török;

Emelni kellene az alapkamatot Törökországban

A piac nem hisz a török kormány intézkedéseiben. Már török szereplők is úgy látják, hpgy elkerülhetetlen a kamatemelés.

Törökország spekulatív támadással néz szembe, a most látott fejleményeket nem indokolják az ország fundamentális alapjai - jelentette ki Adnan Bali, az Isbank vezérigazgatója a líra múlt héten kicsúcsosodott gyengülésre reagálva. A Bloombergnek adott interjúban a bankvezér kifejtette, szerinte kamatot kell emelnie a jegybanknak: "Talán nem fog tetszeni, de egy kamatemelés feltétlenül szükséges a gazdasági helyzet miatt. Van olyan eset, amikor valakinek kemoterápia kell, a kamatemelés is ilyen most." Azonban a nagyon várt kamatemelés hétfőn mégis elmaradt.

A Berat Albayrak török pénzügyminiszter által bejelentett intézkedéscsomag, amely a líra gyengülésének megállítását célozza, főleg a török kereskedelmi bankok elszámolásában jelenten némi könnyebbséget, de érdemi változást nem hozott, legfeljebb a török lírának az amerikai dollárral szembeni gyengülését tudta kis mértékben lefékezni. Figyelemre méltó, hogy a pénzügyminiszter ígéretet tett: a bankbetéteket nem kobozzák el és a devizaszámlákat sem váltják át lírára. Az napokon belül kiderül, hogy hisznek-e a megtakarítók a miniszter szavainak, mert a pénzvilág biztosan nem.

Az eurót ismét 325 forintos árfolyam felett is jegyezték hétfőn, egyértelműen jelezve azt, hogy a befektetők minden áron igyekeznek megszabadulni a feltörekvő piaci befektetéseiktől, és a kevésbé kockázatos terepre, az Egyesült Államokba helyezik át tőkéjüket. Ennek az lett a következménye hétfőn a forint olyan mértékben gyengült az amerikai dollárral szemben, amire egy esztendeje nem volt példa.