, folytathatom az eddigi munkámat.

Az ügyben természetesen megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, ám ahogyan csütörtökön, úgy pénteken sem válaszoltak kérdéseinkre.