Nem az AI viszi el a legtöbb állást, de a pályakezdők már érzik az átalakulás árát

A friss munkaerőpiaci adatok nem mutatnak általános, a mesterséges intelligencia okozta elbocsátási hullámot. Az amerikai cégeknek csak kis része jelez létszámhatást, miközben a 22–25 évesek AI-nak erősen kitett szakmáiban már 19 százalékos foglalkoztatási rés alakult ki.

A napokban az AI ellen tüntettek az Egyesült Királyságban: "Ne hagyjuk, hogy a mesterséges intelligencia döntsön a jövőnkről", szerepel az egyik transzparensen

Magyarország az 5. a robottelepítés európai élmezőnyében, a versenyelőnyt egyre inkább a folyamatos tanulás biztosítja majd

Uniós összehasonlításban Magyarországon jelentős számú ipari robotot telepítenek. Ehhez pedig igazodni kell, már csak azért is, mert ez a szektor fejlődési irányát is jelzi. 

Kevesebben dolgoznak, de továbbra is feszes a magyar munkaerőpiac

Júniusban 4,4 százalék volt a munkanélküliség hazánkban. A KSH friss adatai szerint 214 ezren keresnek állást, miközben 2022 közepe óta mintegy 170 ezer fővel csökkent a munkaképes korú népesség. A cégek egyelőre óvatosak a létszámbővítést illetően.

Óvatos a munkaerőpiac, a szezonális diákmunkák iránti kereslet azonban felpörgött

A vártnál kedvezőbben alakult a májusi munkaerőpiaci statisztika, miután a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra mérséklődött.

Májusban a szebbik arcát mutatta a munkaerőpiac, a demográfiai folyamatok egyre fenyegetőbbek

Vendégmunkás márpedig kell Magyarországon, a piac gyors megoldást remél a Tisza-kormánytól

Nagy hullámokat vet a harmadik országokból érkezők munkavállalásának korlátozása. A helyzet mielőbbi megoldását elengedhetetlennek látják munkaerőpiaci szakértők.

 Azt senki sem szeretné, ha álló gépsorok lennének

A romokon túl

Rég volt ekkora elbocsátási hullám Magyarországon, ráadásul a NER-közeli cégek még bele sem kezdtek igazán

A gazdasági recesszió miatt drasztikusan, az elmúlt évihez képest mintegy 30 százalékkal megemelkedett a csoportos létszámleépítések száma 2026 első négy hónapja alatt. 

Mi lesz az állami megrendelések nélkül a NER-es cégek dolgozóival?

2026 elején sem indult be a magyar gazdaság, most pedig jött a munkanélküliségi sokk

Hiába az Orbán-kormány sokat emlegetett munkaalapú társadalmi modellje, tízéves csúcsra, 4,8 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta 2026 februárjában. 

Húsgyári capriccio. Az EU-ban éppen ellentétes a trend

Leépítik a fejlesztőket, van, ahol egyik napról a másikra a teljes csapatot elküldték

A hazai feldolgozóiparban újabban a fehérgalléros, a mérnöki munkát végző dolgozók létszámát csökkentik.

Volt, ahol egyik napról a másikra a teljes fejlesztői csapatot szélnek eresztették, a részleget pedig felszámolták

Minden második magyar elégedetlen a fizetésével, a munkavállalói stressz már az egekben van

Minden második dolgozónak gondja van a fizetésével, vagy kifejezetten kevésnek tartja, vagy úgy érzi, az infláció felemészti. Ehhez képest túl sok a feladat meg a stressz.

Az MI egyre inkább kiváltja azokat a feladatokat, amelyek lehetőséget adtak a fiataloknak a gyakorlásra, az időseknek a tapasztalat átadására

Lélektani határ feletti számban vándoroltak ki a magyarok, a szándék a fiatalok körében egyre erősebb

Történelmi magasságok. 

Nem mindig csak a pénz az oka a külföldre költözésnek

Látszólag nincsenek nagy problémák, közben sok vállalkozás egyre nehezebben képes megtartani és megfizetni a munkaerőt

Megbúvó feszültségek.  

Volt, ahol az elbocsátásokból fedezték a béremelést

Több mint száz dolgozójának mondott fel az OBI

A szakszervezet se az okokról, se a pontos létszámról nem kapott tájékoztatást.

Csak álom a 10 százalékos béremelés, a munkaadók ennek maximum a felét ajánlják

A cégek és szakszervezetek közötti bértárgyalások szerint 3-5 százalékkal emelkedhetnek a bérek a jövő évben.

Több cégnél a kékgallérosok kaphatnak nagyobb emelést, az irodai­ak hoppon maradhatnak

Anyaként most megfulladsz

Szülés után visszatérni a magyarországi munkaerőpiacra drámai küzdelem, ezen a téren nem ad segítséget a családtámogatási rendszer - mondja egy a harcáról beszámoló anya. 

Kedvezményekből akad bőven, de az állam mégsem segíti érdemben a munkaerőpiaci visszatérést

Olvad a kölcsönzött munkaerő, a gond, hogy ez a rugalmasságot és a versenyképességet is csökkenti

Mindez összhangban van azzal, hogy a gazdasági pangás és a gazdálkodási környezet általános bizonytalanságának hatására számos meghatározó magyarországi cég is leépítésre kényszerül.

Van jelentősége annak, hogy ki fogja meg a munkadarabot

Kétéves mélypontra esett a foglalkoztatás

Elbocsátási hullámról még nem beszélhetünk, de az inaktivitás jelentősen növekedett.

Előny, ha egy állásinterjún kiderül, hogy az ember tudja használni a mesterséges intelligenciát, pont azt, ami akár ki is válthatja majd a munkáját

Egy kutatásban a megkérdezettek 43 százaléka mondta azt, hogy a munkája fő részét a mesterséges intelligencia is el tudná végezni, vagyis ez a kör úgy gondolja, munkája már most kiváltható lenne.

Vannak munkafolyamatok, ahol már most semmi szükség az emberre

Új egyházfő – régi üzenet?

Versenyben Ausztriával: osztrák bérekkel csábítanak a Balatonnál

A nyári szezonra elképesztő fizetéseket kínálnak a szakképzett munkaerőnek a tóparti cégek. Már elindult a toborzás.

Egy jó szakács vagy felszolgáló akár egymillió forintot is megkereshet havonta nyáron a Balatonnál

Sokan a közmunkában ragadnak, az Orbán-kormány új terve annak a beismerése, hogy nem tud mindenki visszatérni a munkaerőpiacra

A kormány tervei szerint akár tíz évnél is tovább foglalkoztathatják majd a közmunkásokat, noha a korábbi cél épp az lett volna, hogy minél hamarabb kikerüljenek a rendes munkaerőpiacra. 

A közmunkások tartják rendben a településeket

Orbán Viktor: Lesz egy magyar-amerikai gazdasági együttműködési csomag, de a vámháborún Magyarország is veszíteni fog

A kormányfő nem  ért egyet azokkal, akik szerint elfogyott a munkaerő, szerinte még 300 ezer magyar állampolgárt még munkába lehet állítani.

Magyarország évente egyszer ünnepli meg a nőket, és ez látszik is a fizetésükön

Jellemző, hogy gyermekvállalás után a nők sokszor sokkal nagyobb kompromisszumot kötnek a kelleténél a végzettségüknek megfelelő pozíció és jövedelem terén. A nők munkaerőpiaci helyzete elkeserítő képet mutat, amihez állam is jelentősen hozzájárul. 

Nincs öröm, ha nincs előrelépés, a magyarok 45 százaléka kifejezetten elégedetlen a munkahelyével

Felmérés készült.

A szakszervezet legalább 10 százalékos béremelést szeretett volna elérni

Vendégmunka

A haza védelmében

Vendégmunka

Tovább nehezedik a vendégmunkások alkalmazása, megfelelő bérajánlatot kell tennie a foglalkoztatóknak

Ha a fizetésük nem éri el az országos bruttó átlagkereset nyolcvan százalékát, akkor a járási hivatal közbeléphet. 

Vendégmunkások Tiszaújvárosban. Képünk illusztráció.

Óvatos létszámbővítésre készülnek a cégek

Bár a gazdasági növekedés újbóli beindulását illetően még nagyon sok a bizonytalanság, a jelek szerint a cégek egy része azért már óvatos optimizmussal tekint előre, és jövőre már bővítenék a foglalkoztatotti létszámot – derül ki a Manpower Magyarország (munkaerő közvetítés és kölcsönzés meghatározó szereplője) és a Profession (a leglátogatottabb hazai állásportál) egymástól független, de a témájukat illetően hasonló tematikájú kutatásából.

Képünk illusztráció

A nők még mindig kevesebb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak

Az Európai Unióban a nők fizetése még mindig 13 százalékkal kevesebb ugyanarra a munkára vetítve a férfiakénál.

Illusztráció: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang