Kritikus kommentek miatt próbált kirúgatni valakit a magyar főkonzul

Publikálás dátuma
2018.08.17. 19:18

Fotó: korosiprogram.hu
Sárvári Álmos magánemberként tette közzé hozzászólásait, főnökénél csörgött a telefon.
Széles Tamás Los Angeles-i magyar főkonzul a helyi magyar ház alelnökét annak magánemberként posztolt kormánykritikus kommentjei miatt akarta eltávolíttatni egy magyar államtól független civil szerveződésből – írja az Index. A kommentelő, Sárvári Álmos a csaknem száz éve működő United Magyar House második embere. Az áprilisi választások után nem sokkal privát Facebook-profiljáról egy kormánykritikus megjegyzést fűzött egy ismerőse posztjához. A portál szerint Széles, aki kinevezését vélhetően annak köszönhette, hogy Kósa Lajos és Halász János bizalmasának számított, felhívta Sárvári főnökét, a Magyar Ház igazgatóját. Pereházy Miklós visszaemlékezése szerint azzal csörgött rá:
„Látod, már megint mit tett föl az Álmos?”

A „már megint” arra vonatkozott, hogy Sárvári nem először tett megjegyzést a kormány politikájára a Facebookon. Azonban a Magyar Ház vezetője nem értette, hogy magánemberként kifejtett politikai véleménye miatt miért is kéne Sárváritól megválnia, márpedig a magyar főkonzul pontosan ezt akarta kijárni. Pereházy az Indexnek azt mondta, Szélessel harmonikus volt az addigi együttműködésük, a Magyar Ház pedig apolitikus intézmény, profiljába „belefér minden, ami kultúra, semmi, ami politika”. Már önmagában azon is megdöbbent, hogy egy magyar diplomatában egy ilyen lépés egyáltalán felmerült.
„1956-ban nem azért mentek ki az emberek, hogy elhallgattassák őket”

– tette hozzá Pereházy.

Szavai szerint a főkonzul azzal is fenyegetőzött, hogy „el fogja vinni a nemzeti ünnepeket" a Magyar Házból, azaz a hivatalos megemlékezések szervezésében megszakítja a hagyományos együttműködést. Beváltotta fenyegetését, és az idei augusztus 20. alkalmából a főkonzulátus már külön ünnepséget szervezett a Los Angeles-i Szent István-templomba. Pereházy ráadásul azt tapasztalta, hogy Széles ahol csak lehet, igyekszik helyettesét és őt is befeketíteni a helyi magyarok előtt. Pereházy a magyar főkonzul viselkedése és a Magyar Házat ért támadások miatt a napokban levélben fordult Gróf István Los Angeles-i ügyvezető konzulhoz (Széles magyarországi szabadságát tölti), melyben a képviselet második emberének azt írja:
„A Magyar diplomáciának nem feladata civil életünkbe történő beavatkozás, s meggyőződésünk, hogy ehhez Édes Hazánk külügyminisztériuma nem adta beleegyezését. Ha ezt tette volna, akkor haladéktalanul kérünk változtatni ezen.”

Emellett azt írta, hogy
„ami most Los Angeles magyar közösségeinek körében történik, azt nem diplomáciának, hanem intrikának hívják.”

Szerző

Több száz halálos áldozatot követeltek az árvizek Indiában

Publikálás dátuma
2018.08.17. 18:22

Fotó: MANJUNATH KIRAN / AFP
Százezrek vesztették el otthonukat. A következő 24 órában is heves esőzés várható.
Eddig legalább 324 ember halt meg az árvíz miatt a délnyugat-indiai Kerala államban, körülbelül 220 ezren pedig elvesztették az otthonukat – írja a Guardian. Az elmúlt kilenc napban szokatlanul heves esőzések csaptak le az államra. A repülőteret lezárták, az utak megrongálódtak, a mobilhálózatok le vannak tiltva és minden iskola bezárt. Egy tisztségviselő szerint csak az elmúlt 36 órában több mint 100 ember vesztette életét, sokan a földcsuszamlásokban haltak meg. A következő 24 órában az eddigiekhez kevésbé intenzív, de még mindig heves esőzés várható. Pinarayi Vijayan tartományi vezető azt mondta: „rendkívül súlyos” válságot tapasztalnak, és a 14 körzetből 12-ben a legmagasabb fokú árvízvédelmi figyelmeztetés van érvényben. Narendra Modi miniszterelnök is Kerala államba utazott. A meteorológusok szerint az átlagosnál 37,5 százalékkal több csapadék esett Kerala államban. 
Forrás: AFP
Szerző
Témák
India árvíz

Több ezer híd lehet veszélyben Európában

Publikálás dátuma
2018.08.17. 17:57

Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP
Vélhetően a feszítőkábel hibája miatt omlott össze az autópályahíd, a szerkezet nem bírta el a forgalom súlyát. Hozzájárulhatott a tragédiához, hogy a kivitelezők nem megfelelő anyagokat használtak.
A mentők még kutatnak túlélők után, egy tucatnyi ember sorsáról továbbra sincsen hír. Egyelőre csak feltételezések vannak arról, hogy mi is okozhatta a tragédiát. A Morandi-híd összeomlásának kivizsgálására felállított bizottság egyik tagja, Antonio Brenchich építész mérnök, egyetemi tanár szerint az egyik feszítőkábel elszakadásának hipotézise komoly figyelmet érdemel, mert a videófelvételek és a tanúvallomások egy része is ezt látszanak alátámasztani. Ugyanakkor leszögezte: kizárható az okozati tényezők közül az eső, a túlterhelés, és egy esetleges hangrobbanás. A La Repubblica szerint a híd feszítőkábelei már egy évvel ezelőtt is veszélyes állapotban voltak. Közben a genovai ügyészség zár alá helyeztette a viadukt megmaradt részét, hogy azt is kielemezhessék a szakemberek. A lap weboldalán lévő videók között látható az a hátborzongató felvétel, amely megmutatja, hogy a híd megmaradt része hogyan „támaszkodik” rá a völgyben lévő házakra. Megszólaltattak egy mérnököt, aki részt vett a híd 1963-ban kezdődő építésében. Saverio Ferrari elmondta, az 1967-es próbaterhelést a korabeli Fiat teherautókkal végezték, de a 70-es évek végétől megjelentek a pótkocsis kamionok, és ezáltal jelentősen nőtt a híd terhelése. Ferrari szerint évtizeden át elhanyagolták a komoly karbantartást. „Gyakran jártam a hídon, és az úttesten különös remegéseket éreztem, éppen ott, ahol az összeillesztések voltak. Amikor figyelmeztettem erre az építő cég tervező irodáját, közölték, hogy nincs rá pénz.” Közben 17 áldozat családja közölte, nem kér a szombatra tervezett állami temetésből. Egyesek magánügynek tekintik a gyászukat, de vannak, akik azért döntöttek így, mert szerintük szeretteik az állami szervek alkalmatlansága, nemtörődömsége miatt haltak meg. Pisában pénteken abban a templomban tartották egy fiatal pár gyászszertartását, ahol jövő májusra esküvőjüket tervezték. A sors kegyetlen játéka, hogy ezen a hét végén kezdődik az olasz első osztályú labdarúgó bajnokság. Szó volt arról, hogy elhalasszák a Serie A első fordulóját, végül csak a genovai csapatok, a Sampdoria és a Genoa meccseit játsszák későbbi időpontban. A show-nak mennie kell tovább…
Gyászolók a genovai vásártéri ravatalozóban
Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP

Maffiózók lopták ki az anyagot a genovai hídból – állítja egy oxfordi kutató

Tobias Jones szerint - aki bűnszervezetek és az olasz állami közbeszerzések kapcsolatát kutatja - az állami tisztviselők évtizedek óta összejátszottak a Cosa Nostra nevű olasz bűnszervezettel, amely ellopta az építkezésekre szánt pénzt, és az anyagokon is spórolt - írja a Blikk. Az olasz maffiát okolja a több tucatnyi halálos áldozatot követelő katasztrófáért. Az építkezéseken felhígított betont használtak, amely az előírtnál rosszabb minőségű meszet, cementet és kevesebb homokot tartalmazott. Egy 2009-es felmérés szerint több száz állami épületet minősítettek omlásveszélyesnek hamis cement miatt. A kutató azt állítja, a korrupció is közrejátszott a híd összeomlásában, szerinte az építkezések műszaki ellenőreit rendszeresen lefizetik. Olaszországban nem a genovai katasztrófa volt az első ilyen eset. Az elmúlt öt évben 9 hasonló szerencsétlenség történt az országban, ebből négy halálos áldozatokkal járt.  

Európa-szerte omladozik a közúti infrastruktúra

A genovai hídomlás után több európai országban is vészharangokat kongatnak a közúti infrastruktúra állapota miatt. Elisabeth Borne francia közlekedési miniszter szerint az ország közúti hálózata "kritikus" állapotban van". Az ország 12 ezer közúti hídjának harmada szorul felújításra, köztük 841 olyan híd, amit közvetlen veszélyforrásnak tartanak, és melyeket talán le is zárhatnak. Olaszországban 300 hidat fenyeget összeomlás, köztük a szicíliai Agrigento közelében egy olyat, amit ugyanaz a Ricardo Morandi tervezett, aki a Genovában összeomlott hidat is. A szicíliai hatóságok a pilléreinél észlelt szerkezeti károk miatt azt a hidat már lezárták a forgalom elől. Németországban a Szövetségi Autópályakutató Intézet szerint az ország közúti hídjainak 12,4 százaléka "rossz állapotban", jóban pedig csupán 12,5 százalék van. A hidak többsége az 1960-70-es években épült, és nem a jelenlegi terhelésre tervezték. 

Témák
Genova viadukt Híd