A nyugdíjasok után a kisgyerekes anyákat is szövetkezetekbe terelnék

Publikálás dátuma
2018.08.08 11:00
A kép csak illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A sikeresnek nem mondható nyugdíjas szövetkezetek mintájára hozna létre „kismama-szövetkezeteket” a kormány. A részmunkaidő célul kitűzött kiterjesztése ugyanakkor tovább mélyítené a szakadékot a nők és a férfiak bére közt.
Alighanem korai bejelentést tett Novák Katalin családügyi államtitkár, amikor arról beszélt: már jövőre lehetőségük lenne a kisgyermeket nevelőknek „kismama szövetkezeteken” keresztül munkát vállalni. Lapunk érdeklődésére legalábbis se az Emberi Erőforrások Minisztériuma, se a Pénzügyminisztérium nem tudott az elképzelést illetően részletekkel szolgálni. Novák Katalin még Tusnádfürdőn jelentette be: a nyugdíjas- és a diákszövetkezetek mintájára alakulhatnak meg 2019-től a „kismama-szövetkezetek”, ezzel segítenék a kismamák visszalépését a munka világába. A kismama szó ugyan várandós nőt jelent, az államtitkár azonban miden bizonnyal nem őket szeretné ismét a munkaerőpiacon látni, hanem a kisgyermeket nevelőket, pláne, hogy azt is megjegyezte: akár férfiak is beléphetnek majd ezekbe a szövetkezetekbe, hogy azokon keresztül heti 1-1 napra vagy akár többször fél napra munkát vállaljanak. Azt is közölte: a szövetkezetek létrehozásához szükséges adó- és egyéb jogszabályokat akár már ősszel megalkothatja a parlament. Nyilvánvaló, hogy az egyre fokozódó munkaerőhiány idején a kormány a nyugdíjasokhoz hasonlóan egyre inkább a nőkre is úgy tekint, mint lehetséges munkaerőpiaci utánpótlásra. Joggal, hiszen Magyarországon a nők foglalkoztatási rátája évek óta az EU-átlagot meghaladó mértékben, csaknem 13 százalékkal marad el a férfiakétól, és ezen a munkaerőhiány erősödése sem változtatott: a legfrissebb KSH adatok szerint jelenleg a 15–64 éves férfiak 76, a nők 62,5 százaléka dolgozik. Ebben jelentős mértékben szerepet játszik a gyermekvállalás: minél több gyermeke van egy nőnek, annál nehezebb a munkaerőpiaci visszatérés. A 25-49 éves korosztályban például a gyermektelen nők több, mint 87 százaléka dolgozik, 1 vagy 2 gyermeknél már 73 százalékra csökken arányuk, a 3 vagy több gyermeket nevelő nőknek pedig kevesebb, mint a fele dolgozik. A gyermek 2 éves kora alatt mindössze a nők 15 százaléka vállal munkát. Hogy ezen a helyzeten hogyan változtathatnának a „kismama-szövetkezetek”, arról szerettünk volna a szaktárcáktól többet is megtudni: például azt, hogy pontosan kik és milyen feltételekkel lehetnek majd a szövetkezetek tagjai, illetve, hogy milyen kedvezményeket kaphatnak az így munkát vállalók. Az humántárca azzal hárította el érdeklődésünket, hogy csak ősszel tudnak majd részletekkel szolgálni, a Pénzügyminisztérium pedig egyáltalán nem válaszolt kérdéseinkre. 
Így arra sem kaptunk választ: sikeresnek ítélik-e a nyugdíjas szövetkezetek működését, és emiatt gondolják-e úgy, hogy a kisgyermekesek számára is hasonló lehetőséget kell biztosítani? Pedig ennek megválaszolásához nem kell őszig várni: a korábban csak a nyugdíjas szövetkezetek tagjai számára elérhető adókedvezmények összes nyugdíjas munkavállalóra történő kiterjesztésével a kormány lényegében maga ismerte el, hogy Kósa Lajos ötlete megbukott, a nyugdíjas szövetkezetek a munkaerőhiányra - ebben formában - nem kínálnak megoldást. A szövetkezetek létrehozása körül kezdetektől bábáskodó Kósa Lajos ugyan nem sokkal az adókedvezmény kiterjesztésének bejelentése után külön sajtótájékoztatón igyekezett magyarázni a tavaly nyár óta megalakult mintegy 140 nyugdíjas szövetkezet létjogosultságát. „A szövetkezetek fő ereje a rugalmasság, ez a forma ugyanis lehetővé teszi, hogy ha a szövetkezeti tag éppen nem tud, vagy nem akar bemenni dolgozni, mást küldjön maga helyett” - érvelt. A tájékoztatón azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugdíjasok nem tolongtak a szövetkezeti munkavállalásért. Az időközben az Országos Szövetkezeti Tanács elnökévé avanzsáló fideszes politikus egy éve még több százezer, szövetkezeteken keresztül dolgozó nyugdíjast vizionált, ehhez képest csupán 30 ezer tagot sikerült verbuválni, de közülük csupán 7 ezren vállaltak valamilyen munkát is. Összehasonlításul: Magyarországon jelenleg mintegy 2,7 millió öregségi nyugdíjas él. Miután pedig a 2019-es adócsomag értelmében a nyugdíjaskorú munkavállalóknak a továbbiakban nem kell lemondaniuk a nyugdíjukról, bérükből pedig csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót vonják majd (kivéve, ha közalkalmazottak: ők nem kaptak kedvezményt), és mindehhez nem kell belépniük a nyugdíjas szövetkezetekbe, nyilvánvalóan még kevesebb értelme lesz a szövetkezeti munkavállalásnak. Kérdés: a kormány ugyanezt szándékozik-e eljátszani a kisgyerekesekkel is. Nem világos esetükben sem, miért van szükség a kedvezmények igénybevételéhez egy köztes szervezet beiktatására, miért nem lehet közvetlenül a kisgyerekeseket vagy az őket alkalmazó munkaadókat támogatni? Persze mondhatná erre a kormány, hogy ilyen támogatás már létezik. A munkahelyvédelmi akció részeként ugyanis a gyes-ről, gyed-ről visszatérő munkavállalók után két évig nem kell megfizetni – legfeljebb 100 ezer forintig - a 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho), a harmadik évben is csak 9,5 százalékot kell fizetni, a három vagy többgyermekesek után pedig 5 évig is igénybe vehető a kedvezmény. Hogy ez a program azonban mennyire nem működik, azt mutatja, hogy tavaly ilyenkor 33 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe a cégek a szocho kedvezményt, több mint 60 ezer kisgyermekes munkavállalót viszont úgy alkalmaztak, hogy bár járt volna, mégsem érvényesítették utánuk az adókedvezményt. Mivel nem túl életszerű, hogy bármelyik cég szándékosan veszni hagyna évi több százezer forintot, valószínű, hogy nem is tudnak erről a lehetőségről. Ebből pedig az is következik, hogy a kisgyermekes munkavállalókat alkalmazó cégek többsége nem a kedvezmények miatt foglalkoztatja őket.

A magyar nyugdíjasok kevésbé aktívak

A napokban tett közzé egy grafikont az OECD, amely szerint a magyar nyugdíjasok – nyilván a munkavállalást nehezítő eddigi jogszabályi környezet hatására is – az OECD-átlagnál jóval kisebb arányban dolgoznak. Míg például Izlandon a 65-69 évesek több mint 56 százaléka dolgozik, a hasonló életkorú magyaroknak mindössze az 5,2 százaléka vállal munkát. Szintén nagy arányban dolgoznak idős korukban a koreaik: körükben 45 százalékos a foglalkoztatottak aránya, Japánban és Új-Zélandon pedig a 65-69 évesek 43 százaléka dolgozik.  

Az apák segíthetnék leginkább a nők munkáját

Kisgyermek mellett is végezhető, rugalmas, akár csupán heti néhány órás munkavállalást tesz lehetővé a „kismama-szövetkezet” – legalábbis főként ezzel érvel Novák Katalin a kisgyerekes nők szövetkezetbe tömörítése mellett. A nők részmunkaidős foglalkoztatásának bővítését számos szakértő is forszírozza, azt az „előnyt” felhozva mellette, hogy a nők úgy könnyebben tudják ellátni családi teendőiket. Az atipikus foglalkoztatási formákat illetően a magyar munkaerőpiac valóban gyerekcipőben jár: részmunkaidőben például a 15-64 éves foglalkoztatottak mindössze 4,3 százaléka dolgozik. Az arány ráadásul egyre csökken, hiszen 2012-ben még csaknem 7 százalékos volt az arány. A részmunkaidős munkavállalók többsége nő: a férfi munkavállalók 2,7, a női dolgozók 6,3 százaléka dolgozik 4 vagy 6 órában. Mindeközben az EU-ban minden harmadik foglalkoztatott részmunkaidőben dolgozó nő. A hazai részmunkaidős lehetőségeken tehát még valóban volna mit bővíteni. A részmunkaidő kiterjesztése melletti érvekből ugyanakkor rendre kimarad, hogy az tovább mélyítené a gazdasági szakadékot a nők és a férfiak között. A részmunkaidőért ugyanis kevesebb fizetés jár, így a nyugdíj is kevesebb, a háztartásban és a gyermekek körül végzett munkát viszont nem fizeti meg senki. Pedig a bérkülönbségek már most is jelentősek: a teljes munkaidőben foglalkoztatott magyar nők bruttó átlagkeresete 15 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké, holott a női munkavállalók körében magasabb a felsőfokú végzettségűek aránya. A Világgazdasági Fórum 2016-os béregyenlőséget vizsgáló rangsorában Magyarország 144 ország közül a 130. helyen áll. A jelentés szerint a nők helyzetén leginkább a férfiak nagyobb otthoni szerepvállalása változtathatna. Így látja az Európai Bizottság is, amely különös figyelmet szentel a kérdésnek, hiszen a probléma az egész Európai Unióra jellemző, és számítások szerint a nemek közti foglalkoztatási különbségekből adódó gazdasági veszteség évente 370 milliárd eurót tesz ki uniós szinten. Az Eurostat adatai szerint ugyanabban a munkakörben, ugyanazon végzettséggel rendelkező nők 16,3 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak – egyes tagállamokban a bérkülönbség eléri a 28 százalékot is. Ezek következményeként a nők nyugdíja is kevesebb: az EU-ban átlagosan 40 százalékkal. 
A bizottság úgy látja: uniós fellépés hiányában nem várható lényeges változás, és a nemek közti foglalkoztatási különbség 2055-ben várhatóan még mindig 9 százalékos lesz. Jelenleg az EU-ban átlagosan 12 százalékkal kevesebb nő dolgozik, mint férfi: míg a 20-64 éves korú férfiak foglalkoztatottsági rátája 76 százalék, addig a nőké csupán 64 százalék. Ebben az egész unióban nagy szerepet játszik a gyermeknevelés: a 6 éves kor alatti gyermekeket nevelő nők foglalkoztatottsági rátája uniós szinten átlagosan 9 százalékkal marad el a gyermektelen nőkétől - sőt, egyes országokban a különbség meghaladja a 30 százalékot is. Európai Bizottság a megoldást a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésében látja, amely akkor érhető el, ha a férfiak is jobban kiveszik a részüket a családi feladatokból. Éppen ezért a bizottság a férfiak nagyobb otthoni szerepvállalására helyezné a hangsúlyt, és minden uniós tagállamra nézve előírna bizonyos ösztönzőket. Például apai szabadságot, nem átruházható szülői szabadságot biztosítana, aminek a célja az volna, hogy az apák a kezdetektől vegyenek részt aktívabban gyermekük gondozásában, hogy a nők nagyobb eséllyel térhessenek vissza a munkaerőpiacra.
2018.08.08 11:00
Frissítve: 2018.08.08 11:00

A digitalizáció sem segít a nők helyzetén

Publikálás dátuma
2018.10.10 14:10
A kép ilusztrció
Fotó: /
Bár korábban ennek ellenkezőjét jósolták, úgy tűnik, a digitalizáció nem enyhíti a nők munkaerőpiaci hátrányát. Ellenkezőleg: a rugalmas munkavállalás vagy a részmunkaidő csak felerősíti a jelenlegi szerepleosztásokat.
Bár most még a munkavállalók alig több mint harmada dolgozik világszerte rugalmas munkaidőben, becslések szerint 2020-ra az arányok megfordulnak, és a munkahelyek 70 százaléka lehetővé teszi majd munkavállalóinak, hogy munkaidejük legalább egy részében az általuk megválasztott helyen és időpontban dolgozhassanak. A rugalmas foglalkoztatás mindkét fél számára előnyökkel jár: a munkaadók spórolhatnak az irodaköltségeken, az alkalmazottak pedig jobban össze tudják egyeztetni munkájukat egyéb teendőikkel. Egyes korábbi munkaerőpiaci prognózisok épp ezért azt jelezték: a digitalizáció javít majd a nők munkaerőpiaci hátrányait jelző mutatókon, hiszen egyre inkább lehetővé teszi például a rugalmas munkavégzést. Egyelőre nem így történt, sőt, a nyugat európai országokban már inkább azt kezdik pedzegetni, hogy a Magyarországon még csak gyerekcipőben járó kötetlen munkarend, a távmunka és a részmunkaidő inkább újratermeli a különbségeket. A főként a nők által preferált részmunkaidőért ugyanis alacsonyabb bér, majd kisebb nyugdíj jár, ráadásul a rövidebb munkaidőt és a rugalmas munkavégzést a nők alapvetően a családi teendőkkel való összeegyeztetés miatt kérik. Vagyis sokszor azért egyeznek bele az alacsonyabb fizetésbe, hogy több fizetetlen házimunkát tudjanak végezni. A férfiak viszont karrierjük menedzselésére használják a rugalmas munkaidőt. Amíg tehát a családon belüli munkamegosztásról alkotott felfogás nem változik, a nők munkaerőpiaci helyzete a digitalizáció nyújtotta lehetőségek ellenére sem változik – összegezhető a Friedrich Ebert Alapítvány témában rendezett konferenciájának tanulsága. A digitalizáció terjedésével egyre elérhetőbbé váló kötetlen munkaidő persze kétségtelenül könnyebbé teszi a nők belépését, illetve visszatérését a munkaerőpiacra. Igaz, a munkahelytől távol is végezhető munkák jellegéből adódóan inkább csak a képzettebb rétegek számára. Általánosságban is számos előnyt jelent a dolgozóknak: csökken a munkahelyi stressz, kisebb a kiégés veszélye, így jobbak az egészségügyi mutatók is. Nehézséget jelent ugyanakkor a rugalmas munkaidőben dolgozók számára, hogy kikapcsoljanak; a mobiltelefon és az e-mail éjjel-nappal utoléri őket, a munkaidő 24 órából áll, ha nem szabják meg a kereteket - sorolta a digitalizáció pozitív és negatív hozadékait Yvonne Lott, a németországi Hans Böckler Alapítvány kutatója. Mint mondta: a dolgozók számára előny, hogy eldönthetik, mikor dolgoznak, de ez általában azzal jár, hogy jóval többet is dolgoznak, és csökken a családra jutó idő. A rugalmas munkaidőt ráadásul a dolgozók és a munkaadók is egyfajta ajándéknak tekintik, ezért úgy érzik, valamit vissza kell adni, többet kell dolgozni. Yvonne Lott megjegyezte: a nők és a férfiak másképp használják ki a rugalmasságot, előbbiek több feladatot vállalnak otthon, míg a férfiak karrierjüket menedzselik. A távmunka így végeredményben a családon belüli feladatok amúgy is egyenlőtlen felosztását csak újratermeli.  
Nyilván nem független a családon belüli munkamegosztástól, hogy az elmúlt tíz évben a nők és a férfiak foglalkoztatási rátája közti különbség csak minimális mértékben csökkent a 2004 előtt csatlakozott uniós országokban, és az is csak azért, mert a válság során sok férfi elvesztette munkáját. A közép-kelet európai tagállamokban pedig még nőtt is a szakadék. A hazai adatok sem festenek szebb képet: a magyar nők foglalkoztatási rátája az elmúlt 10 évben 50,7 százalékról 62,4 százalékra, a férfiaké pedig 63,3 százalékról 76,5 százalékra emelkedett. Vagyis miközben általánosan bővült a foglalkoztatottság, a nők hátránya 12,6 százalékról 14,1 százalékra nőtt. A magyar nők bruttó átlagkeresete eközben 15 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Ha pedig vezető pozícióba kerülnek - amire persze a férfiakhoz képest kisebb esélyük van -, harmadával kevesebbet keresnek, mint azonos beosztásban lévő férfi kollégáik. Ez egyébként az EU-ban a legnagyobb nemek közti bérszakadék. Ugyanakkor az unió átlagát tekintve is negyedével kisebb a női vezetők bére, mint a férfiaké.  A vállalkozók körében hasonló a helyzet, vagyis az önfoglalkoztatás sem javítja az esélyeket, különösen, ha a nők még gyermeket is nevelnek. A fizetésbeli lemaradás ugyanis a 6 évnél fiatalabb gyermeket nevelő vállalkozó nők esetében a legnagyobb. Mindebben szerepet játszhat az is, hogy az önfoglalkoztatás a kisgyermekes nők esetében inkább egyfajta kényszerpálya, semmint szabad választás. Míg a gyermektelen férfiak és nők nagyjából hasonló arányban mondják azt, hogy saját elhatározásukból lettek vállalkozók, addig a gyermeket nevelő nőknél már jelentősen megnő a „nem volt más lehetőség” típusú válaszok aránya a hasonlóan kisgyermekes férfiakhoz képest – mutatott rá a gyermekvállalás után a nők előtt tornyosuló munkaerőpiaci akadályokra Agnieszka Piasna. A brüsszeli Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) kutatója mindezek alapján úgy véli: ha a technológiai változás a társadalmi kapcsolatokat és elvárásokat érintetlenül hagyja, akkor a nemek közti különbség változatlan marad a munkaerőpiacon is.  Vagyis a digitalizáció csak akkor hoz érdemi előrelépést a nők számára, ha az alapvető társadalmi egyenlőtlenségeket előbb felszámolják.

Legyen-e Bélából gyógytornász?

A munkaerőpiaci előrejelzések és az eddigi tapasztalatok alapján a robotizáció és a digitalizáció hatására bizonyos munkahelyek eltűnnek majd, mások megmaradnak. Előbbiek körébe tartoznak az alacsony hozzáadott értékű, könnyen automatizálható, mechanikus munkakörök. Utóbbiak körébe pedig az olyan, emberi jelenlétet igénylő gondoskodó és szolgáltató munkakörök, mint például az ápolónő vagy a gyógytornász, amelyeket zömmel nők töltenek be. Kérdés, a férfiak hajlandóak lesznek-e a digitalizáció hatására váltani, és belépni nőiesnek tartott munkakörökbe, és persze mit szól majd ehhez a társadalom? Egy ezzel kapcsolatos kutatásról tartott előadást „Legyen-e Bélából gyógytornász?" címmel Fodor Éva, a Közép-Európai egyetem rektorhelyettese. A kutatásban résztvevő 1000 főnek tíz, néhány ponton különböző történetről kellett véleményt mondania. „Bezárt a cipőgyár, a dolgozóknak pályamódosítást javasol a munkaügyi központ.” Ebben az alaptörténetben változott a munkavállaló neme, származása, gyermekei száma, a várható fizetés nagysága, a felkínált munka férfias vagy nőies jellege. A kutatásban résztvevők válaszai alapján egyértelmű: a nemi sztereotípiák léteznek, a férfiaktól többen várják a férfias, a nőktől a nőies állások elfogadását, a nőkre vonatkozóan ez még erőteljesebb. Ha azonban magasabb fizetésről van szó, a sztereotípiák lényegében köddé válnak. A férfiaknak akkor is elnézik a nőiesnek tartott munka – például egy bölcsődei konyhai kisegítő állást – elvállalását, ha sok gyereket kell eltartaniuk, a nők és a férfias munka esetében ez kevésbé „mentség”. A romáktól ugyanakkor minden esetben azt várják: fogadják el a felkínált állást. Fodor Éva szerint mindez arra utal: nem a társadalmi megítélés fogja meggátolni, hogy a férfiak nőies munkát vállaljanak, ha a digitalizáció úgy hozza, ám kérdés: krízis helyzetben mit cselekszenek majd az érintettek.          

Összemosódik a munka és a szabadidő

Világszerte még mindig hagyományos munkarendben, irodában dolgozik a munkavállalók 68 százaléka, ugyanakkor a munkavállalók 44 százaléka szerint már kezdenek elterjedni a rugalmas lehetőségek mind a munkavégzés helyét, mind az időbeosztást tekintve – derül ki a Randstad Workmonitor 33 országra kiterjedő, a munkavállalói attitűdöket vizsgáló legutóbbi felméréséből. Magyarország e tekintetben le van maradva: a munkavállalók 74 százaléka dolgozik hagyományos munkarendben, és mindössze 30 százalékuk tapasztal elmozdulást a rugalmasság irányába. A régiót tekintve egyébként Ausztria jár az élen, náluk már minden második megkérdezett munkavállaló távmunkában, illetve rugalmas időbeosztásban dolgozik. A munkavállalók egyébként támogatnák a rugalmas munkavégzést: tízből nyolcan egyetértenek azzal, hogy az hozzájárul a munka és magánélet egyensúlyának biztosításához, emellett növeli a munka hatékonyságát, a kreativitást és az elégedettséget is. Tízből négy munkavállaló ugyanakkor attól tart: magánéletük megsínyli a távmunkát, illetve a rugalmas időbeosztást, hiszen összemosódik a munka és a szabadidő határa, így hivatalosan soha sincsenek munkaidőn kívül.  

2018.10.10 14:10
Frissítve: 2018.10.15 13:16

Megbukott a referendum, de marad a kirekesztés

Publikálás dátuma
2018.10.09 14:38

Fotó: AFP/NurPhoto/
Csúfos bukás lett a romániai népszavazás a család definíciójáról. Abban viszont biztos segített a voksolás, hogy az európai uniós szégyenpadon együtt ülő magyar és román kormány egyre közelebb kerüljön egymáshoz.
Nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt a hétvégi, a „keresztény család védelmének” céljából kiírt romániai referendum. A részvétel 20,41 százalékos volt, 3.731.704 szavazó jelent meg az urnáknál, alig 700 ezerrel több, mint ahányan a kezdeményezést aláírták.   De nem a kormányon múlott, amely az utolsó száz méteren, amikor már kezdtek sokasodni a mindenféle civil bojkottfelhívások, sürgősségi kormányrendelettel tette kétnapossá a referendumot. A lebonyolításhoz pedig 163,712 millió lejt (11,5 milliárd forint) biztosított. Az eredmény tekintetében nincs meglepetés, a megjelentek 91,61 százaléka szavazott igennel, csak 6,42 mondott nemet arra. Arról kellett dönteni, hogy az alkotmányban szereplő „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapszik meghatározásban a házastársak helyett a „férfi és a nő” szerepeljen. Bár úgy tűnik, győzött a józan ész, a tolerancia és a szekularizáció Romániában, ez a kép kissé idealizáltnak tűnik. Első olvasatra valóban azt üzeni, hogy a román társadalom többsége toleráns, nem kíván részt venni egy, a nyilvánvalóan melegek ellen irányuló jogfosztásban és azt sem szeretné, hogy az egyházaknak akkora befolyásuk legyen a 21. századi társadalomban, hogy alkotmányba tudjanak foglalni bármiféle diszkriminációt. Ez az érvelés azonban kissé sántít, hiszen felmérések sokasága bizonyítja évről-évre, hogy Romániában a melegek az első négy leginkább visszautasított közösség közé tartoznak az AIDS-fertőzöttekkel, a romákkal és a szellemi fogyatékosokkal együtt. Az ország a melegjogok szabályozása terén is rosszul áll, hiszen  a melegházasságot törvény tiltja, az együttélésre nincs konkrét jogi keret. A homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetésének tilalmát is csupán a 2001-es diszkriminációellenes törvény rögzítette először. Ez a törvény alkalmazta először esetükben is az Európai Unió jogrendszerét, tette lehetővé számukra a csoportos felvonulásokat és a szabad véleménynyilvánítást. Ezért szervezték az első bukaresti Pride-ot csak 2005-ben, amelyet persze minden évben hangosan ellenez a román ortodox egyház, a szélsőjobb újfasiszta Noua Dreapta/Új Jobboldal pedig rendszerint ellentüntetést szervez, nem egyszer próbáltak rátámadni a Pride résztvevőire. Az alakulat ugyanilyen következetesen és agresszíven lép fel minden magyar ünnepen, minden magyar közösségi megmozdulással szemben is. A korlátozott melegjogok ellenére az államegyháznak tekinthető ortodox felekezet és a neoprotestáns egyházak kebelén egyre erősödnek a homofób, szélsőjobb mozgalmak, mint amilyen a mostani referendumot kezdeményező Koalíció a családért. Mivel a jelzett jelenség ellen különösebben széles civil társadalmi tiltakozás sem volt eddig tapasztalható, valószínűsíthető, hogy a családrefendum kapcsán tanúsított érdektelenség is inkább a politikum és az egyházak felé küldött lakossági üzenet, mintsem az elfogadás jele. A romániai lakosság alig 10 százaléka bízik a politikai pártokban, a demokratikus jogállam intézményeinek a tekintélye is mélyponton van. Tudják ezt a parlamenti politikai pártok is, nem véletlen, hogy pártként egyikük sem merte sem nyíltan felvállalni az igenek támogatását, s vezető politikusaik is inkább csak maszatoltak a kérdésben, részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra buzdítottak. Ám alig zárultak az urnák, máris megkezdődött az egymásra mutogatás és a kudarc felelőseinek keresése. Most már elhangzik az is, hogy pártvezetői hiba volt kiállni a referendum mellett, mert ezzel szavazókat idegenítettek el. Ám ezek a politikusi bíráló hangok a kampányban hiányoztak, minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy maguk is túlértékelték az ortodox egyház társadalmi befolyásolási erejét. Ugyanez történt a romániai magyar kisebbségi társadalomban is. Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai két kivétellel megszavazták az alkotmánymódosító törvényt, a szervezet részvételre buzdított és lelkiismeret szerinti szavazásra. Kelemen Hunor RMDSZ elnök voksa leadása után azt állította, „Azért szavaztam ma, mert a demokrácia részvételt jelent”. (Magyar civilek sokasága azonban másképpen látta, bojkottra szólítottak, azt is demokratikus állásfoglalásnak tekintették. És az ő szavukat hallgatták meg többen.) Helyettese, Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök volt az egyetlen vezető tisztségben lévő RMDSZ-es politikus, aki a kampány során diszkriminatívnak és homofóbnak nevezte a referendumot, jelezve, hogy nem vesz részt azon. RMDSZ politikusok sora buzdított az igenre, a hagyományos, keresztény család védelmére. Hasonlóképpen tettek a magyar egyházak is, az aláírásgyűjtésben és az igen melletti kampányban is a magyarbarátnak nem mondható ortodox egyház mellé álltak. Az unitárius egyház főjegyzője (püspökhelyettese) egyedüli magyar egyházi vezetőként állt ki a nagyközönség elé azzal, hogy: „Ha valakinek a faji, a nemzeti, a vallási önmeghatározása szabad, akkor a szexuális orientációjára vonatkozó önmeghatározása is az. Ha a hit Isten ajándéka, a nemi identitás és a szexuális orientáció is Isten ajándéka", az embernek szabadnak kell lennie szexuális orientációjának megélésében, kinyilvánításában és megmutatásában is, beleértve a párválasztást, a családalapítást és a házasságot. A magyarlakta megyék a részvétel tekintetében utolsók lettek. Legkevesebben Kovászna megyében voksoltak, 8,5 százalék, Hargita megyében pedig 11,12 százalék. És ez nemcsak az RMDSZ és a magyar egyházak irányába, hanem Budapest felé is üzenet értékű. Az Orbán-kormány általában minden határon túli szavazás esetében állást foglal, most  visszafogottabb volt. Az nem volt kérdés, hogy mind az RMDSZ, mint az erdélyi egyházak a budapesti „nemzeti kormánynak” akart tetszeni, amikor besorolt az ortodox fundamentalisták mögé, de egyedül Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár buzdított szavazásra Erdélyben. Nagyváradon, egy a helyi püspökökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Soltész úgy érvelt, Európa-szerte az egyik legnagyobb kihívás a demográfia, amire Brüsszel és több ország is a migrációt látta megfelelő megoldásnak, ám egyre többen ismerik fel, hogy ez tévút, ezért szembefordulnak ezzel, és belátják, hogy a megoldást a család, a családok megerősítése jelenti. A magyar állam képviselője gratulált a referendumot kezdeményező Koalíció a Családért csoportnak, hangsúlyozva, hogy „a közös cél összehozta az egyházakat” és a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea szavait idézve állította, ha azért vallási fanatikusnak minősül, mert hagyománytisztelő ember, keresztény, aki szerint a családot egy férfi és egy nő alkotja, akkor vállalja a vallási fanatikus jelzőt is. Az államtitkár rámutatott, vannak feszültségek Románia és Magyarország között, de vannak olyan kérdések, amelyeket meg tudtak oldani az elmúlt évek, elmúlt hónapok során. És valóban, egyre látványosabban közeledik a bukaresti baloldali és budapesti jobboldali kormány, Bukarest szorgalmasan másolja a budapesti unortodox, illiberális receptet mind a sorosozás, mind a migráció, mind a család kérdésében. Talán az is megelőlegezhető, hogy az érvénytelen, de az igenek többségével zárult homofób népszavazás eredményét ugyanúgy győzelmi zászlóra tűzi, mint tette azt a Fidesz kormányzat a 2004-es kettős állampolgársági és a 2016-os migrációról szóló magyar referendummal.  A Koalíció a családért pedig máris jelezte, folyatja a harcot a „genderideológia” elleni harcot.

Melegjogok az Európai Unióban

Az Európai Unió 28 tagállama közül 14 engedélyezi a melegházasságot. Azonos neműek házasságát engedélyezi Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Nagy-Britannia, Szlovénia. Ausztriában 2019. január elsejétől lép hatályba Azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát engedélyezi Ausztria, Belgium, Horvátország, Ciprus, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Magyarország , Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Szlovénia, Nagy-Britannia. Alkotmány zárja ki azonos neműek házasságát Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia  

Minket nem kérdeztek

Az Országgyűlés 2009. április 20-án fogadta el a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2009. évi XXIX. törvényt. Az Alaptörvény és a Polgári Törvénykönyv viszont egyaránt rögzíti, hogy házasságot csak egy nő és egy férfi köthet. Magyarországon az Orbán-kormány referendum nélkül módosította ilyen irányba az alkotmányt, arra hivatkozva, hogy a 2010-es kétharmados győzelem egyben referendum is volt, felhatalmazás az alkotmánymódosításra. Az „alaptörvény” szerint „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját”. Vagyis a magyar család fogalmából kimaradnak a regisztrált élettársi kapcsolatok, az élettársi kapcsolatok (az együttélések), az egyszülős családok, az élettársi viszonyban élő mozaikcsaládok, az egyneműek és gyermekeik által alkotott családok. Azaz a mai magyar családok nagyobb része.  

2018.10.09 14:38