Ahol kipótolják a hivatalnokok cafetériáját

Publikálás dátuma
2018.08.08 20:30

Fotó: Németh András Péter
Saját költségvetéséből vállalja a XV. kerületi önkormányzat a juttatás magasabb adóterheit, hogy az alkalmazottak nettó jövedelme jövőre se csökkenjen.
A polgármester-választásra készülő fővárosi kerület 570 önkormányzati dolgozója jól jár a politikai vetélkedéssel, hiszen az országban az elsők között értesülhettek róla: ők 2019-ben is változatlan feltételekkel kapják tovább a béren kívüli juttatást, mert munkáltatójuk, a palotai önkormányzat saját zsebből megfizeti a megemelt adót. A hírt az alpolgármester jelentette be, aki a szeptemberi időközi választáson a baloldal által támogatott polgármesterjelöltként indul. Németh Angéla elmondta, idén 113 millió forint értékben biztosítanak cafetériát a dolgozóknak és 40-50 millió forintot kell költeniük arra, hogy megőrizzék a juttatások nettó értékét. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) elnöke a tájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta: a béren kívüli juttatások ügyében folyamatosan keresik a kapcsolatokat a munkaadókkal, beleértve az önkormányzatokat is. Az érdekvédő szerint különösen aggályos, hogy a béren kívüli juttatások szűkítéséről nem jött létre semmilyen társadalmi párbeszéd, miközben a munkaadók és a munkavállalók képviselői is egyetértettek abban: a cafetéria rendszerének ilyen átalakítása senkinek nem szolgálja az érdekeit.
Frissítve: 2018.08.08 20:30

Nem elég a sok milliárd közpénz: újabb százmilliókkal drágul egy pesti és egy paksi stadion

Publikálás dátuma
2019.03.18 17:11

Fotó: vasasfc.hu
Pakson egy támfalra kell 2 milliárd mellé újabb 99 millió, a Vasas létesítménye pedig 175 millióval lesz drágább, 8 milliárdnál állhat meg a végösszeg.
A közbeszerzési értesítő szerint a Market Zrt. és a KÉSZ által épített budapesti Illovszky stadion 175 millió forint közpénzzel drágul, a Pharos '95 által kivitelezett paksi stadion pedig 99 millióval, szúrta ki a hvg.hu.
5,851 milliárdos tétel nőtt 6,026 milliárd forintra a Vasas Illovszky stadionjának esetében. Ez persze nem a teljes beruházás ára; azt eddig 8,1 milliárd forintra becsülték. A tervek szerint egyúttal múzeumként és szórakoztató központként is működő komplexum nyárra lesz kész.
A Paks stadionjának esetében - amin a felcsúti Pancho Arénát is füvesítő Pharos dolgozik - 1,997 milliárdról ugrott a költség 2,096 milliárdra. A 99 millió forint egy támfalra kell.

Megszűnhet a Magyar Krónika, Bencsik Gábor levélben kér pénzt a folytatásra

Publikálás dátuma
2019.03.18 16:30

Fotó: MTI/ Máthé Zoltán
A lap 2014-ben fideszes pénzből indult, két éve még közpénzek tízmillióit kapta az államtól, de a tavaly létrehozott kormánypárti médiaóriásból már kimaradt.
Bizonytalan a Magyar Krónika sorsa, írja az Index.hu egy februári levél nyomán, amit Bencsik Gábor főszerkesztő aláírásával küldtek ki a lap előfizetőinek. A levélben az áll, "kétségessé vált a Magyar Krónika hosszú távú finanszírozása", ezért csak 2019. áprilisig tudnak garanciát vállalni a megjelenésre. A fideszes kulturális havilap jövő havi száma még meg fog jelenni, de a levélben Bencsik arra kéri az előfizetőket, hogy fizessenek be csekken a lapnak 650 forintot, amennyiben továbbra is igényt tartanak a folyóiratra.
"Még nem tettem le minden reményről, de kénytelen voltam az előfizetőknek jelezni, hogy mi az, amiért felelősséget tudok vállalni"
- nyilatkozta Bencsik az Indexnek. A főszerkesztő szerint február óta keresik a folytatás lehetőségét. Szerinte a lap azért szorul támogatásra, mert a megjelent példányok többsége díjmentesen iskolákhoz, közkönyvtárakhoz és közintézményekhez kerül.
A Magyar Krónika 2014-ben indult, létét Kerényi Imrének köszönheti a világ. Az első három lapszámot a Fidesz alapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány finanszírozta, majd három hónap után állami hirdetéseket is kaptak (Magyar Posta, Magyar Nemzeti Bank, Szerencsejáték). A Magyar Krónika 2017-ben 50 millió forintos állami támogatást kapott.
A lap kimaradt a tavaly létrehozott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványból, ami a fideszes média nagyját, közel 500 sajtóterméket fog össze. Szintén hétfőn jelentette be a KESMA, hogy áprilissal megszünteti az Echot TV-t, melyből csak néhány, a hírtévére átkerülő műsor marad.