A török áfium

Devizakrízis kopogtat a feltörekvő országok kapuin, s nem csak ott.

A török líra vesszőfutása ismét felszínre hozta a 2008-2009-es világválság óta vissza-visszatérő aggodalmat: nem volt-e felszínes az ebből eredő tanulságok levonása? Vajon az azóta alkalmazott gyógymódok alkalmasak voltak-e arra, hogy hosszú távú, akár évtizedekig tartó kiegyensúlyozott állapotokat teremtsenek? A válasz pillanatnyilag egyértelműen nemleges.

Zrínyi Miklós eposzának, a Szigeti veszedelemnek a címét - "A török áfium ellen való orvosság, avagy Az töröknek magyarral való békessége ellen való antidotum" - csak részben szokták felidézni, mert az áfium (ópium, kábítószer) és az antidotum (ellenszer) felfejtése bizony nem egyszerű. Akárcsak az orvosság megtalálása napjainkban.

Nem is olyan régen a 330 forintos euróárfolyam időszakában (hétfőn ismét vészesen közeledtünk a csúcsponthoz) a kedélyeket lecsillapítani igyekvő magyar kormányzati hangok váltig hangoztatták: búslakodásra semmi ok, hiszen a magyar makrogazdasági fundamentumok szilárdak, szemben Venezuelával, Argentínával vagy éppen Törökországgal, ahol - különböző mértékben bár, de - egyre fokozódó mértékű inflációval küszködnek. Ugyanakkor Magyarország a maga 3 százalék körüli fogyasztói árindexével, 4 százalék körüli éves gazdasági bővülésével, csekélyke munkanélküliségével már maga a megtestesült Kánaán. S lám, alig telt el néhány hét, és a hazai közgazdászok már azon merengenek, van-e antidotum a török áfium ellen. Egyelőre nem találják. Sérülékenységünk okainak felemlegetése szinte már unalmas: a magunk önálló devizájával védtelenek vagyunk mindenfajta hullámverés ellen, államadósságunk magas, versenyképességünk gyengeségére már minisztereink is felfigyeltek, s hiú ábránd lenne azt sugallni, hogy ez a helyzet a kapott pofonok dacára hamarosan már a múlt ködébe vész.

Recep Tayyip Erdoganról közismert - a magyarországi gyakorlattól sem távol álló - családszeretete, hiszen a pénzügyminisztérium vezetését a vejére bízta. A török elnök illiberalizmusa is hasonlatos a miénkhez, hiszen leánya férjével egyetemben kijelentette, hogy külföldi pénzügyi körök háborút indítottak Törökország ellen. (Hazai átiratban ezt Soros-tervnek nevezik.) Azonban létezik egy kardinális különbség a két ország között. Amíg Magyarország 2021-ig biztosan számíthat az uniós támogatásokra, addig a törököknek hétfőn már azt kellett bizonygatniuk, hogy az amerikai dollárban lekötött betéteket semmi veszély nem fenyegeti; inkább a bankok terhein enyhítettek, aranyat adtak el, de a gazdaság sebeit begyógyító átfogó tervtől igazából senki nem vár számottevő enyhülést.

Törökország csapdahelyzetbe került, és nem számíthat a nemzetközi pénzügyi intézményekre, az Egyesült Államokra, és természetesen a közösségen kívüliként az európai közösségre sem. De az is nyilvánvalóvá vált, hogy az illiberális államokra sem. Hiszen nyilvánvaló: Törökország a migránsválságnak is egyik áldozata. Vajon mikor és ki találja meg a török áfium elleni orvosságot?