Társadalmi afázia

Kulka János, a stroke-on nemrég átesett, újra beszélni tanuló színész, aki a betegségét jóval megelőzően nemcsak alakításaival, hanem emberségével, tisztességével is kiérdemelte a közösség megbecsülését, élőben szólalt meg az ATV-n.

(Korábban már hallható volt a Klubrádióban, most Krug Emília kivételes érzékenységgel és okosan beszélgetett vele és logopédusával.) A közösségi visszhangok pedig azt bizonyítják, hogy ez a szögesdrótos, kisebbségi, hatalmi üvöltözésben vergődő ország mennyire ki van éhezve a humanitásra és a szolidaritásra. Az emberi beszédre, amit most éppen Kulkától hallhatott.

Meglehet Kulka János nem akart többet – amit tesz, több mint méltánylandó –, mint felhívni a figyelmet sorstársaira, a beszédzavarral küszködő afáziában szenvedőkre, akiknek ellátása megoldatlan, akik többnyire magukra maradnak. Akiknek – mint neki – az intellektusa változatlan a betegségük után, de akik kommunikációs zavarokkal küzdenek. „Idegen vagyok, érted?” - mondja, kérdezi. Beszédzavarosan, afáziásként önmaga börtönébe zárva éli mindennapjait (a cellaajtó lassan nyílik), időnként üvölt, mert képtelen kimondani, amit gondol.

Értjük, érezzük, amit mond, mert naponta megtapasztaljuk, milyen a tehetetlen kín, amikor írás közben nem lelünk rá a megfelelő szóra, jelzőre. Milyen kín lehet hát az, ha az ember, ha csak átmenetileg is, teljesen megfosztatik attól, amitől ember. Hogy külsővé – mások által felfoghatóvá - tudja tenni, ami benne megfogalmazódik.

Biztosak vagyunk benne, Kulka nem akarja a saját sorsát egyetemes teherként a közösség nyakába rakni. Ő ennél sokkal érzékenyebb és szemérmesebb, de ez nem ment fel bennünket attól, hogy kimondjuk: az a meggyőződésünk, hogy a magyar társadalom nagy része afáziában szenved.

Erősödött Magyarországon a társadalom polarizációja 2011 és 2016 között: a jövedelmi rétegek felső és alsó csoportjai nagyobb arányban bővülnek, mint a társadalom középső része. Ez a KSH a 2016-os “kis népszámlálásából” derül ki, aminek részeként megvizsgálták a társadalmi rétegződést is az egyének munkaerőpiaci jellemzői alapján. A munkaerőpiacról kirekesztettek száma a felére csökkent, viszont a megmaradt 230 ezer kiszakadt 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb. E folyamatok erősödéséhez hozzájárult, hogy a szociális háló megnyirbálása és a munkaerőpiaci reformok eredményeképp rengeteg új ember jelent meg a munkaerőpiacon, akiknek egy része csak az egyszerűbb munkákhoz tud hozzájutni, köztük például a közmunkához. Emellett a tankötelezettség felső korhatárának leszállítása sok fiatalt is korán a munkaerőpiacra vagy éppen inaktivitásba terelt.

Értjük, amit a száraz tények, statisztikai tények takarnak? Hogy a társadalom nagy része legfeljebb csak kiabálni, ordítani tud, mert képtelen kimondani, ami felgyülemlett benne, s nem akad, aki legalább beszélne helyette.

Politikai logopédusra vágynak, aki úgy gyógyítja őket, mint Kulka Jánost Varga Sarolta. Pedig nem akarnak semmi mást, mint kiszabadulni saját sorsuk börtönéből a közösségi térbe. Emberként megtanulni újra beszélni.