Odze György;
illemtan;külföldi út;
2018-08-06 09:00:00
Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak, hangzik a frappáns közmondás. Ám betartani már körülményesebb: elvégre más a neveltetésünk, kultúránk, mások a szokásaink. Somerset Maugham szerint, aki utazik, megismeri a világot, aki okosan utazik, az megismerheti önmagát. És azért ez sem csekélység.
Első tanács: tartsuk be a törvényeket. Ne akarjunk fizetés nélkül megszökni szállodából, ne utazzunk jegy nélkül közlekedési eszközön, ha mégis megtesszük, legalább ne háborodjunk fel, ha elcsípnek bennünket. Ne csempésszük ki a hotel fürdőköpenyét a télikabátunk alatt. Második tanács: ha nem tudunk valamit, kérdezzük a helyieket. A helyiek többnyire szeretnek is tanácsot adni. Alapelvem szerint nincs hülye kérdés, csak hülye ember. Harmadik tanács: legyünk türelmesek, ne próbáljunk ügyeskedni, nálunk kulturáltabb országokban ezt zokon veszik. Negyedik tanács: pár mondatot tanuljunk meg a helyi nyelven. Jó benyomást teszünk a helyiekre, és ügyintézési hatékonyságunkat is javítjuk.
Példaként írom le saját tokiói esetemet. Hivatalos úton jártam Japánban, és néhány nap elteltével már meglehetősen magabiztosan mozogtam szállodám környékén.
Aztán egy pillanatnyi figyelmetlenség, és megtörtént a baj: rossz mozgólépcsőn hagytam el egy hatalmas aluljárót és fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok. Hamar beláttam, hogy a helyzetem reménytelen, így megszólítottam egy rendőrt.
- Szumi maszen, Chuo-dóri va doko deszka?
Pillanatnyi sikeremet, amit a teljes kérdőmondat kimondása (Elnézést kérek, hol van a Chuo-dóri?) okozott, azonnal eloszlatta a rendőr közömbös tekintete.
- Haj – Ez körülbelül megfelel az igen/nem, a hideg/meleg, a tűz/víz, a férfi/nő és a közel/távol szópároknak. Ezt mondja egy japán, ha ért valamit, illetve ha nem ért semmit, valamint ha már órák óta süket a telefonkészüléke. Láthatóan nem érdekelte a dolog.
A japán gondolkodásmódot jól ismerő tokiói barátaim később elmondták: a rendőr vagy abban bízott, hogy ráunok a várakozásra, és máshoz fordulok tanácsért, vagy abban, hogy eszembe jut az, amiről őneki sem volt fogalma. A japánok ugyanis nem szívesen vállalják egy idegen útbaigazításával járó felelősséget, sőt ez kifejezetten nehezükre esik. Ilyenkor utasítást kérnek a központjuktól, de a központ sem szívesen vállal felelősséget, ezért aztán a megoldás a lehetőségek között nem szerepel.
Hosszú ideig álltunk így egymással szemben némán, a csodára várva, ami végülis egy rendőrautó formájában megérkezett. Mintegy negyedórás társalgás után kiszállt az egyik rendőr a kocsiból, megigazította a sapkáját, amúgy hibátlan uniformisán kisimította a ráncokat, vízszintesen felemelte a karját, mint Toyama admirális, amikor az amerikaiak ellen adta meg a parancsot a támadásra, nagy levegőt vett és azt mondta:
- Masszugu – ami annyit jelent: egyenesen.
Udvariasan megköszöntem a tájékoztatást, és elindultam a kijelölt irányba. Öt perc múlva már a szállodámnál jártam.
Tényleg, miért is kellett volna izgulni?