időjárás;előrejelzés;

2018-08-09 16:38:28

Erős széllel és felhőszakadással érkezik meg a hidegfront

Pénteken még másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben a hőség miatt, de már csapadék is jöhet. Lassan csökkenni kezd a hőmérséklet.

Térségünk egyre inkább egy nyugat-európai frontrendszer előterébe kerül, sőt péntek délután az északnyugati területeket már egy hidegfront is eléri. A napsütést arrafelé ezért egyre több gomolyfelhő zavarhatja, amelyekből záporra, zivatarra is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.

 

Pénteken nagyrészt napos, gyengén fátyol-, illetve gomolyfelhős idő várható, majd kora délutántól az északnyugati, nyugati országrészben és az Északi-középhegység térségében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. A nap második felétől – elsősorban a Dunántúlon, annak is főként az északnyugati felén – alakulhat ki zápor, zivatar, felhőszakadás és jégeső kíséretében. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, majd késő délutántól északnyugaton északnyugatira fordul és megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 24 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben egy-két fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű.  

A fővárosra és Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Hét megyében (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala) felhőszakadás és heves zivatar miatt is figyelmeztetnek.

Szombaton a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több órára kisüt a nap. A Dunántúlon több helyen, keleten helyenként zápor, zivatar valószínű. Az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, olykor megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős, illetve viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 25, északkeleten, keleten 33 fok körül alakul.

Nyolc megyében (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok) hőség miatt, öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala) pedig felhőszakadás veszélye miatt figyelmeztetnek.

Vasárnap a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés, de néhol kialakulhat zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű.

A hőség miatt hat megyére (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok) adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, az érintett területeken a napi középhőmérséklet 25 fok felett valószínű.