Az Őcsény-mém

Őcsény település neve mára teljesen elmémesedett. Egy olyan magyar településnév-mém lett, mint Érpatak, Felcsút vagy akár Tiszaeszlár. A szórakoztató-híripar a falut az eszmei-fogalmi erőtérben valahová a legnézettebb kereskedelmi csatorna A mi kis falunk című sorozat faluképe köré lokalizálta. Butasággal vegyes idegengyűlölet jellemzi ezt a képet. Valószínűleg sok őcsényinek okoz fejfájós pillanatokat, amikor egy társaságban téma lesz az őcsényi mivolta és úgy érezheti, hogy magyarázkodnia kell emiatt. 
Nagy médiavisszhangja volt a tavaly ősszel történteknek, és ha ez már el is ült, érdemesnek tartom még egyszer, egy eddig nem vizsgált összefüggésben átgondolni azt, ami történt. Az alaphelyzetet kívánom tisztázni, az Őcsény mint az idegengyűlölet és a menekültelutasítás mintaképet szeretném a keletkezéstörténete mentén visszabontani. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy amennyire lehet, tisztán lássunk egy nemrégen országos visszhangot kiváltó kistelepülési esemény megértési lehetőségeit illetően, aminek a fókuszában mégis csak egy szociálpszichológiai jelenség, az előítéletesség áll.
Röviden, ami történt: a faluban vendégházat üzemeltető vállalkozó - a Migration Aid nevű szervezet közreműködésével - néhány oltalmazott státuszú menekültet (négy darab egyhetes turnusban, hetente 6-7 főt) tervezett fogadni. A vállalkozó ennek a tervnek az egyik kereskedelmi médium révén nyilvánosságot is teremtett. A történésekkel már ekkor elválaszthatatlanul összefonódott az események médiamegjelenése. A falu alpolgármestere, a polgármester politikai ellenlábasa az országos „migráns-tematika” hullámait meglovagolva ellenoldalról állt bele a kérdésbe, a menekültek fogadása ellen hangulatot keltett. Ennek folyományaként szerveztek meg egy falugyűlést.
A falugyűlés képei és hangulata a médiatudósításokból jól ismert. Az azonban a jelentőségénél sokkal kisebb hangsúlyt kapott, hogy a falugyűlésen az ellenséges hangot megütők közül többen a helyiek számára nem is voltak ismerősek. Az alakuló eseményekben „fantáziát látó” szekszárdi jobbikos önkormányzati képviselő, aki az országgyűlési választásokon a Jobbik Tolna megye 1. számú, szekszárdi választókerületének jelöltje volt, egy kicsit „rászervezett” a falugyűlésre.
A falugyűlést követően tovább eszkalálódtak az események: a fogadós két autóját megrongálták, kerekeiket kiszúrták, őt magát és fiát megfenyegették. A polgármester - a különböző médiumok híradásaiból nem könnyen kibogozhatóan - először a lemondását lengette be, aztán a képviselőtestület lemondásának szükségszerűségét vetette fel. Tény, hogy összehívta a képviselőtestületi ülést, ahol indítványozta a képviselőtestület (ön)feloszlatását. Ezt a 7 fős testület 4:3 arányban leszavazta. Erre reakcióként mondott le még ott helyben a polgármester. Ezt szinte mindegyik médium oki összefüggésbe állította a menekültek üdültetése kapcsán keletkezett feszültséggel.
A történtek következő, a település közvetlen mindennapjaiban jelentőséggel bíró felvonása is nagy médianyilvánosságot kapott, az indulását a polgármesterválasztáson sokáig lebegtető (ekkor már ex)polgármestert december elején a falu stabil többséggel újraválasztotta.
Nem bántak ügyesen a médiaérdeklődéssel a helyiek. Miért és hogyan is tették volna? De több helyi tudósításban is megjelent, hogy sokakat bánt a faluról kialakult idegengyűlölő kép, és nem kevesen ezért a médiát hibáztatják.
A kormánykommunikáció idegengyűlölő kampánya, a megszólaló kormánypárti politikusok és a regnáló hatalom érdekkörébe tartozó médiumok - kézenfekvő módon - apropóként használták az őcsényi történéseket a propagandisztikus mondanivalójuk újbóli felmondására. Talán kevésbé egységes az ellenoldali médiakép, mégis egyetlen médiatartalmat idéznék csak meg, ami egyfajta (görbe)tükre a menekültellenesség-ellenes álláspontnak. Az Index 2017 szeptember végi videója valamiféleképpen „csúcsterméke” az ellenzéki sajtó Őcsény-mém gyártó mechanizmusának: 9 fő szólal meg a videóban, akik közül 7 karikaturisztikusan mondja vissza a kormánypropagandát, teljes tájékozatlanságról és/vagy erős előítéletességről téve tanúbizonyságot. 2 fő fogalmaz meg nem menekültellenes álláspontot. Igazi újságírói geg, hogy a keresztényi, empatikus és emberséges álláspontot a videóban egy cigány pár suksükölő férfitagja jeleníti meg. Ilyen elem az is, hogy a videó egy összefüggően beszélni sem tudó, a Miatyánkot felmondó, majd azonnal habzó szájjal migránsozni kezdő férfi megnyilatkozásával zárul.
Alapvetően mindkét oldali médiaábrázolás leegyszerűsítő. A menekültek elutasításának megjelenítésében egységesek, de míg a kormányoldali propaganda ezt empátiával kezeli és tüzeli, addig az ellenoldal leginkább nevetség tárgyává teszi és/ vagy elutasítja. (Egyaránt elszívva a teret a felvetődő igazán fontos kérdések érdemi vizsgálatától.)
Volt azonban valami, ami az események médiareprezentációjából hiányzott. A 2017. december 17-i polgármester-választás során 2042 fő szerepelt a választói névjegyzékben. Ebből a nevezetes falugyűlésen becslések szerint 80-100 fő, tehát kevesebb mint a közösség 5 százaléka jelent meg. A sajtóhírek szerint az itt megjelentek egyharmada nem volt elutasító, 5-10 fő volt a nem helyi, a Jobbik által beszervezett „hangadó”. Így a helyi nyilvánosság e fórumán az őcsényi politikai közösség maximum 3-4 százaléka foglalt állást a menekültek nyaraltatása ellen.
A decemberi polgármester-választáson a helyiek által előzetesen becsült 60 százalékos részvételi aránnyal szemben a jogosultak 50,34 százaléka szavazott. (A korábbi önkormányzati választások során 2006-ban 59,23, 2010-ben 44,43, 2014-ben 53,81 százaléknyi választó járult az urnákhoz.) Nemcsak viszonylag kevesen mentek el szavazni, hanem a megjelentek közül 2010-hez és 2014-hez képest alacsonyabb arányban is szavaztak (57,87 százalék) a régi-új polgármesterre. Fontos azonban, hogy még így is majd háromszor annyian, mint a menekültellenességet a helyi politikai színtérre beemelő polgármester-jelölt alpolgármesterre (20,82 százalék).
Itt fontos adalék, hogy tudomásom van arról: az eseményekkel nagyjából egyidőben egy ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező fekete-afrikai, tehát láthatóan kisebbségi „odavándorló” élt a párjával a faluban. Ami mindenképpen érdekes, hogy ez se pro, se kontra nem váltott ki semmilyen reflexiót, az eseményektől függetlenül és velük összefüggésben sem. Ez valahogy nem ütötte meg a médiareflexió ingerküszöbét sem. A pár - tudtommal az eseményektől szintén függetlenül - tavaly ősszel Szekszárdra költözött.
Természetesen szó sincs arról, hogy a média által felerősített helyi hangok, a menekülteket elutasítóké vagy akár a tettlegességig fajuló rongálóé ne volnának valódiak, de nagyon fontos, hogy csak e fentebbi tények, számok és arányok kontextusában azok. Ami viszont teljesen visszhangtalan maradt.
A politikai megválasztottak és a társadalmi nyilvánosság is része egy faluközösségének, de nem tudjuk, milyen más kimenetei lehetettek volna a kialakuló helyzetnek a helyi hatalmi érdekek és tényezők - az alpolgármester szervezte falugyűlés, a szekszárdi jobbikos képviselő által toborzott zajos tiltakozók, a képviselőtestületi többségét elvesztő és lemondó polgármester - nélkül. A megvalósult kimenetnek legalább ilyen fontos eleme lett az országos média, amely nemcsak kihangosította, hanem generálta, manipulálta is a kisebbségi álláspontot. Az így konstruálódó buta előítéletesség-falukép tehát egy közösségi kérdéskezelés erősen félreinterpretált képe, a cikk címével szólva: az Őcsény-mém.
Ami számunkra ebből itt és most fontos az az, hogy ami messziről egy ilyen eseményből látszik, az ténylegesen csak egy mellékszála a komplex társadalmi történéseknek. Az őcsényi történések nyilvánosságbéli megjelenése egy iskolapéldája az alacsony szintű, „rossz látási viszonyokat” eredményező, eltorzított magyar társadalmi nyilvánosságnak, ami miatt nem kezelhető a helyén még a szociálpszichológiailag – első pillantásra – relevánsnak tűnő helyi lakossági előítéletesség sem. Remélem, most egy kicsit tisztul a kép.
A helyi nyilvánosság elhíresült fórumán az őcsényi politikai közösség maximum 3-4 százaléka foglalt állást a menekültek nyaraltatása ellen
2018.08.13 08:22

Felhőben

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben. Már azt üzente lapunkon keresztül a Kincstár, hogy nem is kap büntetést minden önkormányzat, amelyik nem tudta feltölteni határidőre a zárszámadását a híres-hírhedt ASP rendszerbe, pedig eddig nem volt kegyelem a mulasztóknak. 
Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.
Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót. 
Minden polgármester agyában kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2016 februári, „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, szerző nélküli háttértanulmány, amely a kétezer fő alatti kistelepülések hivatalait egyszerűen meg akarta szüntetni. Az ASP rendszer körüli mostani botrány és minden késlekedés alapot is szolgáltathat a döntéshozóknak a lépéshez. S akkor megnyugodva hátradőlhet a Főfőfő Hivatalnok: a csórók nem mehetnek majd panaszra sehová.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:23

Hűlt testvériség

Nincs kényelmesebb megoldás, mint közhellyel kezdeni egy írást – a start ugyan lapos, cserébe viszont nem terheli sem az olvasó asszociációs képességeit, sem a szerző szürkeállományát. Csábító lenne azzal nyitni – lengyel témáról lévén szó – miszerint: „Lengyel, magyar, két testvér, együtt iszik, együtt harcol”. (Eredetiben: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.) Mondom, csábító lenne, de nem lehet. A közhely kimúlt. Legfeljebb protokoll-eseményeken recitálják, vagy vodka-túlnyomás esetén – elismerésképp, ha egy magyar lengyelül szólal meg, a nyelven, amelyben több mint 60 százalék a rendhagyó formulák aránya.
A korábban rongyosra citált mondás sírját Putyin (orosz elnök) ásta meg, és Orbán (magyar miniszterelnök) temette el. A pacalleveses ember a Novy Sviaton, a tar taxis úton a reptér felé, és a galambősz teremőr-néni a zsidó múzeumban elszánt arccal magyarázza, hogy az oroszokkal nem, nem, soha. Mert azok még a második világháború poklában is a legrosszabbak voltak. A felhúzott szemöldökre, illetve az „És a németek?” közbevetésre csak legyintés a válasz, meg a megfoghatatlan mondás, hogy „azok legalább úriemberek voltak”.
A megjegyzésre, hogy azért az orosz-ellenességet felülírja a két jobboldali rezsim közös érdeke, egyaránt kerekedik a pacalos és a taxis szeme (előbbi a lengyel kormánypárt, a PIS szavazója, az utóbbi a „polák Jobbik”, a KORWIN szimpatiánsa). „Jobb-ol-da-li?” – tagolja a személyfuvarozó kisiparos. „Posztkommunista! Állampárti!” – vágja oda dühösen.
„Akkor miért szekundált Orbán Viktornak március 15-én Budapesten a lengyel kormányfő?”. „Az politika, nem barátság” – mosolyognak. És kétségtelen: esti hírműsoraikban a lengyel tévék szót sem vesztegettek arra, hogy Mateusz Morawiecki Orbánnal parolázott a magyarok nemzeti ünnepén.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:24