Öt lövéssel végezte ki adósát az M5-ösön gyilkoló német férfi

Publikálás dátuma
2018.08.08. 11:00
Rendőrök dolgoznak a csengelei gyilkosság helyszínén
Fotó: Police.hu
Egy vissza nem fizetett kölcsön vezetett gyilkossághoz 2017 decemberében, a vádlott fegyverrel állt bosszút smerősén. A támadó ellen most vádat emeltek.
Bíróság elé állítják azt a német állampolgárságú férfit, aki a hatóságok szerint 2017. december 5-én több lövéssel megölte ismerősét, és életveszélyesen megsebesítette annak utastársát az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében. Az ügyben Csongrád Megyei Főügyészség emelt vádat.
Közleményükben bemutatták a gyilkosság előzményeit is: a vádirat alapján a támadó évekkel korábban ismerte meg a bolgár férfit, akinek segített Ausztriába költözni, munkát keresett, illetve kölcsön is adott neki. Mivel a kölcsönt nem kapta vissza, a viszony kettejük között megromlott, a végzetes pillanatot viszont az jelentette, amikor a bolgár áldozat úgy döntött, tartozásai rendezése nélkül hazamegy. Korábbi támogatója ekkor döntötte el, hogy követni fogja, és adott pillanatban megöli őt.
A német vádlott egy engedély nélkül tartott pisztollyal indult a bosszúhadjáratra: ismerte a sértett szokott útvonalát, és december 4-én Hegyeshalomra, a magyar-osztrák határra utazott – terve az volt, hogy innen követi a sértettet, és egy alkalmas pillanatban leszámol vele. A bolgár férfi este 11 körül érkezett meg a határra, egy osztrák állampolgárságú férfivel, aztán tovább is indultak Röszke irányába. Mivel nagyon fáradtak volt, a bolgár sofőr és utastársa négy óra vezetés után pihenőt tartott az M5-ös csengelei megállójában. 
A vádlott ekkor rontott rájuk: kesztyűt, sapkát húzott – valószínűleg az ujjlenyomat és az árulkodó lőpornyomok elkerülése miatt – aztán bekopogott az autó szélvédőjén.
A sértett felriadt, egyből felismerte haragosát,majd a slusszkulcshoz nyúlva menekülni próbált. A támadó ekkor öt lövést adott le, rá (ebből egy a szívet érte), és két lövéssel eltalálta az áldozat utastársát is.

A bolgár férfinek a halálos seb ellenére is sikerült elindítania az autót, majd 150 métert gurult vele, mielőtt életét vesztette volna. Válságos állapotban lévő osztrák ismerőse még időben tudta értesíteni a mentőket, így őt kórházba szállították. A támadó elmenekült a helyszínről, de egy nappal később, nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében sikerült elfogni, majd a magyar hatóságok elé állították. A férfi ellen több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaéléssel vádolja. Bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
Szerző

Vádat emeltek a házaspár ellen, akiknek a telkén emésztőgödörbe fulladt egy kisfiú

Publikálás dátuma
2018.08.08. 10:35
Shutterstock illusztráció
Nem gondoskodtak a szennyvíztároló biztonságos lefedéséről.
Vádat emelt a Szeghalmi Járási Ügyészség egy vésztői házaspár ellen, akiknek a mulasztása miatt szennyvíztárolóba fulladt egy másfél éves gyermek – írja közleményében az ügyészség. A házaspár – egy 52 éves férfi és egy 47 éves nő – egy kertes családi házban Vésztőn, a portát a szomszédos ingatlantól hiányos kerítés választja el. A telek hátsó részén, a szomszédos ingatlan határához közel egy csaknem három méter átmérőjű emésztőgödör található, amely a baleset időpontjában több köbméter szennyvizet és talajvizet tartalmazott, és amelynek teteje évekkel korábban beszakadt, annak pótlásáról pedig a házaspár nem gondoskodott. Még  2017 márciusában a vádlottak szomszédjába költözött egy család több kiskorú gyermekkel. Tavaly június 19-én este a rövid ideig felügyelet nélkül hagyott, másfél éves kisfiú átment a szomszédban lakó vádlottak udvarára, és beleesett a fedetlen emésztőgödörbe. A rokonok és a mentőszolgálat helyszínre érkező tagjai már nem tudták megmenteni a kisgyermek életét, a halált vízbefulladás okozta. A tragikus kimenetelű baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlottak gondoskodtak volna a szennyvíztároló biztonságos lefedéséről. A Szeghalmi Járási Ügyészség a házaspárt halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A járási ügyészség vádiratában a vádlottakkal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, az eljárás a Szeghalmi Járásbíróság előtt folytatódik. 
Szerző
Témák
vádemelés
Frissítve: 2018.08.08. 10:36

Megtámadtak egy férfit Kőbánya-Kispest vasútállomáson

Publikálás dátuma
2018.08.08. 10:33

Fotó: Google Street View
Egy fotót is közzétettek az elkövetőről, a rendőrség keresi a támadót.
Vasútállomás peronján bántalmazott egy embert egy ismeretlen férfi, a kőbányai rendőrök keresik az elkövetőt – írja a police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi még július 19-én a főváros X. kerületében, a Kőbánya-Kispest vasútállomáson ütött meg egy férfit, majd távozott a helyszínről. Az elkövetőről felvétel is készült:
Forrás: police.hu
A férfi 30-35 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, rövid, barna hajú. A bűncselekmény elkövetésekor farmerdzsekit, fekete nadrágot, edzőcipőt és barna-fekete hátizsákot viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen.
Szerző
Frissítve: 2018.08.08. 10:55