Sátor határok nélkül - A változás szele a Szigeten

A Sátor határok nélkül különös kulturális, társadalmi látleletet ad, csak tőlünk függ, mire vagyunk éppen nyitottak.

Egyenlő oktatást mindenkinek; elfogadó, toleráns, együttérző társadalmat; olyan világot, ahol az emberek hallgatnak egymásra, jobb politikai rendszert Magyarországnak; szólásszabadságot – ehhez hasonló üzenetek záporoznak a Sziget Fesztivál egyik kívánságfalán, a Sátor határok nélkül oldalára kifüggesztve. A molinó könnyen beleillik az idei rendezvény tematikájába, ugyanis a hívószó a Love Revolution, a “Szeretet forradalma”. Ennek jegyében talán a korábbi éveknél is nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi összefogás és a szemléletformálásra irányuló projektek. A békére való törekvés, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, a különbségek helyett a hasonlóságok hangsúlyozása, a befogadás és az elfogadás, mind-mind egyaránt jelentősek.

A Sátor határok nélkül egyike azon projekteknek, amelyek már az elmúlt években is e célok elérésére törekedtek. A budapesti Néprajzi Múzeum és a párizsi Musée national de l’histoire de l’immigration (Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum) három éve közösen foglalja el a területet, amelyben idén vendégül látnak más szervezeteket is, a Causa Creations számítógépes játékokat készítő stúdiót, Terre des hommes gyermekjogi szervezetet, és az UNICEF Magyarországot. Továbbá a #Living2gether nevű, bevándorlással foglalkozó kampányhoz kapcsolódó beszélgetések is itt kapnak helyet a gombócfőzés, vagy a mézeskalácsszív-készítés mellett. A sátor egy lakóház mintájára konyhából, hálószobából, öltözködőből áll, s e tematika mentén az érdeklődők magyarországi viseleteket próbálhatnak, vagy a regionális szokásokkal ismerkedhetnek. Mindezt különféle néphagyományokat, a migrációhoz, kivándorláshoz kapcsolódó történeteket, gyerekjogi adatokat bemutató tájékoztatók keretezik.

E kavalkádból úgy tűnhet, a szervezők túl sokra vállalkoztak, ennyi mindent nem képes befogadni a néző egyetlen nap, vagy a fesztivál méreteit és kínálatát tekintve, fél-egy óra alatt. A cél azonban nem is ez, sokkal inkább, hogy bepillantást nyerjünk más kultúrákba, belekóstoljunk eltérő ízvilágokba, közelebbről tapasztaljunk meg idegen élethelyzeteket.

Az egymásra való odafigyelés első lépése pedig talán a mély, őszinte beszélgetésekben, a határokon, nyelveken átívelő kommunikációban rejlik. A sátor falára kifüggesztett, már említett „Arról álmodom…” molinó mellett helyet kapott egy világtérkép is, amelyen az emberek megjelölhetik mekkora távolság választja el őket a szeretteiktől. A rövidebb-hosszabb színes vonalakat rajzolókkal beszélgetvén kiderült, bár ők is fontosnak tartják a közös erőfeszítéseket, mégis van, aki a politikai rugalmatlanságban látja a fő problémát. Egy német fiatal szerint lassú és nehézkes az a rendszer, amellyel országa, és Európa befogadja a menekülteket. Úgy véli, minden ország közt egyenlő mértékben kellene elosztani az embereket. Egy fiatal lány azt is hangsúlyozta, hogy a szabadság mindenkit megillet, jogunk van ahhoz, hogy eldönthessük, hol szeretnénk élni. Ír fiatalok is hasonlóan vélekedtek, ugyanakkor kiemelték a jelenlegi menekültválsággal kapcsolatban, hogy érthető az is, hogy sok országban, például a németeknél, nehéz helyzet alakult ki a menekültek magas száma miatt.

A térkép előtt álldogáló, Etiópától Spanyolországig piros vonalt rajzoló spanyol édesanyához, és örökbefogadott etióp kislányához lépvén is sajátos véleményekkel találkoztam. A középkorú nő elmesélte, bár ő spanyol születésű, kislányát gyakran érik negatív tapasztalatok az iskolában, egyes szülők például nem szívesen engedik át játszani hozzájuk a gyerekeiket. Szerinte a különféle Spanyolországban élő közösségek épp úgy megosztottak, mintha nem is egymás mellett, hanem egymás ellen kellene leélniük az életüket. Ő is úgy hiszi, hogy minden az oktatásban gyökerezik, ha ott egyenlő esélyekkel indulnának az emberek, minden probléma megoldható lenne.- Nem a politikusoktól kell várni a segítséget, nekünk kell segíteni egymást - mondta.

Bár úgy látja, a változás épp csak elkezdődött, minden embernek apró lépéseket kellene tennie. A kislánya mindig szorongva kérdezi tőle, miért áll meg minden utcán fekvő embernél – mesélte nevetve, hozzátéve, szerinte ez is egyféle megoldás. - Két jó szó, egy kérdés arról, hogy hogy van az illető, vagy egy könnyed beszélgetés – senkinek sem árt, de az utcán lévő is embernek érzi magát tőle - említette. Beszélgetésünkbe néha számomra idegen szavak is keveredtek, hol franciául, hol spanyolul szólalt meg, egy-egy gesztusa közben hozzámért, miközben fél szemmel a kislányát figyelte, aki közben elszaladt gombócot készíteni. Így is tökéletesen megértettük egymást, s egy pillanatra talán mindketten hittünk abban, hogy nincs is olyan messze az a változás.