Társadalmi afázia

Kulka János, a stroke-on nemrég átesett, újra beszélni tanuló színész, aki a betegségét jóval megelőzően nemcsak alakításaival, hanem emberségével, tisztességével is kiérdemelte a közösség megbecsülését, élőben szólalt meg az ATV-n.
(Korábban már hallható volt a Klubrádióban, most Krug Emília kivételes érzékenységgel és okosan beszélgetett vele és logopédusával.) A közösségi visszhangok pedig azt bizonyítják, hogy ez a szögesdrótos, kisebbségi, hatalmi üvöltözésben vergődő ország mennyire ki van éhezve a humanitásra és a szolidaritásra. Az emberi beszédre, amit most éppen Kulkától hallhatott.
Meglehet Kulka János nem akart többet – amit tesz, több mint méltánylandó –, mint felhívni a figyelmet sorstársaira, a beszédzavarral küszködő afáziában szenvedőkre, akiknek ellátása megoldatlan, akik többnyire magukra maradnak. Akiknek – mint neki – az intellektusa változatlan a betegségük után, de akik kommunikációs zavarokkal küzdenek. „Idegen vagyok, érted?” - mondja, kérdezi. Beszédzavarosan, afáziásként önmaga börtönébe zárva éli mindennapjait (a cellaajtó lassan nyílik), időnként üvölt, mert képtelen kimondani, amit gondol.
Értjük, érezzük, amit mond, mert naponta megtapasztaljuk, milyen a tehetetlen kín, amikor írás közben nem lelünk rá a megfelelő szóra, jelzőre. Milyen kín lehet hát az, ha az ember, ha csak átmenetileg is, teljesen megfosztatik attól, amitől ember. Hogy külsővé – mások által felfoghatóvá - tudja tenni, ami benne megfogalmazódik. Biztosak vagyunk benne, Kulka nem akarja a saját sorsát egyetemes teherként a közösség nyakába rakni. Ő ennél sokkal érzékenyebb és szemérmesebb, de ez nem ment fel bennünket attól, hogy kimondjuk: az a meggyőződésünk, hogy a magyar társadalom nagy része afáziában szenved.
Erősödött Magyarországon a társadalom polarizációja 2011 és 2016 között: a jövedelmi rétegek felső és alsó csoportjai nagyobb arányban bővülnek, mint a társadalom középső része. Ez a KSH a 2016-os “kis népszámlálásából” derül ki, aminek részeként megvizsgálták a társadalmi rétegződést is az egyének munkaerőpiaci jellemzői alapján. A munkaerőpiacról kirekesztettek száma a felére csökkent, viszont a megmaradt 230 ezer kiszakadt 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb. E folyamatok erősödéséhez hozzájárult, hogy a szociális háló megnyirbálása és a munkaerőpiaci reformok eredményeképp rengeteg új ember jelent meg a munkaerőpiacon, akiknek egy része csak az egyszerűbb munkákhoz tud hozzájutni, köztük például a közmunkához. Emellett a tankötelezettség felső korhatárának leszállítása sok fiatalt is korán a munkaerőpiacra vagy éppen inaktivitásba terelt.
Értjük, amit a száraz tények, statisztikai tények takarnak? Hogy a társadalom nagy része legfeljebb csak kiabálni, ordítani tud, mert képtelen kimondani, ami felgyülemlett benne, s nem akad, aki legalább beszélne helyette. 
Politikai logopédusra vágynak, aki úgy gyógyítja őket, mint Kulka Jánost Varga Sarolta. Pedig nem akarnak semmi mást, mint kiszabadulni saját sorsuk börtönéből a közösségi térbe. Emberként megtanulni újra beszélni.
2018.08.10 09:00
Frissítve: 2018.08.10 09:14

Megváltó kerestetik

Egy tiszta fejű és kezű budapestinek április 8. óta nem lehetnek kétségei afelől, hogy a főváros full extrás orbáni bedarálása nem maradhat el. Magam is az „éles szeműek” közé tartozom, számos segélykiáltást hallattam az említett dátum óta, természetesen érdemi és tömeges lájkolás nélkül. Abban is voltam bátor biztosnak lenni, hogy a felcsúti miniszterelnök az a fajta, aki akkor és addig üti a vasat, amikor és amíg meleg. Nyilvánvaló, hogy sokat dicsért „politikai” érzéke haláláig nem fogja cserbenhagyni. (Ne firtassuk, mihez való ez az érzék. Tény, hogy politikai érzékről pozitív értelemben szokás beszélni. Nem szoktuk Sztálint kitűnő szervezőnek jellemezni a Gulág-rendszer felépítése miatt. Pedig ügyesen csinálta. Senki jobban.) 
Orbán most jól vette észre, hogy a régóta tervezett „mackó-döntés” (bankrablás- zsargonban) esedékes és megcsinálható, mert mindenki kábult, vagy alszik. És sajnos nem „zöldmezős beruházásról” van szó. Jól elő van készítve minden. Budapest főpolgármestere rövid pórázon van tartva. Közben a fővárost a kormány kifosztotta, és hogy ne érhesse szó a (felcsúti) ház elejét, fölszámolt minden autonómia lehetőséget, amit csak tudott. Ügyesen, csaknem 90 százalékos sikerrel. A választott tisztségek kilencven százaléka fideszes markokban van, közvetlenül Felcsútra bekötve. Nem talicskázzák a (lopott) pénzt, hanem daruzzák! Mindez lehet „törvényes”, de abszolút nem alkotmányos, sőt még az ő nemzeti alaptörvényükbe is ütközik. Nem néha, kicsit, hanem állandóan, durván. 
Bennünket, budapestieket a főpolgármesternek és a Fővárosi Közgyűlésnek (meg a főügyésznek, de ezt én sem gondolom komolyan), kellene megvédeni a kormány törvényes és törvénytelen önkényétől. Bársonyos modorú, túlművelt városvezetőnk státusáról már volt szó (rövid póráz). A képviselő testület Felcsútra bekötött részéről ugyancsak megemlékeztünk. Ők a helyükön vannak, teszik a dolgukat. Sunyítanak és követik a központi szotyolázóból érkező parancsokat, és fölkapják a suskát. 
De mit tesznek az úgynevezett ellenzéki pártokat szimbolizáló testületi tagok? Hát semmit! Illetve valamit azért tesznek. A suskát ők is fölcsipegetik, és a közgyűlési napon lemeztelenítik a feneküket, hogy a pórázától néhány órára megszabadított erős jellem mogyoró pálcával alaposan ellássa a bajukat. Ezért aztán sírnak, ebből tudjuk, hogy ők az ellenzékiek.
Ezek után a dolgokban járatlan olvasó fölteszi a kérdést, mi szükség van további eszkalációra, hiszen máris mindent visznek. Igen, csakhogy április 8. figyelmeztette őket, hogy a főváros könnyedén lerázhatná magáról a nemzeti együttműködést, orbánostól, tarlósostól. Ugyanis az itt leadott szavazatok jóval több mint két harmada Orbán elleni volt. Ők észrevették, és cselekszenek. Az amortizált és hiteltelenített úgynevezett ellenzék semmit sem vett észre. Sebeit nyalogatja, vagy kiporolt fenekét fájlalja. Kinek mije van. A pestiek persze látnak mindent, vagy százezren mentek ki tüntetni, de nem akadt senki a szónokok között, aki tudta volna, miért vagyunk ott. Éljen a haza, menjetek haza! Így történt.
És így folytatódik?  
2018.08.15 08:19

Médiamucsaizmus

A nemzetközi rádiózás nagyon régi, már 1923-tól működtek külföldi adók: London, Berlin, Moszkva már azokban az időkben márka volt. A világháborús megszállásokat mindig kísérték vevőkészülék elkobzások, beszolgáltatások. A hírmonopólium már akkor része volt a hadviselésnek. De a hidegháború kezdetétől vált mindez világpolitikává. A szovjet ellenőrzésű térségben igazán csak a rádióval lehetett külföldről alternatív hírforrásokat életben tartani. Az amerikaiak Münchenből működtetett Szabad Európája/Szabadság Rádiója valóban tevőleges részese volt a nyugati győzelemnek 1989-ben és utána. Az, ami belőle megmaradt, 1995 óta Prágából sugároz, és ad munkát poszt-szovjet, balkáni, sőt újabban különböző közel-keleti disszidenseknek. A legendás archívumot Soros megvásárolta és Budapestre hozta. 
Értem a legújabb szóbeszédet a magyar Szabad Európa felélesztéséről, még ha gyorsan cáfolták is a hírt. Minden eszköz jól jönne, hogy bizonyítsuk, Magyarország biztosan nem demokrácia. Hogy átléptünk valamilyen piros vonalat. Ha az amerikaiak ismét megnyitnák Prágában a magyar szerkesztőséget, ezt végre ők is tanúsítanák. De a dologgal két probléma is van: az első médiapolitikai. A másik rádiótechnikai.
Lényegében a 90-es évek óta folynak az utóvédharcok a Szabad Európa rádió körül. Modernizálták, ahol lehetett, de a pénz folyamatosan fogy, a müncheni aranykorhoz képest harminc év óta folyamatosan adnak fel pozíciókat. Először túl drága volt Németország, azután feladták a közép-európai adásokat, végül már a 24 órás adásokat sem tartják fenn a legtöbb poszt-szovjet nyelven. Egy ideig még béreltek ugyanitt középhullámú sávokat, azután ezt megnehezítették a helyi rendszerek, így már majdnem mindenütt meg is szűntek. Tudtommal most teljes frekvenciákat sehol sem bérelnek. Nyitottak viszont szerkesztőséget perzsául és az afgán közönségnek. Igaz, azt senki sem tudja, ezeket ott ki hallgatja. 
Akkor most itt akarnák valakik erősíteni a Szabad Európát? S amikor a NATO arra akarja rávenni a tagállamokat, hogy költsenek többet a közös védelemre, akkor párhuzamosan, hogy a kormányoknak megjöjjön ehhez az étvágya, még működtetnének nekik egy alternatív fellázító rádióállomást is? Ugye, ezt nem vehetjük komolyan. De a költségvetés és a politikai korlátok egyébként is keverednek. Mindez így együtt eredményezi, hogy  legalább másfél évtizede nincs sehol sem Szabad Európa közép-európai nyelveken. Drága és sérti a helyi eliteket. Akkor meg minek? 
A nemzetközi híranyag költségei egyébként nem túl magasak. Az alapcsomag nemzetközi, azt fordítják és szűrik valamennyire – többnyire angolból. De hát a magyaroknak vagy a lengyeleknek ilyen nemzetközi hírből úgyis van elég. Én most is figyelek néhány szabad-európás regionális programot. Ami érdekes bennük, azok a helyi hírek, ráadásul a nemzeti értelmiség ízlését követő kiszerelésben. Ezeket viszont babra munka összeszedni, és ez a legdrágább része az előmunkának is. Ezért az amerikai bejelentés román és bolgár programok felélesztéséről aligha komoly. Ellentmond a SZE jelenlegi logikájának, általában a technikai trendeknek, ráadásul a bolgár és román szabad sajtóról nemzetközi viták sem voltak.
Egy magyar Szabad Európa ilyen körülmények között tartalmában nem sokban térne el - mondjuk - a Klubrádiótól. Amelynek jól bejáratott, stabil pesti közönsége van. Ezt nem nagyon lehet bővíteni, mert a napi politikai rádió iránti érdeklődés - nem választási szezonban - korlátozott. Vidéken még lehetne terjeszkedni, de az esetleges Szabad Európa ott éppúgy nem kapna frekvenciákat, mint a mai magyar progresszívek. Persze létezik internetes rádió, vannak letölthető műsorok, ezer más. Új tömegeket ezeknek a nemzetközi rádióknak ilyesmi azonban nem hoz.
A negyven évvel ezelőtti külföldi adások emlékének újrafényesítéséhez rendszerint ma a vevőkészülékek is hiányoznak. Vagyis a hagyományos rövidhullámot a háztartások elsöprő többségében ma nincs min hallgatni. Sokat szenved ettől a Szabad Európa még ott is, ahová még ad(na). Egész napos külföldi hírtévéből ismerek több arabot, perzsát, kínait, oroszt. Kisebb nyelveken egyet sem. De ha nincs válság, háború, hírvákuum, a közönség órákon át ilyen műsorokat biztosan nem néz.
Ifjúkorunk rádiós izgalmi emlékeit nyilvánvalóan ma nem tarthatjuk életben. Egyébként is, nincs annál lehangolóbb, mint találkozni néhány évtizedes szünet után valamely régi táncpartnerünkkel az egykori Duna-parti Ifjúsági Parkból. Beleélni magunkat az ilyen emlékekbe többnyire szánalmas. De hasonló töredékekből politikai álmokat mángorolni kifejezetten mucsaiság.
Legalább másfél évtizede nincs sehol sem Szabad Európa közép-európai nyelveken. Drága és sérti a helyi eliteket. Akkor meg minek?
2018.08.15 08:18