Az Őcsény-mém

Őcsény település neve mára teljesen elmémesedett. Egy olyan magyar településnév-mém lett, mint Érpatak, Felcsút vagy akár Tiszaeszlár. A szórakoztató-híripar a falut az eszmei-fogalmi erőtérben valahová a legnézettebb kereskedelmi csatorna A mi kis falunk című sorozat faluképe köré lokalizálta. Butasággal vegyes idegengyűlölet jellemzi ezt a képet. Valószínűleg sok őcsényinek okoz fejfájós pillanatokat, amikor egy társaságban téma lesz az őcsényi mivolta és úgy érezheti, hogy magyarázkodnia kell emiatt. 
Nagy médiavisszhangja volt a tavaly ősszel történteknek, és ha ez már el is ült, érdemesnek tartom még egyszer, egy eddig nem vizsgált összefüggésben átgondolni azt, ami történt. Az alaphelyzetet kívánom tisztázni, az Őcsény mint az idegengyűlölet és a menekültelutasítás mintaképet szeretném a keletkezéstörténete mentén visszabontani. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy amennyire lehet, tisztán lássunk egy nemrégen országos visszhangot kiváltó kistelepülési esemény megértési lehetőségeit illetően, aminek a fókuszában mégis csak egy szociálpszichológiai jelenség, az előítéletesség áll.
Röviden, ami történt: a faluban vendégházat üzemeltető vállalkozó - a Migration Aid nevű szervezet közreműködésével - néhány oltalmazott státuszú menekültet (négy darab egyhetes turnusban, hetente 6-7 főt) tervezett fogadni. A vállalkozó ennek a tervnek az egyik kereskedelmi médium révén nyilvánosságot is teremtett. A történésekkel már ekkor elválaszthatatlanul összefonódott az események médiamegjelenése. A falu alpolgármestere, a polgármester politikai ellenlábasa az országos „migráns-tematika” hullámait meglovagolva ellenoldalról állt bele a kérdésbe, a menekültek fogadása ellen hangulatot keltett. Ennek folyományaként szerveztek meg egy falugyűlést.
A falugyűlés képei és hangulata a médiatudósításokból jól ismert. Az azonban a jelentőségénél sokkal kisebb hangsúlyt kapott, hogy a falugyűlésen az ellenséges hangot megütők közül többen a helyiek számára nem is voltak ismerősek. Az alakuló eseményekben „fantáziát látó” szekszárdi jobbikos önkormányzati képviselő, aki az országgyűlési választásokon a Jobbik Tolna megye 1. számú, szekszárdi választókerületének jelöltje volt, egy kicsit „rászervezett” a falugyűlésre.
A falugyűlést követően tovább eszkalálódtak az események: a fogadós két autóját megrongálták, kerekeiket kiszúrták, őt magát és fiát megfenyegették. A polgármester - a különböző médiumok híradásaiból nem könnyen kibogozhatóan - először a lemondását lengette be, aztán a képviselőtestület lemondásának szükségszerűségét vetette fel. Tény, hogy összehívta a képviselőtestületi ülést, ahol indítványozta a képviselőtestület (ön)feloszlatását. Ezt a 7 fős testület 4:3 arányban leszavazta. Erre reakcióként mondott le még ott helyben a polgármester. Ezt szinte mindegyik médium oki összefüggésbe állította a menekültek üdültetése kapcsán keletkezett feszültséggel.
A történtek következő, a település közvetlen mindennapjaiban jelentőséggel bíró felvonása is nagy médianyilvánosságot kapott, az indulását a polgármesterválasztáson sokáig lebegtető (ekkor már ex)polgármestert december elején a falu stabil többséggel újraválasztotta.
Nem bántak ügyesen a médiaérdeklődéssel a helyiek. Miért és hogyan is tették volna? De több helyi tudósításban is megjelent, hogy sokakat bánt a faluról kialakult idegengyűlölő kép, és nem kevesen ezért a médiát hibáztatják.
A kormánykommunikáció idegengyűlölő kampánya, a megszólaló kormánypárti politikusok és a regnáló hatalom érdekkörébe tartozó médiumok - kézenfekvő módon - apropóként használták az őcsényi történéseket a propagandisztikus mondanivalójuk újbóli felmondására. Talán kevésbé egységes az ellenoldali médiakép, mégis egyetlen médiatartalmat idéznék csak meg, ami egyfajta (görbe)tükre a menekültellenesség-ellenes álláspontnak. Az Index 2017 szeptember végi videója valamiféleképpen „csúcsterméke” az ellenzéki sajtó Őcsény-mém gyártó mechanizmusának: 9 fő szólal meg a videóban, akik közül 7 karikaturisztikusan mondja vissza a kormánypropagandát, teljes tájékozatlanságról és/vagy erős előítéletességről téve tanúbizonyságot. 2 fő fogalmaz meg nem menekültellenes álláspontot. Igazi újságírói geg, hogy a keresztényi, empatikus és emberséges álláspontot a videóban egy cigány pár suksükölő férfitagja jeleníti meg. Ilyen elem az is, hogy a videó egy összefüggően beszélni sem tudó, a Miatyánkot felmondó, majd azonnal habzó szájjal migránsozni kezdő férfi megnyilatkozásával zárul.
Alapvetően mindkét oldali médiaábrázolás leegyszerűsítő. A menekültek elutasításának megjelenítésében egységesek, de míg a kormányoldali propaganda ezt empátiával kezeli és tüzeli, addig az ellenoldal leginkább nevetség tárgyává teszi és/ vagy elutasítja. (Egyaránt elszívva a teret a felvetődő igazán fontos kérdések érdemi vizsgálatától.)
Volt azonban valami, ami az események médiareprezentációjából hiányzott. A 2017. december 17-i polgármester-választás során 2042 fő szerepelt a választói névjegyzékben. Ebből a nevezetes falugyűlésen becslések szerint 80-100 fő, tehát kevesebb mint a közösség 5 százaléka jelent meg. A sajtóhírek szerint az itt megjelentek egyharmada nem volt elutasító, 5-10 fő volt a nem helyi, a Jobbik által beszervezett „hangadó”. Így a helyi nyilvánosság e fórumán az őcsényi politikai közösség maximum 3-4 százaléka foglalt állást a menekültek nyaraltatása ellen.
A decemberi polgármester-választáson a helyiek által előzetesen becsült 60 százalékos részvételi aránnyal szemben a jogosultak 50,34 százaléka szavazott. (A korábbi önkormányzati választások során 2006-ban 59,23, 2010-ben 44,43, 2014-ben 53,81 százaléknyi választó járult az urnákhoz.) Nemcsak viszonylag kevesen mentek el szavazni, hanem a megjelentek közül 2010-hez és 2014-hez képest alacsonyabb arányban is szavaztak (57,87 százalék) a régi-új polgármesterre. Fontos azonban, hogy még így is majd háromszor annyian, mint a menekültellenességet a helyi politikai színtérre beemelő polgármester-jelölt alpolgármesterre (20,82 százalék).
Itt fontos adalék, hogy tudomásom van arról: az eseményekkel nagyjából egyidőben egy ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező fekete-afrikai, tehát láthatóan kisebbségi „odavándorló” élt a párjával a faluban. Ami mindenképpen érdekes, hogy ez se pro, se kontra nem váltott ki semmilyen reflexiót, az eseményektől függetlenül és velük összefüggésben sem. Ez valahogy nem ütötte meg a médiareflexió ingerküszöbét sem. A pár - tudtommal az eseményektől szintén függetlenül - tavaly ősszel Szekszárdra költözött.
Természetesen szó sincs arról, hogy a média által felerősített helyi hangok, a menekülteket elutasítóké vagy akár a tettlegességig fajuló rongálóé ne volnának valódiak, de nagyon fontos, hogy csak e fentebbi tények, számok és arányok kontextusában azok. Ami viszont teljesen visszhangtalan maradt.
A politikai megválasztottak és a társadalmi nyilvánosság is része egy faluközösségének, de nem tudjuk, milyen más kimenetei lehetettek volna a kialakuló helyzetnek a helyi hatalmi érdekek és tényezők - az alpolgármester szervezte falugyűlés, a szekszárdi jobbikos képviselő által toborzott zajos tiltakozók, a képviselőtestületi többségét elvesztő és lemondó polgármester - nélkül. A megvalósult kimenetnek legalább ilyen fontos eleme lett az országos média, amely nemcsak kihangosította, hanem generálta, manipulálta is a kisebbségi álláspontot. Az így konstruálódó buta előítéletesség-falukép tehát egy közösségi kérdéskezelés erősen félreinterpretált képe, a cikk címével szólva: az Őcsény-mém.
Ami számunkra ebből itt és most fontos az az, hogy ami messziről egy ilyen eseményből látszik, az ténylegesen csak egy mellékszála a komplex társadalmi történéseknek. Az őcsényi történések nyilvánosságbéli megjelenése egy iskolapéldája az alacsony szintű, „rossz látási viszonyokat” eredményező, eltorzított magyar társadalmi nyilvánosságnak, ami miatt nem kezelhető a helyén még a szociálpszichológiailag – első pillantásra – relevánsnak tűnő helyi lakossági előítéletesség sem. Remélem, most egy kicsit tisztul a kép.
A helyi nyilvánosság elhíresült fórumán az őcsényi politikai közösség maximum 3-4 százaléka foglalt állást a menekültek nyaraltatása ellen
2018.08.13 08:22

Útkereső szakszervezetek

Fokozott érdeklődéssel olvastam a közelmúltban Gulyás Erika írását a Népszava hasábjain a szakszervezetek állapotáról. A cikk vélemények, interjúk felhasználásával érzékletes keresztmetszetet nyújt a szakszervezeti mozgalom útkereséséről, a mindennapok nyomasztó valóságáról. A szakszervezeti struktúra a helyi, az ágazati (alágazati) és a konföderációs (országos) szintre tagozódik, utóbbi a legérzékenyebb pont. Itt zajlanak a legfontosabb, ám a legkevesebb eséllyel kecsegtető tárgyalások. Az ágazati és munkahelyi szint is sok sebből vérzik, ám itt konkrét témákkal szembesülnek a szakszervezeti tisztségviselők, az e körben felmerülő kérdésekre kézzelfogható cselekvés lehet csak a válasz. Az itteni munka alapján dönt a munkavállaló a tagsági viszonyáról. Vitatkoznék a megszólaltatott szervezetfejlesztési szakértő véleményével, miszerint a munkahelyeken kevéssé egyéni, inkább általános problémákkal találkoznak a tisztségviselők. Egyre inkább sokasodnak az egyéni problémák, ugyanis a munkahelyi információs csatornák bedugultak. A munkavállaló nem fordul gondjával a vezetőjéhez, a kommunikáció felfelé csak félszeg módon és szűrten működik. Ebbe a kommunikációs térbe lép be a szakszervezet, mint meghatározó tényező. Ugyancsak vitáznék azzal a véleménnyel, hogy általában a tagság megkérdezése nélkül zajlik a szakszervezeti munka. Nem egyszer előfordul, hogy a tagság melléáll valamilyen kezdeményezésnek, majd ágazati vagy konföderációs szinten megtorpedózzák. Örökzöld téma a szakszervezeti munkában, hogy mikor cselekedjünk, döntés előtt vagy után. Akik a döntés utáni változat mellett voksolnak, azok leginkább a szakszervezeti lépés elodázásában érdekeltek. Az írás megszólalói a jogi szabályozást, a szilárd jogi hátteret hiányolják. Szakszervezeti törvény kellene - mondják többen. Szerintem erre kevés esély van, de a szakszervezeteket partnerként kezelő, a munkavállalók jogaira jobban közelítő Munka Törvénykönyve elkelne. Persze, hiába a törvény, ha erélytelenség miatt nem tudunk érvényt szerezni a rendelkezéseknek. Ugyanakkor a „potyautas-effektus” egyre megkerülhetetlenebbé válik. Miután a bérmegállapodás és a kollektív szerződés hatálya valamennyi munkavállalóra kiterjed, ezért a nem szervezett munkavállalóknak is valami módon hozzá kellene járulniuk a szakszervezetek működéséhez. A nyilatkozók az egyén szerepét csupán a felkészültség oldaláról szemlélik, ami vitathatatlanul fontos, ám ugyanilyen fajsúlyú az ügy iránti elkötelezettsége, szakszervezeti hitvallása. Aki ilyen személyiségjegyekkel rendelkezik, kevésbé válhat a mindenkori politika vagy más érdekcsoportok játékszerévé. Érdemes megnézni a konföderációk honlapjait. Elemzői írások uralják a felületeket, ennélfogva olvasottságuk is elhanyagolható. Holott a szakszervezeti kommunikációban meghatározó funkciója lehetne az országos és az ágazati weboldalaknak. A cikkben nyilatkozók nem szólnak a szakszervezeti kommunikáció vérszegénységéről, rétegzettségének hiányáról. Ritkán találkozunk egymásra épülő helyi, ágazati és országos tartalmakkal. Hiányoznak az üzenetek, a tagságnak szóló tartalmak. Az írás említést tesz a fiataloknak a szakszervezetektől való elzárkózó, passzív viszonyulásáról. Létező probléma, színvonalas, közösségteremtő stratégiára lenne szükségünk, mert a fiatalok megszólítása nélkül nincs szakszervezeti megújhodás. Horváth László blogíró, szakszervezeti tisztségviselő      
2018.09.18 08:59

Néppárti döntetlen

A Sargentini-jelentés strasbourgi elfogadása után a hazai közvéleményben felerősödtek a találgatások, hogy vajon marad-e a Fidesz az Európai Néppártban, és ha nem, Orbán Viktornak milyen esélyei vannak arra, hogy Európa jobboldali populista erőiből új politikai mozgalmat kovácsoljon. Bár a hazai ellenzéki (vagy inkább Fidesz-ellenes) közbeszédben egyesek már szinte tényként kezelik a Néppárt „orbántalanítását”, és az áprilisi prognózisokhoz hasonló európai léptékű választási és esélyességi matematikába kezdtek, a kormányfő Strasbourgból hazatérve a Fidesz velencei frakcióülésén maga erősítette meg, hogy pártja jövőjét továbbra is az EP legnagyobb, kereszténydemokrata frakciójában képzeli el. 2019 májusában választásokat tartanak az Európai Unióban. Ebből a szempontból a Sargentini-jelentés kétharmados elfogadásával az Európai Néppárt még pont időben üzenhette meg Orbán Viktornak, hogy továbbra is az integráció mélyítésében, és a mérsékelt kereszténydemokrata értékek dominanciájában érdekelt, mintsem abban, hogy politikáját a rövid távú (vagyis kétes) népszerűségnövekedéssel járó migrációs kérdés, valamint a – főleg a Brexit után – egyre népszerűtlenebb populista és dezintegrációs törekvések mentén keretezze. Sebastian Kurz osztrák kancellárnak a hazai kormányközeli sajtóban is „pálfordulásként” interpretált véleményét is ezzel összefüggésben kell értelmeznünk. Az Európai Néppárt természetes módon törekszik arra, hogy a jövő májusi választások után is az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakcióját adja, vagyis továbbra is Európa vezető politikai ereje maradjon. Ehhez pedig nem elég csupán egységet mutatnia, de törekednie is kell annak megőrzésére. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a Néppárt politikusai, és Európa konzervatív vezetői más politikai jövőképet képzelnek el maguknak, mint a sok országban csökkenő népszerűségű EU-szkeptikusok, és a választásokig hátralévő bő fél évben sem az Európai Néppárt radikalizálódását, sem a frakció politikai egységének megbomlását nem fogják hagyni. Márpedig Orbánék távozása az Európai Néppártból könnyen ez utóbbihoz vezetne, és mindez igaz akkor is, ha a fentiek miatt az európai jobboldali populisták pozíciói valószínűsíthetően nem fognak jelentősen erősödni 2019 májusa után sem (erről és a pártcsaládok közötti jövőbeni erőviszonyairől lásd Bartha Dániel és Boros Tamás alapos elemzését, mely a múlt héten az Indexen jelent meg). Arról már nem is beszélve, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, a CSU-ból érkező Manfred Webernek elég konkrét és ambíciózus tervei vannak: az Európai Bizottság elnöki székére pályázik. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha egy viszonylag egységes és stabil többséget biztosító frakciót tudhat maga mögött, tehát elemi érdeke az, hogy Orbánt (és esetleges követőit) a táboron belül tartsa. Ugyanakkor a várakozások szerint a jobbközépnek a balközéppel sem lesz többsége a májusi választások után felálló Európai Parlamentben, így további koalíciós társ bevonására lehet szükségük, és ezen a ponton az orbáni néppárti tagságból fakadhatnak politikai kihívások. Mindezek mellett persze azt se felejtsük el, hogy Magyarország még mindig Németország egyik legfontosabb gazdasági szövetségese, és ezt ugyanolyan jól tudják a CDU-ban és a CSU-ban is, mint a Fideszben. Valószínűsíthető, hogy ez a fajta partnerség is megszenvedné azt, ha a magyar kormány képviselői nem az Európai Néppártban, hanem valamely ma még csak formálódó EU-szkeptikus- és ellenes populista tömörülésben politizálnának tovább. Viszont a német gazdaság ezzel területeket és kedvezményeket veszthetne, ami szintén egy esetleges kizárás ellen hat, bár a német tőkét, mint az elmúlt években láttuk, eddig sem különösebben foglalkoztatták a Freedom House jelentései. És ha Orbán lesz az, aki a táboron kívül keres magának helyet? Elvben megtehetné, de a fentiek miatt jelenleg ennek is kicsi az esélye. Az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő 27 tagú Európai Tanácsban ugyanis a jövőben is fölényben lesznek az Európai Néppárt tagjai. Ha a magyar miniszterelnök valóban Európa erős embereként szeretné magát pozicionálni, akkor elemi érdeke, hogy ezt az EP legnagyobb frakciójában tegye ahelyett, hogy a bizonytalan státuszú és népszerűségű radikálisokat próbálná meg egyfajta egységfrontba szervezni. Arról már nem is beszélve, hogy a már sokszor hivatkozott 2019. májusi választás itt is meghatározó tényező: valamivel több mint fél év múlva eldől, hogy Európa polgárai hogyan „korrigálnák” az Európai Unió irányát. Addig pedig politikailag vajmi kevés dolog indokolhatna egy Orbán kezdeményezte szakítást – továbbá a fent említett elemzők prognózisa szerint eleve nem várható jelentős átrendeződés 2019 májusát követően sem. Vagyis Orbánnak jelenleg legalább akkora szüksége van saját ambícióinak beteljesítésében az Európai Néppártra, mint annak őrá. Ezen a pályán az ellenfeleknek most és egyelőre a döntetlen is elég. Barkóczi Balázs az IDEA Intézet politológusa
2018.09.18 08:58