Sátor határok nélkül - A változás szele a Szigeten

Publikálás dátuma
2018.08.13 14:00

Fotó: Draskovics Ádám
A Sátor határok nélkül különös kulturális, társadalmi látleletet ad, csak tőlünk függ, mire vagyunk éppen nyitottak.
Egyenlő oktatást mindenkinek; elfogadó, toleráns, együttérző társadalmat; olyan világot, ahol az emberek hallgatnak egymásra, jobb politikai rendszert Magyarországnak; szólásszabadságot – ehhez hasonló üzenetek záporoznak a Sziget Fesztivál egyik kívánságfalán, a Sátor határok nélkül oldalára kifüggesztve. A molinó könnyen beleillik az idei rendezvény tematikájába, ugyanis a hívószó a Love Revolution, a “Szeretet forradalma”. Ennek jegyében talán a korábbi éveknél is nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi összefogás és a szemléletformálásra irányuló projektek. A békére való törekvés, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, a különbségek helyett a hasonlóságok hangsúlyozása, a befogadás és az elfogadás, mind-mind egyaránt jelentősek. A Sátor határok nélkül egyike azon projekteknek, amelyek már az elmúlt években is e célok elérésére törekedtek. A budapesti Néprajzi Múzeum és a párizsi Musée national de l’histoire de l’immigration (Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum) három éve közösen foglalja el a területet, amelyben idén vendégül látnak más szervezeteket is, a Causa Creations számítógépes játékokat készítő stúdiót, Terre des hommes gyermekjogi szervezetet, és az UNICEF Magyarországot. Továbbá a #Living2gether nevű, bevándorlással foglalkozó kampányhoz kapcsolódó beszélgetések is itt kapnak helyet a gombócfőzés, vagy a mézeskalácsszív-készítés mellett. A sátor egy lakóház mintájára konyhából, hálószobából, öltözködőből áll, s e tematika mentén az érdeklődők magyarországi viseleteket próbálhatnak, vagy a regionális szokásokkal ismerkedhetnek. Mindezt különféle néphagyományokat, a migrációhoz, kivándorláshoz kapcsolódó történeteket, gyerekjogi adatokat bemutató tájékoztatók keretezik. E kavalkádból úgy tűnhet, a szervezők túl sokra vállalkoztak, ennyi mindent nem képes befogadni a néző egyetlen nap, vagy a fesztivál méreteit és kínálatát tekintve, fél-egy óra alatt. A cél azonban nem is ez, sokkal inkább, hogy bepillantást nyerjünk más kultúrákba, belekóstoljunk eltérő ízvilágokba, közelebbről tapasztaljunk meg idegen élethelyzeteket.
Az egymásra való odafigyelés első lépése pedig talán a mély, őszinte beszélgetésekben, a határokon, nyelveken átívelő kommunikációban rejlik. A sátor falára kifüggesztett, már említett „Arról álmodom…” molinó mellett helyet kapott egy világtérkép is, amelyen az emberek megjelölhetik mekkora távolság választja el őket a szeretteiktől. A rövidebb-hosszabb színes vonalakat rajzolókkal beszélgetvén kiderült, bár ők is fontosnak tartják a közös erőfeszítéseket, mégis van, aki a politikai rugalmatlanságban látja a fő problémát. Egy német fiatal szerint lassú és nehézkes az a rendszer, amellyel országa, és Európa befogadja a menekülteket. Úgy véli, minden ország közt egyenlő mértékben kellene elosztani az embereket. Egy fiatal lány azt is hangsúlyozta, hogy a szabadság mindenkit megillet, jogunk van ahhoz, hogy eldönthessük, hol szeretnénk élni. Ír fiatalok is hasonlóan vélekedtek, ugyanakkor kiemelték a jelenlegi menekültválsággal kapcsolatban, hogy érthető az is, hogy sok országban, például a németeknél, nehéz helyzet alakult ki a menekültek magas száma miatt. A térkép előtt álldogáló, Etiópától Spanyolországig piros vonalt rajzoló spanyol édesanyához, és örökbefogadott etióp kislányához lépvén is sajátos véleményekkel találkoztam. A középkorú nő elmesélte, bár ő spanyol születésű, kislányát gyakran érik negatív tapasztalatok az iskolában, egyes szülők például nem szívesen engedik át játszani hozzájuk a gyerekeiket. Szerinte a különféle Spanyolországban élő közösségek épp úgy megosztottak, mintha nem is egymás mellett, hanem egymás ellen kellene leélniük az életüket. Ő is úgy hiszi, hogy minden az oktatásban gyökerezik, ha ott egyenlő esélyekkel indulnának az emberek, minden probléma megoldható lenne.- Nem a politikusoktól kell várni a segítséget, nekünk kell segíteni egymást - mondta. Bár úgy látja, a változás épp csak elkezdődött, minden embernek apró lépéseket kellene tennie. A kislánya mindig szorongva kérdezi tőle, miért áll meg minden utcán fekvő embernél – mesélte nevetve, hozzátéve, szerinte ez is egyféle megoldás. - Két jó szó, egy kérdés arról, hogy hogy van az illető, vagy egy könnyed beszélgetés – senkinek sem árt, de az utcán lévő is embernek érzi magát tőle - említette. Beszélgetésünkbe néha számomra idegen szavak is keveredtek, hol franciául, hol spanyolul szólalt meg, egy-egy gesztusa közben hozzámért, miközben fél szemmel a kislányát figyelte, aki közben elszaladt gombócot készíteni. Így is tökéletesen megértettük egymást, s egy pillanatra talán mindketten hittünk abban, hogy nincs is olyan messze az a változás.
Frissítve: 2018.08.13 14:00

Meghalt Scott Walker

Publikálás dátuma
2019.03.25 15:49

Fotó: Shutterstock
Az énekes, gitáros 76 évesen hunyt el, halálhírét kiadója jelentette be hétfőn.
Elhunyt Scott Walker. Az énekes, gitáros, a rocktörténet egyik ikonja, aki a legnagyobb sikereit a hatvanas években érte el a Walker Brothersszel, 76 évesen halt meg. A BBC felidézi, hogy Scott Walker 1943-ban Noel Scott Engel néven született az Egyesült Államokban, Ohio államban. Pályáját színészként kezdte, majd miután találkozott Jahn Maus-zal és Gary Leedsszel, megalakították a Walker Brotherst. A zenekar az USA-ban nem járt szerencsével, de miután áttették székhelyüket Angliába, hatalmas sikereket arattak. Make It Easy On Yourself és The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című daluk egyaránt vezette a slágerlistákat, koncertjeiken hasonló extázist váltottak ki rajongóikból, mint a Beatles. 
„Az első néhány album fantasztikus volt, de ami történt, teljesen lefárasztja az embert. Nagyon primitív körülmények között zajlott a turnézás abban az időben, rengeteget kellett dolgozni és még egy jót enni sem lehetett közben“
– mondta Walker 2006-ban a BBC's Culture Show című műsorban.
Sikerei csúcsán, 1967-ben Wight szigetére vonult egy időre, hogy gregorián éneket tanuljon. Kiábrándult a zeneiparból, de aztán barátnője megismertette Jacques Brel zenéjével: a francia előadó szenvedélyes dalai komoly hatással voltak szólókarrierje indulására. A hatvanas évek második felében készített első négy szólólemeze (Scott, Scott 2, Scott 3, Scott 4) friss popzene volt sötét egzisztencializmussal, szövegeiben a társadalom margóján szereplő figurákkal, a prostituáltakkal, a transzvesztitákkal, az öngyilkos gondolatokkal kacérkodókkal.
A hetvenes évek közepén egy időre, de sikerek nélkül újra összeállt a Walker Brothers, majd 1984-ben egy nagyon kísérletező szólómunka (Climate of Hunter) következett, szintén kudarccal. Ezután csaknem egy évtizedre visszavonult a nyilvánosság elől, 1995-ös lemeze, a Tilt azonban újabb kreatív időszak kezdetét jelentette. Producerként dolgozott együtt a Pulppal, legutóbb Natalie Portman tavalyi filmje, a Vox Lux zenéjét szerezte. Halálhíre kapcsán – amelyet kiadója, a 4AD jelentett be hétfőn – Thom Yorke, a Radiohead frontembere úgy fogalmazott:
„Walker nagy hatással volt a Radioheadre és rám, megmutatta, hogy tudom használni a hangom és a szavaimat.”
Komoly hatásnak nevezte pályáján Scott Walker munkáit Brian Eno is, aki szerint Walker „oda helyezte a zenét, ahol az korábban soha nem volt". Mások mellett Richard Hawley, Midge Ure (Ultravox) és Marc Almond is méltatta az elhunyt énekest.
Szerző

Dermesztő szembesülés - Pass Andrea előadása a Trafóban

Publikálás dátuma
2019.03.25 12:30
A jelenetekben a valóság mellett a képzelet is főszerepet játszik
Fotó: HORESNYI MÁTÉ
Lehet-e a halálról hitelesen, de mégis költői módon beszélni színpadon, erre válasz Pass Andrea Eltűnő ingerek című előadása, amelytől egy darabig biztos, hogy nem szabadul a néző.
Adott egy középkorú férfi, történetesen újságíró. Még színházi kritikákat is ír. Van családja, felesége, kamasz lánya. A feszültséget sokszor hazaviszi. Otthon is küzd azzal, hogy a lánya nő, előbb-utóbb majd el kell engedni. A feleség azonban mindenben segít, ha kell old, de leginkább a figyelmével van jelen, ami csak később derül ki, hogy mekkora kincs. Ebben a helyzetben egyszer csak a férfi rosszul lesz és innen nincs megállás. Kórház, aztán kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az idő pedig kegyetlenül fogy. Pass Andrea sorban készíti előadásait, a hamarosan induló debreceni kortársdráma fesztiválon (DESZKA) is láthatóak lesznek a munkái. Az előbbi történetet feldolgozó produkció az Eltűnő ingerek a Trafóban különösen személyes. Az alapanyaga édesapja húsz évvel ezelőtti halála. Zavarba ejtő téma, mondhatni tabu. Miként is lehet szembesülni a halállal? El lehet-e fogadni? A szerző rendezőként is markáns eszközöket alkalmaz. Az előadás egyszerre naturalista, pőrén fogalmazó és ugyanakkor elemelt, színházilag összetett és sokszínű. Nem csak a sztorit meséli el, hanem ennél sokkal többre vállalkozik. A lelki folyamatokra kíváncsi igazán, mi is játszódik le ilyen esetben a beteg és a hozzátartozók, a környezet fejében. Hogyan néznek egymás szemébe amíg lehet, amikor mindenki tudja már, hogy az idő véges. Ez talán a legelfogadhatatlanabb, hogy az együttlét nem tart örökké. Persze ezt tudjuk mindannyian, de amikor a sors egyszer csak kíméletlenül az arcunkba vágja, akkor van a baj. A feleséget játszó Pető Kata személetesen el is játssza, hogy valósággal megdermed. Hajdu Szabolcs, akit elsősorban rendezőként ismerhetünk, az apa szerepében telitalálat. Épp ezt a már említett kettősséget képes természetesen, de ugyanakkor egészen elképesztő láttató erővel érzékeltetni. Neki elhisszük a küzdelmet és azt a sajátos és egyéni utat, amíg eljut az élet végéig. A kint is és bent is vagyok öldöklő küzdelmét, az életért folytatott ösztön és az elmúlás elfogadásának szívszorító párviadalát. Mindezt nem kimódoltan teszi, hanem belülről, önmagát adva. A lányt megszemélyesítő Petrik Andrea leginkább az érzékenységet mutatja meg és azt, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre csak egy apa tud válaszolni, még ha látszólag lázadunk is ellene. Sokunknak ismerős a személyes veszteség. Hozzátartozóink elvesztése. A szakirodalomnak van rá válasza, mit kell ilyenkor tennünk. De az élet olykor távol esik a szakirodalomtól. A veszteséget mindannyiunknak meg kell szenvednie. Ebben a folyamatban segít nekünk Pass Andrea katartikus színházi száz perce. Hogy aztán az utána lévő sok száz percet jobban kibírjuk, mint eddig.    Info: Eltűnő ingerek Trafó Író, rendező: Pass Andrea Szereplők: Hajdu Szabolcs, Kárpáti Pál, Pallag Márton, Pető Kata, Petrik Andrea, Réti Adrienn. Zene: Freakin Disco

Közösségi gondolatébresztés

Az Eltűnő ingerek után a Trafó Nézőpont Gondolatgenerátora, az intézmény kortárs színház pedagógiai programja keretében rendezett beszélgetés nem indult könnyen. Több fiatal néző elmondta, hogy azért ült be, mert annyira hatása alá került a látottaknak, hogy még nem tud ki menni az utcára, ki kell beszélni magából az előadást. Szó esett később arról, hogy a művészet épp arra jó, hogy szembesítsen a tabukkal, segítsen feldolgozni a traumákat. Egy hölgy, aki nemrég veszítette el a férjét a lányával érkezett. Tudták mire jönnek és épp azt kapták, amit vártak. Sok hasonlóságot fedeztek fel a maguk tapasztalt reakciók és a darabban elmesélt viselkedési formák között. Ehhez csak annyi, ami engem illet, hogy a főhősnek a Csehov Cseresznyéskert című kritikája az egyik utolsó írása, amely nem is jelent meg. Én legutóbb szintén a Cseresznyéskertről írtam, igaz az megjelent. Ennyit a személyes érintettségről és a gondolatébresztésről. 

Frissítve: 2019.03.25 12:30