szexuális visszaélés;Ferenc pápa;Pennsylvania;

2018-08-22 11:00:00

Kilátástalan helyzetben a pápa

Ferenc pápa hiába lép fel a szexuális visszaélésekkel szemben, az egyház régi struktúráit nem olyan könnyű új alapokra helyezni.

Sajnálatraméltó helyzetben van a katolikus egyházfő. Hiába lép fel már pápává választása óta a szexuális bűncselekményeket elkövető főpapok ellen, s ítéli el ezeket a szörnyűségeket, az egyházon belül sokan mintha ügyet sem vetnének rá, csak legyintenek szavaira. Az egyházban ez a hét is a pedofil bűncselekményekről szól. Hétfőn a pápa a világ hívőinek írott levelében undorítónak nevezte, hogy az Egyesült Államokban több mint ezer pap követett el szexuális visszaéléseket.

Tegnap este hallgatta meg a chilei ügyészség a papok pedofil bűncselekményeinek eltitkolásával vádolt Ricardo Ezzati olasz bíborost, Santiago de Chile érsekét. Az idén derült fény arra, hogy a dél-amerikai államban több főpap is mindent elkövetett azért, hogy ezek az ügyek ne kerüljenek nyilvánosságra. Pénteken pedig Írországba látogat Ferenc pápa, ahol szintén szóba kerülnek ezek a kérdések.

Írországban 2009. november 26-án hozták nyilvánosságra az úgynevezett Murphy-jelentést, amely fellebbentette a fátylat az egyházi személyiségek által évtizedeken át elkövetett szörnyűségekről. A 720 oldalas dokumentumból, amely a dublini igazságügyi minisztérium megrendelésére készült, kiderült, hogy 1975-2004 között 320 személyt bántalmaztak papok szexuálisan, 2004 májusától pedig további 120-at. Egy pap például száz bűncselekményt vallott be. 

Hogy ezek a szörnyűségek nemcsak az egyház sötét múltjának részei, jelzi, hogy a pápa írországi utazása előtt két főpapjának szolgálataira sem számíthat. Sean O’Malley bostoni bíborosnak egy papi szeminárium ügyeit kell kivizsgálnia. Bár kevés információ látott napvilágot arról, mi is történt valójában, egy blogbejegyzés szerint a szeminaristák ittasan enyelegtek egymással és „szexuális tevékenységben vettek részt”, jelentsen ez bármit. O’Malley bíboros a pápa legfontosabb tanácsadója a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben, az amerikai főpap irányítja a kiskorúak védelméért felállított bizottságot.

Donald Wuerl amerikai bíboros sem vehet részt a Dublinban a kedden kezdődött Családok Világtalálkozóján, ami azért kellemetlen, mert az egyik legfontosabb felszólalás épp az övé lett volna. (A pápa 25-én ezen esemény apropóján látogat el az ír fővárosba.) Wuerl távolmaradását nem indokolták, ám azért  lehet sejteni, miről van szó. Washingtoni érsekké kinevezése előtt 18 éven át szolgált a pittsburghi egyházmegyében. A pennsylvaniai ügyészség által múlt kedden, a papok szexuális visszaéléseiről szóló jelentésben 200 alkalommal említették meg a nevét. Mintegy 140 amerikai teológus és egyházi személyiség felszólította az amerikai főpapokat, mondjanak le a legutóbbi botrányok miatt.

Szerintük csak úgy tudják bizonyságát adni sajnálkozásuknak „Isten és Isten népe előtt”. A nyilatkozat aláírói Chilét tartják mintának, ahol májusban hasonló botrány miatt 29 püspök nyújtotta be lemondását. Ferenc pápa azóta öt főpap visszalépését fogadta el.

Közben a Vatikán felelőssége is felmerült a legutóbbi botrányokkal kapcsolatban. Diarmuid Martin, Dublin érseke bírálta a Szentszéknek a kiskorúak védelmével foglalkozó hivatalát. Szerinte ez túl kicsi ahhoz, hogy hatékonyan lépjen fel, nem foglalkozik kellő mélységben a különböző esetekkel, aminek az a vége, hogy a pápát hozzák „már-már kilátástalan helyzetbe”. Szerinte Ferenc pápának jobb, erősebb csapatra van szüksége.