Opportunizmus itt és ott

Példátlan a Republikánus Párt alkalmazkodása Trump elnök szeszélyes természetéhez és politikájához. Ugyanazok, akik 2016-ban még felkészületlen és goromba kezdőnek tartották, alig két évvel később vele tartanak, dicsérik, támogatják, sőt félnek szóban vagy szavazattal kikezdeni. Mitől félnek a párt korifeusai? Attól, hogy a következő választáson az elnök ellenük fordul, ami a Republikánus Pártban ma egyenlő a vereséggel; vagy talán attól, hogy hírhedt, de hatásos tweetjeiben megbélyegzi őket.

Néha sajnálom ezeket a szánalmas szenátorokat és képviselőket, de többnyire megvetem őket. Náluk nem arról van szó, mint Magyarországon, ahol a politikai alkalmazkodás (magyarul opportunizmus) gyakran létkérdés: a politika iránt érdeklődők – politikusok, diplomaták, újságírók – vagy beállnak a sorba, vagy tengődnek. A Kádár-rendszer híres ellenfelei közül Vásárhelyi Miklós egy ideig anyagbeszerző, Haraszti Miklós segédmunkás volt. A mai magyar rendszer, több hasonlóság ellenére, más. Van, aki beáll a sorba, mert meg kell élnie. Mások azért, mert feltételezik, hogy még mindig jobb, ha ők vannak „bent”, mert így legalább befolyásolhatják az eseményeket. No, és persze ott van, mint mindig, az ambíció: mégiscsak jobb államtitkárnak vagy nagykövetnek lenni. A lelkiismeretükkel majd csak megbirkóznak valahogy.

Orbán ügyesen teszi taccsra igazi vagy vélt ellenfeleit. Régi elvbarátainak megengedi, hogy szerepeljenek és fontoskodjanak, de hatalmuk nincs. Az eredeti fideszes gárda – a valahai Orbánt is beleértve – elkötelezett atlantista volt; most mind lapul. Miután Orbán nyugatellenes lett, az ún. nemzeti oldalról csak Jeszenszky Géza állt fel. A többieket ma már Kádár János megalkuvó mentalitása és nem Nagy Imre bátor ellenállása jellemzi. „Ez van, ezt kell szeretni.” Ezért akarják Nagy szobrát is elmozdítani: zavaró körülmény. A Fidesz ugyanis Orbán és Kádár pártja lett, Orbánt ezért nem éri belső kritika.

Hasonló a helyzet a Republikánus Párttal; mivel szavazóik 90 százaléka odavan Trumpért, a párt opportunista vezetői itt is kussolnak. Csak Trump-párti republikánus jelölt lesz a novemberi (döntő jelentőségű!) kongresszusi választásokon, ahol a képviselőház minden tagja és a szenátus egyharmada a megválasztásért vagy az újraválasztásért küzd. És mind támogatja Trump költségvetését például, amely az állam eddig ismeretlen, elképesztő méretű eladósodását jelenti, annak ellenére, hogy a Republikánus Párt legfontosabb programja mostanáig mindig a költségvetés egyensúlya volt.

Az igazi különbség a két ország között viszont elsősorban az, hogy Amerikában sokkal szélesebb a reménykedők tábora. Én is ide sorolom magam. Kétlem például, hogy Trumpot újraválasztják 2020-ban, de az sincs kizárva, hogy már előbb megbukik. Arra számítok, hogy a novemberi kongresszusi választások után a republikánusok többsége visszatér konzervatív elveihez, és elutasítja Trump handabandázó kül- és belpolitikáját.