Politikai pedofília

 Szeptembertől az óvodákban nagyobb hangsúlyt kell majd helyezni a nemzeti identitástudat, illetve jelképek és a keresztény kulturális értékek megismertetésére. A kormányzat illetékesei szokás szerint nem egyeztettek erről sem a szakmai, sem az érdekvédelmi szervezetekkel, az intézményeknek szeptember 1-jétől kellene igazodniuk a rendelethez. 
A minisztériumban a jelek szerint senkinek sem tűnt fel, hogy ha a nehezen értelmezhető „keresztény kulturális értékeket” nem is, a nemzeti identitást, jelképeket már évtizedekkel ezelőtt beépítették az óvodák nevelési programjába. Már az ’50-es évek végén is magyar nép- és műmeséket hallgattunk, illetve néztünk a diavetítő képein az óvodában - például Tersánszky Józsi Jenőtől a Misi mókus kalandjait. A Gólya, gólya gilice című dalocska éneklésekor pedig értelemszerűen a gólya lábát gyógyító magyar gyerekkel azonosultunk. 
Az viszont több mint bűn: hiba, hogy a politikai kereszténységet is bevinné az óvodákba a rezsim. Bármelyik ideológiai oldal ottani kampányolása megvalósítja a politikai pedofíliát. A szülőket igyekeznek befolyásolni, miközben a kicsik számára érthetetlen és értelmetlen szövegeket taníttatnak be a kiszolgáltatott óvodapedagógusokkal. Elfogadhatatlan, ha az elvileg világnézeti szempontból semleges állam rákényszeríti az általa preferált ideológiát a kicsikre, tekintet nélkül a szülők, a család meggyőződésére. Ráadásul a rendelet semmilyen konkrétumot nem tartalmaz, az egyre fogyatkozó számú óvodapedagógusokra bízza, ki hogyan értelmezi.
Ha már a kötelező iskolai hittan ellen nem emelték fel a szavukat a keresztény felekezetek vezetői, most igazán itt lenne az ideje, hogy nemet mondjanak. A kicsiknek maradjon meg legalább az iskoláig Misi mókus, vagy Öreg néne őzikéje és a többi ideológiamentes mesehős.
Szerző
Bihari Tamás
Frissítve: 2018.08.08. 09:22

Belső kerítés

Idén is felszállt a fehér füst, és kiderült, a százezer feletti jelentkezőből hányan lehetnek a felsőoktatási intézmények polgárai. Bár az egyetemekre-főiskolákra felvettek száma kétezer hallgatóval nőtt, az arányok a legjobb indulattal is stagnálnak: miközben hazánk a diplomások arányát negyven százalékra prognosztizálta az évezred fordulóján, ez a részesedés most alig éri el az egyharmadot, míg a nyugat-európai országokban ötven-hatvan százalék körül jár.
A lényeg azonban az, hányan végeznek majd három-öt év múlva. A „lemorzsolódás” ugyanis hazánkban 25-30 százalék közé tehető. Vagyis minden negyedik-ötödik értelmiségi-jelölt képtelen megfelelni tanulmányai során a vele szemben támasztott követelményeknek. Az oktatási kormányzat ráadásul még 2015-ben idén szeptemberig adott nekik lehetőséget a „hiánypótlásra”. A döntés tizedik évfordulóján kvázi így emlékeztette az érintett hallgatókat a bolognai (három osztatú: alap, mester, doktori) felsőoktatás bevezetésére. 
A befejezetlen tanulmányok folytatására tehát gyakorlatilag nincs tovább mód. Akik mégis megszereznék az eredetileg megcélzott diplomát, azok újrakezdhetik a tanulmányaikat, új felvételi eljárásban, „tiszta lappal” indulnak. Nincs lehetőség a kreditbeszámításra, korábbi tanulmányaik felfrissítésére. A rendszer nincs tovább tekintettel egyéni élethelyzetekre (gyermeknevelésre, idősgondozásra, megélhetésre), adminisztratív úton húzza le a sorompót százezrek előtt, akik így már soha nem vehetik át a diplomájukat.
Minden ember életében vannak kritikus időszakok, amelyeket ha nem is oldhat meg helyette az állam, kellő rugalmassággal segíthetne nekik. Különösen, ha a szülőhazájukban akarnak boldogulni, és ehhez várnak olyan kormányzati üzeneteket, amelyek megnyugtathatják őket: szükség lesz a tudásukra, a munkájukra, és tudnak a választott szakmájukban dolgozni. 

Fecsegő ajkak

Hajók süllyedhetnek el a fecsegő ajkak miatt - figyelmeztet a szószátyárság veszélyére az egyik legismertebb amerikai világháborús plakát. Kizárt dolog, hogy Donald Trump ne látta volna, pláne, hogy katonai középiskolába járt. Annál érthetetlenebb, hogy miért nem tud uralkodni magán, miért fecseg rendszeresen többet annál, amennyi az ő helyzetében bölcs lenne. A hétvégén például azt írta ki a Twitterre, hogy legidősebb fia, az ifjabb Donald 2016 júniusában azért találkozott Natalija Veszelnyickaja orosz ügyvéddel, hogy az elnökválasztási kampányhoz Hillary Clintonra nézve kompromittáló adatokat kapjon. 
Az idősebb Donald Trump szerint ez teljesen törvényes. De az Egyesült Államok elnöke téved: a kampány során a jelölteknek tilos elfogadniuk külföldi kormányok segítségét, márpedig Veszelnyickaja mögött eleve nem állhatott más, mint a Kreml. Vagyis ifjabb Donald minimum megpróbált bűncselekményt elkövetni, aztán pedig tweet-üzenetben - és alighanem az eskü alatt tett tanúvallomásában is - hazudott róla. A Twitteren például azt írta, hogy az orosz gyerekek amerikai örökbefogadásáról beszélgettek. Úgy tudni, hogy a szöveget az apja diktálta.
Vagyis nyilvánvaló, hogy a Trump-kampány össze akart játszani az oroszokkal, és elég nagy fantázia kell annak feltételezéséhez, hogy ez nem sikerült. Elvégre az oroszok számos titkos eszközt, például számítógépes betörésekkel megszerzett dokumentumokat bevetve segítették, ő pedig a maga részéről direkt fel is szólította erre Moszkvát: "Oroszország, ha hallasz, remélem, megtalálod a hiányzó 30 ezer e-mailt!"
Az elnök most is azt állítja, hogy nem tudott a lakhelyén, a New York-i Trump toronyházban létrejött találkozóról, ami bölcsességre vallana, mert különben ő is bűncselekménnyel lenne vádolható. Igaz, ügyvédje, Michael Cohen szerint mégiscsak előre tájékoztatták a dologról, de egyelőre nem tudni, hogy erre van-e bizonyíték. Amit viszont tudni lehet, az az, hogy a fecsegő hajlamú elnök egyre mélyebbre ássa magát a slamasztikába. Ha a Demokrata Pártnak a november 6-i választásokon sikerülne többséghez jutnia a Kongresszus két házában, akkor bőséges jogi muníció állna rendelkezésre az elmozdítási eljárás, az impeachment megkezdéséhez. Még ez sem feltétlenül jelentené Trump bukását, hiszen ahhoz a Szenátusban kétharmados többség kellene, de már maga a procedúra is roppant kínos volna és ártana 2020-as újraválasztási esélyeinek. Tovább súlyosbítaná a helyzetet, ha az elnök elmozdítaná az összejátszási gyanút vizsgáló Robert Mueller különleges ügyészt vagy az őt felügyelő Rod Rosenstein helyettes igazságügyi minisztert. Richard Nixon 1973-ban utasította igazságügyi miniszterét, hogy váltsa le a Watergate botrányt vizsgáló Archibald Coxot. A miniszter nemet mondott, és helyettesével együtt lemondott. A bíróság törvénytelennek ítélte Cox leváltását , Nixon pedig kilenc hónappal később lemondott.
Persze minden párhuzam sántít, de kortársai amúgy remek politikusnak tartották Nixont. Trumpról ez nem mondható el.