Vác;iskolaigazgató;fideszes iskolaigazgató;

2018-08-09 20:28:21

Fideszes képviselőt erőltetnek egy váci gimnáziumra is

Csak úgy, mint a debreceni esetben, itt sem őt támogatta az iskola. Mégis kinevezik Steidl Leventét.

Talán az ütött vissza, amikor a váci Madách Imre Gimnázium nem tett eleget a felhívásnak, és nem küldött a 2015-ös állami március 15-i ünnepségre 10 diákot - írja a 444.hu. Akkor levelet is írtak az iskola tanárai, hogy „nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye”. A polgármester és a KLIK már akkor Horváth Edit korábbi igazgató torkának ugrott.

Az intézményt eddig vezető Horváth Edit - hiába támogatta a tantestület, az alkalmazottak, a szülők és a diákok - elbukott a mostani igazgatói pályázaton. Az új igazgató - akárcsak Debrecenben - egy helyi fideszes képviselő lett.

Steidl Levente soha nem tanított a Madách Imre Gimnáziumban, és 2010 óta máshol sem. Az elmúlt 8 évben volt a váci közterületfelügyelet vezetője, vezette a Városfejlesztő Kft. társasházkezelő részlegét, illetve több ház közös képviselője volt. Négy éve pedig fideszes képviselő az önkormányzatban.

A fideszes önkormányzati többség viszont csak Steidl pályázatát támogatta. A tantestület, az alkalmazottak, a szülők, a diákok és a képviselőtestület egyébként csak véleményezheti az igazgatói pályázatokat, a döntést a minisztérium hozta meg. És úgy döntöttek, hogy az új igazgató Steidl Levente lesz.

Az ülés jegyzőkönyvéből kiderül, ott ellenzéki képviselők arra is rákérdeztek, vajon Steidl részt vett-e tavaly azon a randalírozáson, amikor meg nem nevezett fideszes önkormányzati képviselők kukát borogattak, közlekedési táblát döntöttek ki és egy éjjel-nappali bolt eladójával kötözködtek. Egyenes válasz helyett a polgármester és a jegyző terelte el a szót a témáról, írja a portál.