Morzsolódik Le Pen birodalma

Franciaországban még él az egykori államfő, De Gaulle hagyatéka. Legalábbis abban az értelemben, hogy szilárd a köztársaság, bár pártjai sokszor inognak.

A francia sajtóban továbbra is kiemelt téma a május elsején verekedő testőrtiszt ügye, ami egyáltalán nem tett jót a köztársasági elnök megítélésének. Ennek is köszönhető, hogy a közvélemény-kutatásokban jelenleg 42 százalék körül van Emmanuel Macron népszerűsége. Tény, az államfő szeszélyes természetének is szerepe van abban, hogy honfitársai neheztelnek rá. Nem javította megítélését például az, hogy nemrég - kényelemből - távol maradt a nagy nemzeti ünnepről, beosztott miniszterét küldte el maga helyett.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az elnök mégis rokonszenves egyéniség, nem véletlenül győzött magabiztosan a tavalyi választáson. Ráadásul azóta elérte azt is, hogy már csak agonizál a nyugati világ egyik legerősebb szélsőjobboldali tömörülése, Marine Le Pen pártja. A kényszerből átkeresztelkedett mozgalmat, az egykori Nemzeti Frontot - magyar ikerpárjához, a Jobbikhoz hasonlóan - pénzszűke gyötri. A bíróságok megvonják forrásait, több millió euró hiányzik a büdzséjükből. Szinte utánozva Vona Gábor kezdeti kísérletét, gyűjtést indítottak a tagok között, hátha így sikerül talpon maradni, de kiderült, ott is tekintélyes összegek tűntek el ellenőrizhetetlenül. A hívek hamar észrevették, hogy kicsúszik talpuk alól a talaj, menekülni kezdtek. Akad olyan megyei szervezet, amely egyetlen hónap alatt úgy 20-30 ezer tagjától volt kénytelen búcsúzni. Ezek előbb csupán a tagdíjfizetésről „szoktak le”, később feledtetni igyekeztek azt is, hogy valaha is jártak a mozgalom környékén.

A korábbi vezető szélsőséges erő hanyatlásával új fölállás kezd kirajzolódni. A klasszikus baloldal - hasonlóan a tehetetlen magyar ellenzékhez - a közeli újjászületés esélye nélkül mondhatni romokban vergődik. A sztálini önkényuralmat majmoló kommunista párt már rég eltűnt. Az egykori köztársasági elnök, Francois Hollande kapálózik, célja most az, hogy a mitterrandi nosztalgiával a 2022-es elnökválasztásokra visszaszivároghasson. Arra törekszik, hogy a demokratikus konzervatívok ne nyerhessenek teret, s ne az orbánihoz hasonló illiberális jobboldal, az ugyancsak volt elnök, Nicolas Sarkozy vezetésével alakíthassa a maga képére Európát. Nem véletlen, hogy a nyugati sajtó jelentős része kíméletlenül ostorozza az orbáni gyakorlatot, mert a demokrácia legnagyobb veszedelmét látja benne. Mindent megmozgatnak tehát, hogy a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választáson a Macron-Merkel tipusú Európa kerekedhessen fölül. Nem könnyen elérhető cél, mégsem kilátástalan.