Csendben visszavágták a vendégmunkások keretszámát

Publikálás dátuma
2018.08.08. 08:00
Képünk illusztráció
Fotó: Németh András Péter
Négyezerrel kevesebb, az unión kívülről érkező munkás dolgozhat idén Magyarországon, mint tavaly. A kormány döntése leginkább az ukránokat érintheti.
Tavaly még 59 ezer, idén már csak 55 ezer harmadik országbeli  állampolgár dolgozhat egyidejűleg legálisan a magyar munkaerő-piacon. A korlátozást nem előzte meg nagy hírverés, az augusztus 7-i Magyar Közlöny egyik rövidke határozatából derül csak ki, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter csökkentette a limitet. 
Az év második felében hozott kormányzati döntés nehezen érthető. Bár a munkanélküliségi ráta csökkent, az építőiparban ma is olyan emberhiány van, ami szükségessé teszi a külső, főként szerb és ukrán munkaerő jelenlétét. Két évvel ezelőtt a nemzetgazdasági minisztérium még 450 millió forintos támogatást ígért „az ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatása” nevű programra – amiből aztán egy Kósa Lajoshoz érdekeltségeihez köthető cég részesült, munkaerő-toborzás fejében. A „harmadik országbeli” dolgozók száma jelentősen nőtt az utóbbi években, bár nem közelítette meg a maximális értéket: míg a Világgazdaság szerint a nemzetgazdasági tárca 2016 végén összesen 7600 ilyen munkavállalói engedélyt tartott nyilván, 2017 szeptemberében már 10760 munkavállalási engedélyt adott ki ezen a területen –  a szám pedig a HVG értesülése szerint december végéig közel 20 ezerre emelkedett. Ez persze még mindig nem éri el az 55 ezres plafont, de határozott bővülést látva nem tiszta, hogy a kormány miért vágja vissza a keretet. 
Elviekben magyarázat lehet, hogy a foglalkoztatók egyszerűen nem tartanak igényt már annyi harmadik országbeli munkásra –  az éves limitet ugyanis befolyásolja, a tárgyév előtt mekkora volt a bejelentett munkaerőigény havi átlaga.   Nehéz azonban elhinni, hogy ez a csökkentés indoka, amikor az építőiparban jelenleg is lasszóval fogják a munkásokat, és nem kizárt, hogy a tervezett debreceni BMW-gyárban is ukrán alkalmazottak dolgoznak majd. 2017 végén közel háromszor annyi harmadik országból érkező dolgozónak adtak munkavállalási engedélyt, mint egy évvel korábban, ami nem éppen a foglalkoztatási kedv visszaesését mutatja.
A helyzetet végképp megbonyolítja, hogy egy tavaly júliusi rendelet alapján az ukrán munkavállalók a hiányszakmában munkavállalói engedély nélkül is dolgozhatnak, a munkaadónak viszont be kell jelenteniük őket. Levélben kérdeztük meg a Pénzügyminisztérium sajtóosztályát,  hogy
  • Mi indokolta a keretlétszám négyezer fős megnyirbálását
  • Jelenleg hány, harmadik országból érkező munkás dolgozik engedéllyel Magyarországon
  • Miért augusztus elején jelentették be az elvileg egész évre érvényes létszámcsökkentést
  • A Horizon 2020 Nonprofit Kft. eddig hány ukrán munkavállaló hazai elhelyezkedését segítette elő
Ha a tárcától érkezik válasz, frissítjük cikkünket.
Szerző

Erős emberek is kihátrálnak a Jobbik mögül

Publikálás dátuma
2018.08.08. 07:30
Toroczkai László és Dúró Dóra, a szakadárok vezetői
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Polgármestereinek felét elveszítette a szakadás után a Jobbik. Közben Szabó Gábor pártigazgató jogi lépéseket fontolgat, mert az N1 TV lemondott főszerkesztője törvénytelen pénzmozgásokra tett utalásokat.
Több mint hatvan önkormányzati politikus hagyta el eddig a Jobbikot, és csatlakozott a Toroczkai László vezetésével létrejött „szakadár” párthoz, a Mi Hazánk Mozgalomhoz. Túlnyomórészt helyi képviselőkről, kisebb számban megyei közgyűlési tagokról van szó. Megint mások önkormányzati képviselők és megyei közgyűlési képviselők is egy személyben. A Jobbik számára különösen fájdalmas, hogy nyolc polgármester is a Toroczkai-féle formációt választotta – derül ki abból a névsorból, amit Novák Előd, a Mi Hazánk egyik alapítója bocsátott lapunk rendelkezésére. Az új pártot várhatóan ősszel veszi nyilvántartásba a bíróság, hivatalos taglétszámról addig nem lehet beszélni. Novák Előd elmondása szerint mostanáig 1600-an jelezték, hogy szeretnének belépni a Mi Hazánk Mozgalomba. A 2014-es önkormányzati választáson a Jobbik közel négyszáz képviselői mandátumot szerzett, ilyen összevetésben a veszteség nem látszik feldolgozhatatlanul nagynak. Nemrég Róna Dániel politológus, a Corvinus Egyetem oktatója azt nyilatkozta lapunknak: ha a Jobbiknak sikerül túljutnia a válságos időszakon, és visszafizeti a súlyos ÁSZ-büntetést, akkor kellőképpen nagy bevételi forrása lesz ahhoz, hogy talpra álljon. A gond csupán az, hogy egyelőre nem látszik, hol van a Jobbik válságának a vége. Országosan kevésbé ismert, de helyben „erős embernek” számító politikusok is sorra távoznak a pártból. Közöttük van a miskolci Pakusza Zoltán, aki július végén jelentette be kilépését. Döntése váratlanul érhette a Jobbikot: nem sokkal korábban még a párt politikusaként szerepelt a jobbikos Alfahír egyik írásában.

A támadások folytatódnak

A kilépők függetlenként, aztán – ha már módjuk lesz rá – a Mi Hazánk színeiben folytatják. A Jobbik felszólításának, hogy a távozók adják vissza mandátumukat, nincs foganatja. A választási kampányban a kormánypárti média minősíthetetlenül színvonaltalan mocskolódással próbálta lejáratni a Jobbikot (és elsősorban Vona Gábor pártelnököt). A Jobbik elleni propaganda most is javában tart, azzal a különbséggel, hogy már nem feltétlenül szükséges légből kapott vádakkal előállni. Sok esetben elég csak a nyilatkozatokat vagy a közösségi médiában közzétett kijelentéseket idézni. Másokhoz hasonlóan Pakusza Zoltán is jórészt a tisztújításon történtekkel indokolta kilépését. (A tavaszi kongresszuson Toroczkai László kis különbséggel maradt alul Sneider Tamással szemben, a vesztes tábor szerint az elnökség manipulációkkal befolyásolta az eredményt.) „Olyan mértékű becstelenséget, mint ami a tisztújítási kampányban folyt, én még nem láttam ilyen testközelből. Talán egyet tudok felidézni ami hasonló, az SZDSZ esetét” – ezt már Kisberk Szabolcs, a jobbikos N1 TV lemondott főszerkesztője nyilatkozta történetesen a listázásairól elhíresült kormánypárti Figyelő online oldalán. Kisberk ennél is tovább ment. Egyebek mellett arról beszélt, hogy „megdöbbentően nagy volt a készpénzforgalom a Jobbik háza táján a 2018-as kampányban. 2017 őszétől egészen áprilisig. De ennek felderítését inkább a NAV-ra és a hatóságokra bíznám.” Ezzel összefüggésben említette Szabó Gábor pártigazgató nevét, aki szerinte Simicska Lajossal tartotta a kapcsolatot. Szabó Gábor kérdésünkre azt közölte, hogy az interjút már továbbította jogászoknak. Álláspontjuk függvényében dönti el, hogy a „kijelentések, illetve sugalmazások” miatt jogi útra tereli-e az ügyet.

Vona így csinál tavaszt

Befejezte a pártpolitikát, vlogot (videoblogot) indít Vona Gábor, aki a kudarcként értékelt választási szereplés miatt mondott le a Jobbik elnöki posztjáról – adta hírül több portál is egy háttérbeszélgetés nyomán. Egyebek mellett a „cigány-magyar együttélés” kérdéseivel foglalkozik majd. A közösségi oldalán Vona a közelmúltban több felvételt is közzétett ezzel a szlogennel: „Egy fecske is csinál tavaszt”. Most újságírói kérdésre kijelentette, utólag nagy hibának tartja, hogy nem küzdött jobban az LMP és a Jobbik választási szövetségének létrehozásáért. Pedig ezzel az ötlettel Schiffer András, az LMP volt társelnöke már 2016-ban megkereste. Schiffer máshogyan emlékezett: az Azonnali.hu-val közölte, „nem fedi száz százalékban a valóságot, hogy az LMP és a Jobbik együttműködéséről beszéltünk volna”. A négyszemközti beszélgetés részleteit nem akarta nyilvánosságra hozni. Volner János, a Jobbik alelnöke a Népszava keddi számában azt mondta, Vona Gábor szerinte arra készül, hogy a Jobbik, az LMP és a Momentum pártok feletti vezetője legyen.

Szerző
Témák
Jobbik

A Mészáros-féle turul megeheti a magyar sportcégeket

Publikálás dátuma
2018.08.08. 06:00

Fotó: Molnár Ádám
Nem a 2Rule az első és egyetlen magyar sportmárka, legalább nyolc cég foglalkozik ezzel, és évi 3 milliárd forintot forgalmaznak évente. Ök viszont nem is álmodhattak olyan támogatásról, mint amit a Mészáros-cég kapott.
A multinacionális sportszergyártóknak egyelőre nincs különösebb félnivalójuk a Mészáros Lőrinc felcsúti oligarcha nemrég piacra dobott sportmárkájától, de a 2Rule könnyen elszívhatja a levegőt a régóta piacon lévő, ám állami támogatásban nem részesülő magyar sportruházati cégektől. A Mészáros-cég már eddig is százmilliókban mérhető médiatámogatást kapott, miközben lapunk egyetlen olyan magyar, régóta meglévő sportmárkát sem talált, amely számottevő állami, vagy államhoz közeli támogatásban részesült volna.
A 2Rule-t érő bírálatok után ráadásul a kormánypárt sajtója ellentámadásba váltott és most úgy próbálják beállítani a turult, mint az első és egyetlen magyar sportmárkát. „(...)Nem az az abszurd, hogy létrejön egy saját, magyar, nemzeti sportmárka, hanem az, hogy mindeddig ilyen nem létezett” – szögezte le nemrégiben Szöllősi György a sportújságírók szövetségének az elnöke és Mészáros Lőrinc cégének a tulajdonában lévő Nemzeti Sport főszerkesztője. Ezzel szemben a magyar piacon legalább 8 nagyobb, évtizedes múltú, magyar, részben vagy egészében sportruházati céget találni.

A „független” magyar sportruházati cégek forgalma lapunk összesítése szerint megközelíti a 3 milliárd forintot és – csak a márkatulajdonos cégek – összesen több száz főnek adnak munkát. Ha azonban hozzászámoljuk az cégek beszállítói körét is, úgy ennél több munkahelyet biztosítanak.
A cégek között van olyan, – ilyen például a 2010-ben újraélesztett, rendszerváltozás előtti időszak ikonikus sportmárkáját újra gyártó a Senior-Méta - amely magyar alapanyagot is használ, szembe a Turullal, melyről lapunk írta meg, hogy török és kínai alapanyagot használ és termékei mindössze ötödét készíti itthon.
Több vállalkozásnak széles referenciája van sportegyesületek, csapatok támogatásából: a Toti Sport mezét kézilabdás és ökölvívó csapatok viselik, a Diapolo a vízilabda válogatottat öltözteti, a szintén a retrohullámban felélesztett Tisza a magyar paralimpia csapat támogatója. Ez utóbbi pikantériája, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója, Kővári Ágnes a Mészáros-márka tulajdonosa Magyar Sportmárka Zrt. ügyvezetője és társtulajdonosa is egyben. Azonban dacára, hogy a magyar sportszergyártó cégek évtizedes szakmai múlttal rendelkeznek, ám nem is álmodhattak olyan támogatásról, mint amit a Mészáros-cég kapott, amelyről lapunk derítette ki, hogy júliusban gyakorlatilag embrionális állapotban – honlap, webshop, márkabolt, biztos gyártói háttér nélkül – dobták piacra, ám ennek ellenére több NBI-es csapat és sportszövetség is  sietve kötött szerződést a felcsúti oligarcha cégével.
Kővári Ágnes a kormánypárti origo.hu-nak adott legújabb interjújában azt fejtegette, hogy a labdarúgáson túl kosárlabdában, kézilabdában és vívásban is be akarnak mutatkozni, de idővel nyitnak az utcai ruházat felé is. A néhány hete elmondása szerint még Jászberényben, Gombán, Kecskeméten, Rakamazon gyártató Turul vezetője szerint most a cég arról beszélt, hogy Szombathelyen, a fővárosban, Bátonyterenyén folyik a termelés, nem is akárhogyan: „a gyártást fejkamerával közvetítik a megrendelőknek és minden legyártott termékről online információkat adnak, amivel szerinte világelsők. Ugyanakkor tovább csúszik a Turul-shop megnyitója: korábban augusztus közepére ígérték a fővárosi márkaboltot, most már ezt a webshoppal együtt szeptember elején nyitnák csak meg.
Témák
turul
Frissítve: 2018.08.08. 06:27