A kávézó felrobbantásával fenyegetőzött - Felismeri? (videó)

Publikálás dátuma
2018.08.12. 12:25
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az erzsébetvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt - írja honlapján a rendőrség.   Az eddigi információk szerint az ismeretlen férfi 2018. augusztus 11-én 17 óra 42 perckor Budapesten, egy VII. kerületi kávézóban azzal fenyegetőzött, hogy a kávézó fel fog robbanni. A férfiről a biztonsági kamera felvételeket készített.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Szerző
Frissítve: 2018.08.12. 12:33

Halálra gázolt egy embert a vonat Zuglóban

Publikálás dátuma
2018.08.12. 12:12
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az utasok akár 60 perces késésekre is számíthatnak az érintett vonalon.
Halálra gázolt a vonat egy embert Zuglóban, a Korong utcánál – írja honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A fővárosi hivatásos tűzoltók biztosítják a helyszínt és segítenek az utasoknak a hamarosan érkező mentesítő vonatra történő átszállásban. A vonaton utazók közül senki nem sérült meg. A vasúti közlekedésben jelentős fennakadásokat okoz a baleset. A Mávinform közölte: a Budapest–Cegléd–Szeged és a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Záhony vonalon utazók 15-30, estenként 30-60 perccel hosszabb menetidőre számíthatnak délelőtt és kora délután, mert a Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Aranyhomok intercity egy ismeretlen személyt gázolt a Városligeti elágazásnál. A helyszínelés befejezéséig - várhatóan 13 óráig - csak egy vágányon haladhatnak a vonatok az érintett szakaszon. A torlódások enyhítése érdekében a monori elővárosi járatok nem közlekednek.
Szerző
Témák
Zugló gázolás
Frissítve: 2018.08.12. 12:13

A 70 centis Tiszába ugrott fejest egy fiatal

Publikálás dátuma
2018.08.12. 09:40
A kép illusztráció
Fotó: Népszava
Egy hajótulajdonos segített a mentőknek mihamarabb a fiúhoz jutni.
Mozgó csónakból fejest ugrott a 70 centiméteres Tiszába egy 19 éves fiatal Szolnoknál – írja a police.hu. A nyolcfős társaság szombat délután a Tisza folyón haladt egy motorcsónakkal. Az egyik utas, egy fiatal fiú hirtelen levetette pólóját és a mozgó csónakból fejest ugrott a Tiszába, a part közelében. A többiek észlelték, hogy arccal a vízben fekszik, kihúzták a szárazföldre és segítséget hívtak. A mentőszolgálat munkatársainak egy hajótulajdonos nyújtott segítséget, hogy mihamarabb a sérülthöz jussanak: közeli kikötőben felvette őket hajójába és a fiatalhoz szállította őket. Időközben a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka is a helyszínre érkezett a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársával, és segített a sérültet a hajóba emelni. A fiút a partra szállították, ahol a szolnoki Körzeti Megbízotti Alosztály vezetője is közreműködött a sérült fiú mentőgépkocsiba való beemelésében.  
Szerző
Témák
Tisza Szolnok